2021. június 19. szombatGyárfás
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Bolgár antropológus a rasszista tüntetésekről

Bakk-Dávid Tímea kérdezett:Bakk-Dávid Tímea 2011. október 10. 09:43, utolsó frissítés: 15:07

A bolgárokat nem győzte meg senki, hogy a kisebbségvédelem az ő érdekük is, nemcsak a Nagy Nyugati Testvér elvárása. Csődös kormány, EU-képmutatás, vesztes nemzedékek, soha nem alkalmazott stratégiák.


Egy szeptember 23-i, helyinek tűnő roma-bolgár konfliktus országos demonstrációkat indított el Bulgáriában, kisebbségellenes, rasszista felhangokkal. Egy szófiai antropológus, Stefan Krastev válaszolt kérdéseinkre.

>> Az interjú eredeti, angol nyelvű változata a bolgár indymedián olvasható >>

Hogyan történhetett, hogy egy helyi konfliktusból nacionalista, rasszista jellegű országos mozgalom fejlődött Bulgáriában? Melyek az okok, hogy jellemezhető a társadalmi-gazdasági háttér?

Stefan Krastev: A válasz röviden az lehetne, hogy a katunicai incidens nem csupán helyi konfliktus volt, hanem megvolt benne az a lehetőség, hogy széles embertömegek működő metaforaként értelmezzék arra, ami ebben az országban zajlik. Bulgáriában az az általános érzület, hogy valami eltört, az emberek érzik a hatalmas társadalmi egyenlőtlenségeket, illetve azt, hogy az intézmények képtelenek az igazságszolgáltatás bármilyen formájára, sőt inkább az igazságtalanság szolgáltatása vált normává. Ami Katunicában történt, mindennek az összesűrített jelképévé vált, így képes volt nagyon erős érzelmi választ kiváltani a bulgáriaiak széles tömegeiből.

A nacionalizmus és rasszizmus helye ebben az egyenletben érdekes és egyben aggasztó. Évtizedeken keresztül a fennálló hatalom elleni társadalomkritika minden formáját csak politikusok, elemzők és más véleményformálók művelték, a közbeszédben a bírálat nem volt legitim és kifejezhető. Az úgynevezett átmeneti időszakban sok bulgáriai tapasztalta meg a sérelem és a hatalom feletti kontroll hiányából fakadó tehetetlenség erős érzéseit, és ezek az érzések csupán a radikális rendszerellenes nacionalizmusban és a kisebbségek és idegenek elleni rasszimusban találhattak veszélyes kifejeződést.


Az etnikumok közti viszonyt felmérő legutóbbi közvéleménykutatások alapján lehet azt mondani, hogy az emberek többsége toleráns? Vagy a kisebbségek, beleértve a romákat, általános diszkriminációval szembesülnek Bulgáriában?

A bolgárok nagyon szeretik azt gondolni magukról, hogy ők egy “természetes módon” toleráns nemzet. Erre bizonyítékként a leggyakrabban a bulgáriai zsidók második világháború alatti megmentését szoktuk emlegetni, vagy az etnikai jellegű összecsapások hiányát azzal összehasonlítva, ami Jugoszláviában történt a kilencvenes években.

De természetesen az etnikumok közti viszony nem egy adott tényező, hanem inkább egy mutatója egy társadalomban zajló dinamikus folyamatoknak. Mindig jelen volt a romák elleni rejtett rasszimusnak egy stabil dózisa, ha végignézzük a bulgáriai történelmet, és mindig voltak példák etnikumok közti csetepatékra itt-ott, ez a történelmi együttélés mindenkori része itt. De a bolgárok és a romák közösségeiben az utóbbi 20 évben zajló folyamatok megváltoztatták Bulgáriában a kisebbség-többség dinamikájának természetét, a viszony a közvélemény figyelmének előterébe került, magyarázattá vált a “mi történik ebben az országban” kérdésre, és az etnikumközi konfliktus az identifikáció egy módja, a politikai mobilizáció eszköze lett.

Szomorúan megállapíthatjuk azt is, hogy a kilencvenes évek elejétől datált, pont egy ilyen fejlemény megelőzésére tett liberális kísérletek paradox módon hozzájárultak mindennek a bekövetkeztéhez – nem megfelelő diskurzusaikkal, taktikáikkal és eszközeikkel.


Ki volt a felelős a konfliktus kirobbantásáért, és ki a felelős a konfliktus folytatásáért? Mit kellett volna tegyen a bolgár kormány, és mit kellene tennie most?

Semmi kétség nincs afelől, hogy ha a konfliktus kirobbantásának felelősét keressük, az maga a bolgár állam és olyan intézményei, mint a jogi testületek és a rendőrség, amelyek évtizedeken keresztül elmulasztottak igazságot szolgáltatni az úgynevezett Kiril Raskov/"Kiro cár" esetében. Jól ismert tény, hogy nagylelkű anyagi támogatója volt gyakorlatilag az összes politikai pártnak, emellett az általános és helyi választásokon a romák szavazatainak fontos brókere. Az általa nyújtott szívességek fejében több alkalommal kiszabadult a törvény kezei közül.

Éveken keresztül Katunica lakói, a romák és a bolgárok egyaránt feljelentéseket tettek ellene a rendőrségen és az ügyészségen, de soha nem kaptak semmilyen választ. Az incidens előtt néhány nappal egy helyi férfi jelentette, hogy Kiril Raskov unokái halállal fenyegették, és rendőri védelmet kért, ám nem kapott.

Az állami intézmények folyamatos elutasítása és az igazságszolgáltatás elmulasztása az oka annak, hogy egy ilyen komoly és erőszakos konfliktus tört ki. Ezt pedig vígan továbbgörgette az a néhány nacionalista párt, amely az egyébként fogyatkozó választói támogatása növelésének legjobb esélyét látta meg az ügyben a közelgő helyi és elnökválasztások előtt. Gyanítani lehet, hogy legalábbis az incidens utáni hetekben sorra került erőszakos tüntetések és felvonulások egy részét ezek a nacionalista pártok hívták össze, koordinálták és támogatták.


Egyesek azt mondják, a tüntetések hátterében szociális, és nem etnikumok közti problémák állnak. Mit gondolsz erről?

Ahogy említettem, pontosan az a tény, hogy társadalmi és etnikai problémák ilyen tekervényesen összefonódnak, teszi a konfliktust ennyire veszélyessé és aggasztóvá. Valódi szociális problémáink vannak, és nagy tömegek érzik a sérelmet és tehetetlenséget, tapasztalják a kormányzási rendszer csődjét. Ezek az érzések sajnálatos módon erőszakos romaellenes zavargásokban öltöttek formát, azaz azok ellen fordultak, akik a legsérülékenyebbek, és nem tudnak visszavágni.

A bolgárok közül a legkétségbeesettebbek támadták meg a náluk is kétségbeesettebb romákat. A múlt heti tüntetések legtöbb résztvevője 15-16 éves, szegény környékről származó fiú volt, akik nem kaptak megfelelő oktatást, és azzal kell szembesülniük, hogy nincsenek lehetőségeik a munkaerőpiacon való elhelyezkedésre. Ha összehasonlítod az életesélyeiket a roma társaikéval, kevés különbséget találni, hasonló mértékben jogfosztottak. Ez a fiatal bolgár alsóosztály felkelése, amely ráébredt arra, hogy a szülei az átmenet vesztesei voltak, és az esély, hogy ők elkerülhetik szüleik sorsát, nagyon-nagyon kicsi.


Hogy próbált a bulgáriai akadémiai közösség megbirkózni ezzel a helyzettel? Van-e valamilyen stratégiai tervük vagy ajánlásuk a bolgár kormány számára ezzel kapcsolatban?

A bulgáriai akadémiai közösséget meglepetésszerűen érte az etnikai gyűlölet ilyen hirtelen elharapózása. Ez részben azért is volt így, mert sok évig relatív etnikai békében éltünk. A szomszédos Jugoszláviával való állandó összehasonlítás során saját magunkat úgy láttuk, mint a béke és tolerancia szigetét, és a Nyugat is így látott minket. Büszkén beszéltünk az úgynevezett “bulgáriai modellről”. Egy sereg bíráló tanulmány jelent meg a romák szegénységéről és marginalizáltságáról, a radikális romaellenesség erősödéséről a bolgárok körében, mégsem tudta senki elképzelni, hogy egy ilyen dimenziójú valódi konfliktus törhet ki.

Talán azért történt így, mert az akadémikusok és a civil szervezetek soha nem vették igazán komolyan a roma témákat. Egész ipara volt az akadémiai és gyakorlati projekteknek, tanulmányoknak és a szociális beavatkozási tervek gyártásának, de ezeket soha nem szabták rá a helyi kontextusra, és még fontosabb, hogy nem volt igazi motiváció és elkötelezettség az emberekben, hogy gyakorlatba is ültessék azokat. Több évig a kutatás és a roma problémák megoldását célzó szociális projektek írása csupán egy biznisz volt, egy profitábilis üzlet.

Senki nem ártatlan ebben a folyamatban. Ez a helyzet az európai intézmények képmutatásának köszönhetően állt elő, amelyek az acquis communautaire, vagyis a a közösségi jog részeként kezelték a kisebbségvédelmet, vagy az EU-csatlakozás feltételeként, de soha nem volt igazán eredendő érdekük garantálni azt.

Nem utolsósorban a mostani összetűzések a kisebbségpolitikák emberjogi megközelítésének kudarcát mutatják, aminek pedig a kilencvenes években és 2000-es évek elején a legnevesebb akadémikusok voltak a szószólói.

A kisebbségvédelem soha nem a bolgár társadalom belső szükségleteként volt felmutatva. Minket, bolgárokat nem győztek meg, hogy a török és roma polgártársainkat azért kell egyenlőkként kezelnünk, mert az jó a mi társadalmunknak. Ehelyett a kisebbségvédelem mindig úgy szerepelt közéleti témaként, mint a Nagy Nyugati Testvér elvárása, mint a piacgazdasággá és jogállami demokráciává alakuláshoz szükséges, nyugati inspirációjú reformcsomag része.

Ebből következően, a 2007-es EU-csatlakozás után a rendszerellenes és nyugatellenes érzelmek felerősödésével, az új dühös tömegek fejében a romákat azokhoz társították, akiket hibásnak tartottak: a politikusokhoz, nyugatiakhoz, a liberális elithez és az oligarchákhoz. Olyan időkben, amikor a legtöbb ember megtapasztalja jogai – a munkához, lakhatáshoz, minimális keresethez stb. való joga –elvesztését, a romák emberi jogairól való beszéd – a tranzit korszakban az egyetlen emberjogi diskurzus, amely elég hangos tudott lenni – jogtalan privilégiumok megerősítéseként tűnik fel, és a politikusok és romák közti korrupt kapcsolat létezését igazolja. Ez az a pont, ahol a kilencvenes évek liberális elitje bűnös abban, hogy paradox módon stimulálta a rasszista fogalmakat és magyarázatokat.


Véleményed szerint mennyi idő szükséges, hogy lenyugodjanak a kedélyek, és a felek elkezdjenek gondolkodni közös jövőjükön? Milyen hosszú lehet a megbékélési folyamat? Van-e valami jele már a konfliktus lecsitulásának?

Bár itt-ott még fellángolt a feszültség, két héttel a katunicai események után általában véve egyértelmű jelei vannak a lenyugvásnak a romaellenes tüntetők és a romák körében is. Ám hosszú távra gondolkodva nincs nagy okunk optimizmusra.

A nacionalistákon kívül egyetlen fontosabb politikai erő sem mutatta jelét annak, hogy bármilyen következtetést is levont volna ebből a kritikus helyzetből. Egyetlen politikus sem mutatta, hogy megértette volna a helyzet komolyságát, és célzott erőfeszítésre kötelezné el magát a problémák megoldása érdekében. Inkább populista, sekélyes válaszokat láthatunk, mint Kiril Raskov letartóztatása, lista készítése “a helyi oligarchákról” és a “gyanús módon megggazdagodottakról” stb., és mindkét oldalon a rendfenntartás ellen lázadó elemeket láthatunk, ahogy ennek már tanúi is vagyunk.

Sem bal-, sem jobboldali politikus nem mutatott hajlandóságot, hogy ebben az országban a romákat és bolgárokat egyaránt érintő valódi strukturális problémákkal foglalkozzon. A problémák maradnak. Ha nem kezelik őket a szükséges szigorral és gyorsasággal, egyre és egyre súlyosabbak lesznek. És mindez elsöprő, faji alapú összetűzésekhez vezethet, és sok bulgáriai településen katasztrofális, apartheid-szerű kapcsolatrendszer kialakulásához az etnikai csoportok között.


Ez év végéig minden EU-tagországnak el kell készítenie saját nemzeti romastratégiáját, és a roma közösségeknek is részt kell venniük a tervezési folyamatban. Mit kellene tartalmaznia a bulgáriai romastratégiának?

Furcsa, hogy az EU csak most 2010-ben kezdeményezte, hogy a roma kisebbségek támogatásának központi intézkedéseként integrációs terveket kovácsoltat. Ez Bulgária szempontjából eléggé anakronisztikus.

Bulgáriának van egy keretprogramja a romák integrálására a bulgáriai társadalomba, egy részletes és összefoglaló dokumentum, amit a roma aktivisták, értelmiség stb. legszélesebb részvételével dolgoztak ki. Az ország összes közösségéből számos stratégia érkezett, amelyet a bolgár kormány 1998-ban fogadott el, és ezek a stratégiák megállapítják, melyek a szükséges politikák a romák sikeres integrálásához különböző területeken, mint az egészségügy, lakhatás, oktatás stb. Tehát elég stratégiai dokumentum van minden területről, de pontosan maguknak a dokumentumoknak a javaslatait gyakorlatba ültető, értelmes tettek rovására.

Amit mi hiányolunk, az nem még több stratégia, hanem egyszerűen a politikai akarat a tettekre, a problémák megoldására.

A politikusok úgy számolnak, hogy a kisebbségi ügyekkel való foglalkozás egy nagyon rizikós befektetés, amely az előrelátható jövőben csak kevés eséllyel térül meg. Ugyancsak számításba veszik a többségi népességre gyakorolt befolyásuk elvesztésének potenciálisan magas árát. Ám amíg nincs olyan politikai szereplő vagy párt, amely felvállalná a kockázatot, és tenne valamit a romák és bolgárok nyomasztó szociális és strukturális problémáinak megoldásáért, addig egyre mélyebbre süllyedünk az etnikai és faji alapú összetűzések spiráljába.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS