2020. aug. 13. csütörtökIpoly
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A wisconsini ámokfutó és a gyűlölet zenéje

MTI/NYTimes 2012. szeptember 05. 17:15, utolsó frissítés: 17:23

Az USA-ban szétforgácsolódóban van a fehér felsőbbrendűséget hirdető szubkultúra, emiatt nő a valószínűsége, hogy végletesen frusztrált magányos farkasok indulnak „végső harcba”.


Az utóbbi években, különösen Barack Obama elnökké választása óta nőtt az Egyesült Államokban a szélsőjobboldali félkatonai szervezetek, milíciák és a fehérek felsőbbrendűségét hirdető szervezetek száma – mutatta ki a Southern Poverty Law Center nevű civil szervezet egyik felmérése. A The New York Times által megkérdezett szakértők és illetékesek szerint azonban az ilyen ideológiákat követő amerikai mozgalmak manapság szétforgácsoltabbak, mint valaha.

Don Black, a fehér hatalmat hirdető legfontosabb nacionalista internetes vitafórum igazgatója elismerte, hogy a jelszavukat követő mozgalmat "csalódottság és defetizmus járja át, ami annak a jele, hogy a multikulturalizmus aláaknázta országunkat".

Talán a szélsőjobboldali szervezetek válságával is összefügg egy fehér rasszistának a wisconsini Milwaukee-ban nemrég elkövetett ámokfutása, amelynek során hét embert megölt, majd utána maga ellen fordította a fegyvert. Az eset reflektorfénybe állította azt a homályos kulturális irányzatot, amely egyfelől


lelkesíti a merénylő elvbarátait,



másfelől hatásos eszközt szolgáltat a csellengő fiatalok toborzására. A fehér hatalmat hirdető zenéről – angolul: white power music – van szó, amelyet sokan a gyűlöletre utaló hatecore néven is emlegetnek.



Wade M. Page, a milwaukee-i lövöldöző, aki a hatóságok szerint egyedül követte el tettét, korábban katona volt, és éveken át gitározott egy sor olyan heavy metal bandában, amely a gyűlöletet hirdeti. A beszédes nevű együttesek – Blue Eyed Devils (Kékszemű Ördögök), Intimidation (Megfélemlítés), illetve Page saját zenekara, az End Apathy – kivétel nélkül egy nagyobb mozgalomhoz kapcsolódnak.

"Ez a zene a fehér felsőbbrendűséget hirdető szubkultúra egyik pillére – húzta alá Mark Pitcavage, a New York-i Rágalmazásellenes Liga (Anti-Defamation League) nevű civil szervezet oknyomozó részlegének igazgatója. – A zenés üzenet akcióra sarkallja az embereket, azt sugallja, hogy legyenek büszkék önmagukra és az általuk szolgált ügyre, ugyanakkor fokozza dühüket és felkorbácsolja haragjukat."


Az, hogy Page gyűlölködő dalokat énekel,

korántsem volt titok. Ő maga is interjúkban fejtette ki eszméit, beszédes fotókat tett fel a MySpace portál oldalaira, fesztiválokon lépett fel, és egy kutatónak, aki a szélsőséges mozgalmat tanulmányozta, kendőzetlenül kifejtette gondolatait.



Peter Simi, a Nebraskai Egyetem kriminológiaprofesszora 2001-ben készített vele interjút. Page elmondta neki, hogy kamaszkorában került először kapcsolatba fajvédő skinheadekkel, de igazán meggyőződéses hívévé akkor vált a mozgalomnak, amikor 1992-ben jelentkezett az amerikai hadseregbe. 1998-ban azonban rossz magatartás címén lefokozták és elbocsátották a katonaságtól.

"Aki katona lesz, még akkor is rasszistaként fog kilépni a seregből, ha előzőleg nem volt az – idézte szavait Simi. – Page úgy érezte, hogy a katonai vezetés részrehajló volt, a feketéknek járt minden előléptetés, és ha ők sértették meg a szabályokat, elmaradt a felelősségre vonás".

Amikor Timothy J. McVeigh, aki ugyancsak leszerelt katona volt, 1995-ben bombamerényletet követett el Oklahoma Cityben egy szövetségi épülete ellen, a Pentagon bejelentette, hogy a jövőben "zéró toleranciát" fog tanúsítani a rasszistákkal szemben. 2006-ban azonban a Southern Poverty Law Center egyik jelentése kimutatta: az iraki háború annyira megnehezítette a toborzást, hogy


"számos neonácinak és szélsőséges skinheadnek" sikerült bejutnia a hadseregbe.

Felfedte azt is, hogy a National Alliance és más neonáci csoportok megpróbáltak a hivatásos katonák sorából verbuválni jelentkezőket egy faji háborúhoz. Erre reagálva George Wright katonai szóvivő leszögezte, hogy az amerikai hadsereg éberséget tanúsít a soraiban jelentkező rasszizmussal szemben, és nem tűri el a "szélsőséges magatartást".

A fajvédő és neonáci rock az 1970-es évek végén a brit punkzene egyik ágaként jelent meg, átvette annak borotvált fejű megjelenését, és zaklatott, gitárkíséretű hangzásait. Az 1990-es években ez a zene zajosabb, nehezebb és sötétebb lett, szövegei a feketék, zsidók, később pedig a melegek és a bevándorlók elleni uszításba mentek át.

1999-ben a William Pierce – az 1978-ban megjelent The Turner Diaries című, fehér felsőbbrendűséget hirdető regény szerzője – által alapított National Alliance megvásárolta a Resistance Records kiadót, amely ennek a zenének a legjelentősebb és legismertebb terjesztője. "Az üzlet jelezte, hogy a zenének mind nagyobb szerep jut a szélsőséges mozgalom új híveinek toborzásában, sőt a mozgalom első számú jövedelemforrásává vált" – mondta Devin Burghart, aki 20 éve tanulmányozza a rasszista gyűlöletet hirdető csoportokat.

Ám Burghart és más szakértők egyetértenek abban, hogy a mozgalom az utóbbi években annak ellenére is szétforgácsolódott, hogy a gazdasági visszaesés és egy fekete bőrű elnök megválasztása elvben jó alkalmat szolgáltathatott új követők toborzására. Ennek egyik oka Chip Berlet bostoni újságíró, a téma specialistája szerint


a Teadélután nevű konzervatív politikai mozgalom sikere

lehet. A Tea Party választási előretörése elszívta az energiát és támogatást a marginális erőszakcsoportoktól.

Viszont éppen a fehér felsőbbrendűség táborának szétmorzsolódása válthatja ki olyan elszigetelt egyének színre lépését, mint amilyen Page volt.

"Nagy szervezetek híján nő a valószínűsége annak, hogy magányos farkasok fognak cselekedni. Olyan emberek, akiknek gyűlölete és frusztrációja a fehérizzásig hevült, mert úgy érzik, hogy elvesztették a csatát, amelyet azért vívtak, hogy Amerikát fehér országgá változtassák" – vonta le a tanulságot Mark Potok, a Southern Poverty Law Center egyik szakértője.

Forrás: MTI/The New York Times

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS