Nyelvi jogok nélkül 15 millióan: a törökországi kurdoknál jobban állunk
B. D. T. 2012. november 15. 17:25, utolsó frissítés: 2012. november 16. 10:44Iskola csak törökül van, így "csángósodnak" el a városi kurdok: "A szüleim nem is tanítottak meg kurdul, a barátaimmal is törökül beszélgetünk egymás között".
Két fiatal kurd önkéntes az őrkői roma gyerekekkel foglalkozik Sepsiszentgyörgyön, a Túl a falon nevű HÁRIT-projekt keretében. "A roma gyerekek olyanok, mint otthon a falusi kurd gyerekek, nagyon nagy szegénységben élnek" – magyarázza Filiz Kaya, aki társával, Şeyhmus Kardeşsel a törökországi Dyiarbakirból – kurd nevén Amedből – érkezett. Egy hónapja vannak Sepsiszentgyörgyön, a HITI Önkéntes Központ önkénteseiként fognak dolgozni még további 9 hónapig, a Fiatalok Lendületben program 2-es alprogramja, az Európai Önkéntes Szolgálat támogatásával.
>> Posztszovjet ifjak önkénteskednek Kézdivásárhelyen >>
A nyelvi korlátok leküzdésében tolmács is segítségükre van, de a mutogatáson, utánzáson, résztvevő tanuláson alapuló közösségépítő játékokhoz elég a kölcsönös megértés intenciója is. Emellett a Székely Mikó Kollégium könyvtárában, az Ady Endre iskolában, valamint más ifjúsági rendezvényeken is önkénteskednek, valamint törökül is lehet tőlük tanulni a HITI sepsiszentgyörgyi irodájában.
A fiatal kurd lány és fiú amúgy már magabiztosan köszön "sziát", és az elvárton felüli ismeretei vannak a magyar kisebbségről is. Sőt: Şeyhmus feltett célja, hogy a törökországi kurdok helyzetéhez képest
iszonyúan kiterjedtnek tűnő kisebbségi jogokkal
rendelkező romániai magyarság intézményeit, szervezeteit tanulmányozza, azaz megtudja, nálunk hogyan is működik mindez. A törökországi kurdok ugyanis egy el nem ismert, elnyomott kisebbség, kezdve attól, hogy a gyerekeknek török neveket kell adni – Şeyhmusnak van kurd neve is, de azt nem használhatja –, tilos a kurd beszéd a nyilvánosságban, sőt a kurd hagyományos dalok éneklése is, és nincsen kurd nyelvű oktatás. Ugyanakkor a kurdok a népesség egyötödét teszik ki Törökországban, 15 millióan vannak – egy roppant fiatal népességről van szó, felük 25 év alatti.
Dyiarbakirban – a törökországi Kurdisztán fővárosában – a modernizáció előrehaladott, ám a falvak, tanyák népénél vagy a nomád, vándorló pásztorcsaládokban még mindig a tradicionális életmódot, szokásokat követik, a lányokat nem iskoláztatják, és nagyon korán, akár 14-15 évesen férjhez adják őket – mesélte kérdésünkre a 25 éves Filiz. A nyelv megőrzése szempontjából ennek ugyan van pozitív hozadéka is, a tradicionális vidéki közösségek nem asszimilálódnak nyelvileg, ám a nagyvárosban a fiatalok egy része már nem is nagyon beszél kurd nyelven, hanem törökül.
"Török nyelvű az iskola, a tévéműsor, törökül vannak a feliratok, törökül lehet intézni a hivatalos ügyeket. A szüleim ezért engem nem is tanítottak meg kurdul, a barátaimmal is törökül beszélgetünk egymás között" – mesélte a szociológiát végzett lány. Akár a moldvai csángóknál, ahol a gyerekek későbbi érvényesülése érdekében a szülők románul beszélnek velük otthon, és nem tanulnak meg magyarul, hanem esetleg később az iskolában vagy iskolán kívül sajátítják el nagyanyáik nyelvét, sok kurd szülő választja ezt az utat.
Ám a törökül beszélő kurd fiatalokban is erős a közösségükhöz való tartozás érzése. "Tudjátok, hogy nálunk háború van?" – kérdezte a kézdivásárhelyi közönségtől Filiz. A Zöld Nap Egyesület által szervezett kurd nemzeti estre november 14-én összegyűlt hallgatóság megtudhatta, a világ legnagyobb, saját országgal nem rendelkező kisebbsége négy ország területén él;
Irakban mondható a legjobbnak a helyzetük,
mivel Szaddám Huszein bukása után autonómiát kaptak, vannak saját intézményeik. Iránban és Szíriában is több joggal rendelkeznek, mint Törökországban, az iráni kurd dialektus pl. elismert, hivatalos nyelv.
A törökországi kurdok politikai vezetői és értelmisége – írók, művészek – politikai fogolyként sínylődik a börtönökben vagy külföldre menekült, a nagyrészt szegény lakosságnak szinte naponta kell szembesülnie a török hadsereg kurd gerillák elleni megtorló akcióival, naponta halnak meg ártatlan emberek. Rengetegen menekülnek külföldre, Európába, de ugyancsak rengetegen telepednek át törökországi nagyvárosokba, mint Isztambul vagy Ankara, hiszen Kurdisztánban szegénység van és nincsenek munkahelyek, máshol kell keresni a boldogulást. A civil szervezetek gyengék, nem igazán van mozgásterük.
A török hatóságok ugyanakkor az utóbbi időben tettek néhány engedményt is, pl. a szerelemről szóló kurd balladák már megjelenhetnek a tévében, és az egyik egyetemen nemrég elindult egy kurd nyelvtanároknak képzést nyújtó, mesteri-szerű szak is, ahol kurd irodalmat és nyelvtant tanulhatnak (történelmet nem – hangsúlyozza Şeyhmus). De nagyon kevés hely van ezen a szakon, amelynek beindítása voltaképpen azt a célt szolgálja, hogy a kizárólag török tannyelvű kurdisztáni iskolákban legyen majd, aki heti egy-két órában tanítja a kurdot mint opcionális tantárgyat.
A kurd mint opcionális tantárgy bevezetését
a török kormány nagy előrelépésként harangozta be idén tavasszal. Aki azonban kurd nyelven szeretné taníttatni gyerekét, ki kell vándoroljon mondjuk Irakba. Filiz családjában is van olyan fiatal, aki kurd egyetemre ment külföldre.
Şeyhmus szerint ugyanakkor ez nem egy általános jelenség, hiszen a négy kurd dialektus eléggé eltérő, ráadásul a törökországi kurd fiatalok, még ha a szüleik otthon meg is tanítják nekik az anyanyelvüket, ahogyan neki, nem tudnak kurdul írni. Ő két kurd dialektust ismer. Roppant izgalmas, ahogy a két fiatal szavaiból kiderült, hogy a kurd önálló államiságért való küzdelemmel párhuzamosan egyébként elindult a kurd irodalmi nyelv kialakítását célzó mozgalom is. A négy országba szakadt kurd közösségek szakmai vagy politikai képviselői egyébként jellemzően nem valamelyik országban, hanem Európában, a kurd diaszpóra valamely bázisán szokott összeülni és találkozni.
A kurd népballadákat Törökországban azért tiltották be, mert a kurdok történelméről, harcairól szóltak, és mivel nem volt írásbeliség, ezekben őrződött meg a népi szájhagyomány útján a közösség történelme – mesélte Şeyhmus.
A dengbéj, azaz az énekmondás művészetét
először a kurd nők kezdték művelni, akkor énekeltek, ha valami nagy baj történt a családban, közösségben – egy-egy ballada és folytatásai és verziói aztán faluról falura terjedtek.
Mivel tilos volt hangfelvételt készíteni ezekről a régi népi dalokról, sok elveszett belőlük. A 19 éves Şeyhmus emlékszik, hogy kiskorában a szülei titokban, kazettáról hallgatták a dengbéjt, és speciális rejtekhelyeken tartották a felvételeket, mert a török hatóságok rendszeresen kutattak a kurd otthonokban az illegális felvételek után.
Filiz azért jött Székelyföldre önkénteskedni, mert már korábban megismerkedett az Európai Önkéntes Szolgálaton keresztül háromszéki fiatalokkal. Korábban soha nem járt Romániában, de Drakuláról természetesen hallott, meg nagyon tetszett neki Cristian Mungiu 4 hónap, 3 hét, 2 nap című filmje. Meg szeretne ismerni egy másik kultúrát, vallást – az első napokban a legfurább számára az volt, hogy a különböző felekezetű háromszéki templomokban sorra szólaltak meg a harangok – mesélte nevetve.
Mindketten középosztálybeli családból származnak, és mindkettőjük édesanyja háztartásbeli – derült ki a velük folytatott beszélgetésből. Filiz azonban hangsúlyozta, az ő generációjában a lányok – legalábbis a városokban – ugyanolyan arányban mennek egyetemre, mint a fiúk, továbbtanulnak és utána dolgozni kezdenek.
Şeyhmus még csak 19 éves, de már elvégzett egy informatikai szakot – nagyon korán ment iskolába, mivel 2 nővérével együtt őt is beíratták 4 évesen, hogy együtt legyenek a testvérek – magyarázta. Rákérdeztem: azért, hogy a nővéreid vigyázzanak rád? „Nem, épp ellenkezőleg – nevetett. – Azért, hogy férfiként a családból én vigyázzak a nővéreimre.”