2023. május 30. keddJanka, Zsanett
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Egy kétrészes ruha hazakerült Berlinből

Dunai Andrea 2013. május 04. 11:05, utolsó frissítés: 2013. május 06. 03:53

A rozsdabarna ruhát Gyömrői Edit pszichoanalitikus és irodalmár horgolta. Története Gyömrői hányattatott sorsához hasonló.


Híres személyekhez fűződő vagy általuk készített tárgyak felbukkanása mindig jelentős esemény. Műszakértők ilyenkor arra törekednek, hogy hiánytalan származástörténetet, divatos szóval provenienciát állapítsanak meg.

Jelen írásunknak két főszereplője van: Gyömrői Edit pszichoanalitikus és az általa horgolt rozsdabarna ruha, amely nemrégiben, mintegy negyven év számkivetettségéből – Berlin érintésével – visszakerült létrehozójának szülővárosába.

Németh Andor, a Bécsi Magyar Újság berlini levelezője 1923-ban lapját arról tudósította, hogy a weimari Németország fővárosában


„magyarok mindenütt vannak (ahol valami van)”.



Az újak pedig folyamatosan jöttek, főleg baloldali eszmékkel szimpatizáló magyarok, akik a forradalmak után jobbnak látták vállalni az emigrációval járó viszontagságokat.

Gyömrői Edit, férjével, Glück Lászlóval 1923-ban érkezett ide. A férj a szovjet kereskedelmi képviseleten kapott állást, a jó kézügyességgel megáldott huszonhét éves feleség pedig filmgyártó vállalkozások megbízásából jelmezeket és kosztümöket varrt, illetve ezek minőségét ellenőrizte.

A filmplakátokon Béla Balázs és Alexander Laszlo neve alatt hamarosan feltűnt Edith Glücké is. A fiatalasszony többször is öltöztette Olga Csehovát és Elisabeth Bergnert.

Egyik kimagasló teljesítménye a „Virágcsoda” című, zenekari muzsikával kísért némafilmben valamennyi táncos jelmezének elkészítése volt. Az 1926. február 25-én, a berlini Piccadilly filmszínházban tartott ősbemutató után a műbírálók legalább egy tucat napilapban és folyóiratban méltatatták a produkciót.

A rajzolás és varrás a magyar kosztümtervezőnek azonban


csak a mindennapi megélhetést biztosította,

s azt is igen alacsony szinten. A pezsgő kulturális életű városban egészen más ambíciók vezérelték. Gyömrői-Glück a Berlinben letelepedett hatezer magyar között ebből a szempontból azok közé tartozott, akik jókor érkeztek.

Nagybátyja, Hollós István révén gyerekkora óta érdeklődött a pszichoanalízis iránt, és 1918 szeptemberében részt vett a Budapesten megrendezett nemzetközi pszichoanalitikus kongresszuson. Gyömrői itt hallotta először a Nemzetközi Pszichoanalitikus Egyesület képviseletében Berlinből érkezett Karl Abraham és Max Eitingon pszichoanalitikusok előadásait.

Ekkoriban Bécsben és Berlinben már javában folyt a vita az analitikusok képzéséről, s idővel Freud javaslatára amellett döntöttek, hogy a szakma


orvosi végzettséggel nem rendelkező „laikusok” előtt is nyitva áll.

Berlinben a gyógyítás és a kiképzés feltételeit párhuzamosan teremtették meg: Eitingon doktor 1920-ban saját pénzén egy hatszobás Potsdamer strassei magánlakásban megalapította az „Idegbetegségek pszichoanalitikus kezelésének poliklinikáját”, majd hamarosan az intézmény égisze alatt megnyílt a Berlini Pszichoanalitikus Intézet.

A háromtagú felvételi bizottság a jelentkezőket személyes kvalitásuk alapján bírálta el. A kiképzés szerves részét alkotta a hat hónapig tartó analízis.

Mire Gyömrői-Glück Edit Berlinben gyökeret vert, lazultak a felvételi előírások, és az iskolapadba nők is beülhettek, köztük olyanok is, akik korábban nem látogattak orvosi egyetemet, és a pedagógia területén sem arattak babérokat.

Radó Sándor magyar analitikus 1922-től oktatott és gyógyított az intézetben. Egyik első paciense Bécsből áttelepült tanárkollégája, Otto Fenichel volt. Radót akkoriban a „legfreudistább” kiképzőnek és terapeutának tartották. Gyömrői 1918-ban őt is hallotta a budapesti kongresszuson, ám Berlinben barátai mégsem őt, hanem Fenichelt javasolták neki lélekorvosnak.

A pszichoanalízis iránt érdeklődő és fogékony páciens ingyenes kezelésben részesült a poliklinikán, és ez a terápia évek múlva kiképző analízissé alakult ált. E gyakorlati rész mellett Gyömrői szemináriumokon sajátította el az elméletet, s kéthetente kedd estéken ellátogatott a Fenichel által kezdeményezett „gyermekszemináriumokra”, amelyeken a résztvevők a szorosan vett szakmai kérdések mellett rendszerint az analízis és a marxizmus közötti összefüggéseket boncolgatták.

A forradalmi érzelmű ifjak találkozóit a pszichoanalitikus kiképzésben résztvevő magyar emigránsok, Lantos Barbara, Gerő György és a kiképzést adó Spitz Árpád René is megtisztelte látogatásával.

A világváros Berlinben a tanárok és tanítványok útjai nem csak a meghirdetett rendezvényeken keresztezték egymást. A Kurfüstendammon található


Romanisches Café az értelmiség találkozóhelye volt.

Ide jártak a befutott írók, festők, színészek, akiket a pincérek karonfogva kísértek asztalaikhoz az „úszóknak fenntartott medencébe”. Ahogy Liebermann, Menzel, Brecht vagy Zweig letette a fogasra a kalapját, vagy leakasztott a falról egy újságot, rögtön ott termett John Höxter alkalmi rajzoló festőállvánnyal a kezében, és leste, ki hajlandó aznap megörökíttetni magát az utókornak.

A kávéházban gyakran lehetett hallani magyar szót. Rendszeresen kávézott itt Molnár, Déry és Cziffra. A korszak lélekbúvárai alighanem a „gyerekmedencében ” felállított asztalok körül üldögéltek és lelkiztek egymással az élet nagy kérdéseiről. Gyömrői Edit zsebében sohasem volt pénz, de egyedül Spitz Árpád Renének engedte meg, hogy meghívja feketére és süteményre.


Gyömrői a berlini poliklinikán 1929-ben kezelt először beteget,

és 1933-ban utoljára. Utolsó páciense, egy kényszerneurózisban szenvedő munkanélküli kőműves kinyomozta róla, hogy zsidó származású, majd feljelentette. Hitler hatalomátvétele amúgy is nagy csapást mért az analízis gyakorlóira: a „gyermekszeminárium” hivatalosan feloszlott, a gyógyintézmények vezetőségéből kizárták a zsidó tisztviselőket, a zsidó rendelőkben a pamlag melletti székeken árja orvosok foglaltak helyet, Freud könyveit pedig az Operatéren nyilvánosan elégették.

Év végére a Berlinben élő zsidó és marxista analitikusok többsége elhagyta szakmai karrierje jelentős állomását. Gyömrői Prágába, s onnan Budapestre menekült. Szülővárosában


leghíresebb betege József Attila lett.

A „gyermekszeminárium” 1945 júniusáig működött, igaz, idegenben és írásbeli formában. A Los Angelesben letelepedett Otto Fenichel „Titkos körlevekben” tájékoztatta egykori diákjait és munkatársait emlékeiről és benyomásairól. Gyömrői Edit már Ceylon szigetén kapta kézhez a leveleket, ahol új férjével 1939-ben telepedett le. Innen költözött át Londonba, s ott analizált 1987-ben bekövetkezett haláláig.

Dr. Christiane Ludwig-Körner professzorasszony, a potsdami szakfőiskola szociálpedagógiai tanszékének vezetőjeként 1996-ban kezdte el kutatni a pszichoszociális területen dolgozó, feledésbe merült nők életpályáját. E projekt eredményeként született meg 1999-ben „Az újrafelfedezettek. Berlini pszichoanalitikusnők” című könyv, amelynek Gyömrői Edit is az egyik szereplője. – Szakmai pályám egyik legjelentősebb munkájának tartom ezt a kutatást. Örülök, hogy hozzájárulhattam a pszichoanalízis eddig kevéssé ismert részének feltárásához, mert ezzel nem csak szűk szakmai, hanem társadalom- és kultúrtörténeti feladatot is teljesítettem – mondja a szerző. A könyv anyagából kiállítás nyílt, amelyet Németországban számos helyen bemutattak – jelenleg a berlini Nemzetközi Pszichoanalitikus Egyetemen látható.

Ludwig-Körner asszony kutatása során ellátogatott hősei egykori lakóhelyeire. Londonban például felkereste Gyömrői egyik tanítványát, Anne-Marie Sandlert. A német kutatónőnek Sandler adta át azt a ruhát, amelyet Gyömrői a hetvenes években, Londonban horgolt.

Christiane Ludwig-Körner azóta szekrényében egy dobozban őrizte a becses emléktárgyat egészen 2012 nyaráig, amikor átadta magyarországi kolléganőjének, Borgos Annának, a 20. század elején élt magyar értelmiségi nők kutatójának. – Az általam kutatott analitikus nőkről – mondja Borgos Anna – sajnos csak hiányos dokumentumok lelhetők fel, tárgyi emlékek pedig jószerivel alig maradtak.

Ez a ruhadarab Gyömrői rendkívüli kreativitásáról árulkodik, amely a gyógyító munkán és irodalmi működésén kívül a manuális tevékenységre is kiterjedt.

Ami irodalmi műveit illeti, ezeket többnyire németül fogalmazta. Az ötvenes évek végén írta Versöhnung (Megbékélés) című regényét, amely Vermes Magda fordításában 1979-ben jelent meg magyarul a Magvető Kiadónál. Gegen den Strom (Az ár ellen) című önéletrajzi ihletésű művét feltehetőleg a negyvenes évek végén írta. Ezt a nyolcvanas évek elején Kis János filozófus ültette át magyarra.

Kardos György, a Magvető igazgatója 1983-ban azzal küldte vissza a szerzőnek a kéziratot, hogy a szövegben „feminista, társadalmi, történelmi, ’faji’ és ’keleti’ közhelyek uralkodnak el”. A regény először németül fog megjelenni az év első felében Berlinben, és előbb-utóbb talán nálunk is talál kiadót.

Gyömrői szétszórt hagyatékának egy részét, így a regény kéziratát is a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Ferenczi Sándor Egyesület őrzi. Otto Fenichel, a grafomán és aprólékos dokumentátor, levéltárának kétharmadát a Kaliforniai Egyetemnek adományozta. Pacienseikről írt feljegyzései jelenleg Randi Markowitz Los Angeles-i analitikus tulajdonában vannak lakat alatt.

Ha az orvosi titkok kikerülnek a zár alól, kutatók és érdeklődők megtudhatják, mit mesélt hat éven keresztül Gyömrői-Glück Edit saját életéről, örömeiről és problémáiról, Magyarországon eltöltött gyerekkoráról, a Tanácsköztársaságról és a húszas évek Berlinjéről.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS