2024. június 23. vasárnap
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Kétfrontos polgárháború van kialakulóban Szíriában

2012. június 13. 15:41, utolsó frissítés: 16:49

Aszad kizárólag a fegyverekben bízik, tárgyalóképes politikai ellenzék nincs, a lakosság pedig nem szeretne káoszt. Mi a megoldás?


Szíria napról-napra mélyebben süllyed egy olyan konfliktus örvényébe, amelynek nem látszik a megoldása. Az ország felbomlóban van, nagy területeken nem érvényesül a törvény, Homsz és Idlíb tartományt, valamint az ellenállás számos fészkét fegyveres lázadók tartják ellenőrzésük alatt. A rezsim és a lázadók csak az erőszakban bíznak, az áldozatok száma egyre emelkedik – írta helyzetelemzésében a Frankfurter Allgemeine Zeitung.



A német újság közel-keleti szakértője, Rainer Hermann szerint két síkon zajlik az Aszad-rezsim elleni felkelés. Egyrészt az utóbbi száz évben minden szíriai forradalom vidékről indult ki. A legutóbbi 1963-ban, amikor a szocialista Baasz párt az elnyomott falusi lakosság nevében buktatott meg egy polgári rezsimet. Ma


a Baasz párt funkcionáriusai a városokban pöffeszkednek,



miközben a Damaszkuszt övező agglomeráció vigasztalanul szegény településein, miként Szíria számos részén, állástalan fiatalok "teszik a semmit".

Másrészt a felekezetek küzdelme is elérte az országot. Pusztán azért gyilkolnak meg embereket, mert szunniták (és ezért feltehetően a felkelőkkel szimpatizálnak), vagy alaviták (és ezért állítólag a rezsim haszonélvezői). Szíria ugyanarra a lejtőre került, mint Libanon vagy Irak az ottani polgárháború idején.



A Perzsa-öböl menti államok buzgón öntik az olajat a tűzre egyrészt fegyverszállításokkal, másrészt műholdas tévécsatornáik útján. Az al-Dzsazíra műsorában Juszuf al-Karadavi, a nagyhangú hitszónok "az alaviták elleni dzsihádra" szólít fel, más tévéadók (például a Szafa és az al-Vizál) "Egyesül a szunnita vér" és hasonló című programokat sugároznak.


Bármit állít is, Aszad nem reformer.

Rezsimje most fizeti meg az árát annak, hogy éveken át megakadályozta egy életképes ellenzék kialakulását. Ennek következtében nincs kivel tárgyalnia a demokratikus nyitásról és a méltó távozásról.

Ahelyett, hogy párbeszédre törekedne az ellenzékkel, az elnök mindenütt lövet, ahol csak lázadókat gyanít. Ahelyett, hogy bátor kézzel felülről változtatna a rendszeren, csak a fegyverekre támaszkodik, amelyeket Oroszország szállít neki. Moszkva azonban nem Aszadban érdekelt, hanem a Földközi-tengeren lévő egyetlen haditengerészeti támaszpontjában, a szíriai Tartúszban.


A szíriai ellenzék megosztott,

egymással perlekedik, kisugárzása alig van. Mint az arab forradalmak összes országában, az első hetek idealista aktivistái háttérbe szorultak – ma már a fegyvereké a szó. A Szabad Szíriai Hadsereg nem több egy puszta névnél.



Minden városban fegyveres milíciák a hangadók, tagságuk katonaszökevényektől állástalan és kiábrándult fiatalokon át Irakból beszivárgott dzsihádistákig terjed. A Nyugat szemében a Szíriai Nemzeti Tanács ugyan a kedvenc, képviselői előszeretettel időznek isztambuli luxushotelekben. Szíriában azonban nem sok vizet zavarnak, a lakosság szinte tudomást sem vesz róluk.

Így van ezzel a nagyvárosokban élő polgári középosztály is. Ennek tagjai azt vetik az emigrációban élő ellenzék szemére, hogy kizárólag a rezsim megdöntését tartja szem előtt, s nem rendelkezik programmal az annak bukása utáni időre. Ez pedig erősíti a rettegést attól, hogy Szíria


"bukott állammá" válik.

A libanoni és az iraki polgárháború következményeit látva a középosztály inkább a status quót részesíti előnyben a káosszal szemben. Törvényességre és rendre vágyik, egyúttal azonban nagyobb szabadságot és reformokat akar, amelyek véget vetnek az egypártrendszernek és a kleptokráciának.

A városi lakosság többsége elutasítja a fegyveres felkelőket, helyettük a kicsiny, de szavahihető belső szíriai ellenzékkel rokonszenvezik.



A szunniták és alaviták, kurdok és arabok közötti polgárháború alighanem átterjedne a szomszédos országokra, a keresztények pedig ismét a frontvonalak közé szorulnának. A rezsim hadereje és a Szabad Szíriai Hadsereg nem hajlandó letenni a fegyvert – részben azért is, mert


tartanak az ellenfél bosszúhadjáratától,

amelyből keserű ízelítőt adott a húlai és a kubairi vérengzés. Gyors és tartós megoldás már csak ezért sem lehetséges a polgárháborúra. Már az is sokat jelentene, ha sikerülne feloldani a helyi konfliktusokat.

Az ezen túlmenő rendezésre csak abban az esetben van kilátás – vélte a FAZ szakértője –, ha a Szírián belül tevékenykedő ellenzék politikai szervezetté válik, hogy tárgyalópartnerként léphessen föl; illetve ha a rezsim szavahihető reformokkal képes megszerezni a lakosság bizalmát.

A nemzetközi közösségnek ezért olyan megoldáson kell dolgoznia, amely tekintetbe veszi mindhárom fél – a rezsim, a fegyveres ellenzék és a néma többség – érdekeit. Minden más változat csak a polgárháború meghosszabbítását érheti el.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung cikkét az MTI ismertette.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS