Budapest, 1968: radikális fiatalok és a nyilvános tér
Apor Péter 2011. május 14. 16:06, utolsó frissítés: 16:06Mi történik akkor, ha radikális baloldali fiatalok úgy gondolták, a szocialista országok kormányai nem támogatják eléggé a vietnami nép szabadságharcát?
1965-ben az ELTE bölcsészkarának és a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemnek néhány hallgatója, az egyetemek KISZ bizottságainak keretein belül létrehozta a Vietnami Szolidaritási Bizottságot.
Az akkortájt éppen radikális baloldali fiatalok úgy gondolták, a szocialista országok kormányai nem támogatják eléggé a vietnami nép szabadságharcát, és elhanyagolják internacionalista kötelezettségeiket. Ráadásul, úgy vélték, nem fektetnek elég hangsúlyt a fiatalok forradalmi öntudatának fejlesztésére. A szemükben
Vietnam ügye alkalmasnak látszott a politikai aktivitás felélesztésére.
E cél elérése érdekében a szolidaritási bizottságok igyekeztek kihasználni a városi térben rejlő lehetőségeket. Az 1966-os Budapesti Nemzetközi Vásár ideje alatt tüntetést szerveztek az amerikai pavilon elé. Az akció alatt röpcédulákon és falragaszokon hirdették jelszavaikat: „El a kezekkel Vietnamtól! Takarodjatok haza Vietnamból! Vietnam győzni fog!”
Május elsején nagyobb szabású akciót szerveztek. Az amerikai követség előtt tartott demonstráción mintegy 200-300 fiatal vehetett részt. A szolidaritási bizottság aktivistái jelképes látványossággal készültek: elégettek egy papírból készült repülőmakettet, mely az ezredik Vietnamban lelőtt amerikai repülőgépet szimbolizálta. Ezután a csoport egyik hangadója pár perces beszédben
ostorozta az imperialisták agresszióját,
majd a helyszínre érkező rendőrök felszólítására a gyűlés feloszlott.
A Vietnami Szolidaritási Bizottság aktivistái igyekeztek saját céljaikra felhasználni a más szervezetek, jelesül a központi KISZ vezetés által szervezett akciókat is. 1966 nyarán a KISZ tüntetést szervezett az amerikai követség elé, tiltakozásul a vietnami beavatkozás és az USA háborús politikája ellen.
A szolidaritási bizottság tevékeny és találékony tagjai azonban a demonstrációt megelőző éjjel két csoportra oszolva szétszéledtek a városban, és jelszavakat festettek a Szabadság teret övező házak, valamint a Vár néhány épületének falára: „Tüntessetek Vietnamért! Johnson hóhér! Vietnam a mi ügyünk!”
Az éjszakai akciók végrehajtása nem volt veszélytelen. A szolidaritási bizottság lelkes tagjait hamarosan előállította egy rendőrjárőr, és az V. kerületi kapitányságra szállították őket. Rövid kihallgatás után hazaengedték őket.
A nyílt városi tér, az utca alkalmas volt arra is, hogy előkészítse az akciókat. Az aktivisták
a követendő alapelveket eszmei szempontból is megvitatták.
A Vietnami Szolidaritási Bizottságot alapító fiatalok egyik fő hangadója, Pór György 1966 nyarán ismerte meg azt a görög kommunista emigránst, akinek a későbbiekben nagy szerepe volt abban, hogy a radikális baloldali csoport sajátos forradalmi mozgalom szervezésébe kezdjen.
Az ekkor kibontakozó szovjet-kínai vitában az ortodox álláspontot védő maoisták irányába sodródó magyar aktivista a budapesti Kínai Követség fogadásán találkozott vélt görög eszmetársával. A nézetbeli azonosság felismerését hosszú, tisztázó, eszmei jellegű beszélgetés követte: „A Nagykövetségről együtt távoztunk, majd a Népköztársaság útján és a Körúton sétálva kb. 2 órán át beszélgettünk.”
A város nem csupán nyílt, utcai tereit kínálta a mozgalmi tevékenység számára. Az 1960-as és 1970-es évek fordulójának Budapestjén számos közösségi, belső tér jelentett kiváló lehetőséget a politikai-kulturális aktivizmus különböző formái számára.
Az egyetemi klubok, különösen a főként bölcsészkari hallgatók által működtetett Egyetemi Színpad a fiatalok közösségi életének központi terei voltak. A Vietnami Szolidaritási Bizottságban tömörülő radikális baloldali mozgalmárok
több ízben szerveztek politikai vitákat Vietnamról,
meghívott előadók részvételével, az ELTE és a Közgazdasági Egyetem KISZ klubjában. Az Egyetemi Színpad nagyobb szabású kultúrműsorok megrendezését is lehetővé tette. 1966 végén itt tartották azt a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front támogatására szervezett internacionalista kultúrműsort, melyet a szolidaritási bizottság szervezett. A rendezvényen a csoporthoz közel álló magyar pol-beat zenekar, a Gerilla együttes is közreműködött.
A politizáló, radikális nézetekhez közelítő ifjú művészek központi találkozóhelye a Fiatal Művészek Klubja volt. A radikális baloldali egyetemistákhoz csatlakozó, szervezkedésükben is jelentős szerepet játszó elkötelezett ifjú képzőművésszel, Malgot Istvánnal is itt ismerkedtek meg a bölcsészkari mozgalmárok.
1966. április 4-én a csoport több tagja is érdeklődve kereste fel a klubot, ahol Nagy Richárd a művészet pártosságáról tartott előadást. A kölcsönös szimpátia az előadást követő, főként az akkortájt újra divatossá váló Lukácsról és a fiatal Marxról folyó vita során alakult ki. A beszélgetés megalapozta a radikális bölcsészhallgatók és több fiatal képzőművész barátságát és későbbi
közös mozgalmi tevékenységét.
Miután a radikális baloldali csoport tevékenységét 1968-at követően beszüntették, e képzőművész társaság hangadó személyisége, Malgot Orfeo néven báb- és színiegyüttes szervezésébe kezdett. Az együttes, melynek eszmeiségét baloldali radikalizmus és forradalmi szolidaritás határozta meg, az 1970-es évek elejétől fogva különböző, a KISZ és Hazafias Népfront által fenntartott ifjúsági klubokban tartotta műsorait és próbáit.
1971-ben többször szerepeltek a HNF Béke Klubjában, a IX- kerületi Kinizsi utcában, mely a stúdió működésének adott egy ideig otthont. A tagok a klub politikai tárgyú előadásait is látogatták. Az együttes tevékenységét rigorózusan dokumentáló „Kárpáti Emese” fedőnevű ügynök szerint, például, ez év október 12-én a bábcsoport 70%-a részt vett a klubban Karczag Gábor Guevara és a guevarizmus című előadásán.
A báb- és zenei együttesek tevékenységének fő tere a KISZ által fönntartott Kőbányai Ifjúsági Klub volt. Ez a klub adott otthont az együttes Dózsa-emlékestjének, mely „1514” címmel egy Ránki György zenéjére összeállított bábjáték volt, majd később Petőfi-emlékünnepélyének is. A klub ugyanakkor nem csupán politikai töltetű darabok előadásának helyszíne volt. Az Orfeo előadásai
alkalmanként a budapesti művészvilág és értelmiség találkozói lettek.
Az 1972. június elején bemutatott Gyerekjátékok és Étoile című darabok közönségében helyet foglalt Jancsó Miklós, Vitányi Iván vagy Balázsovits Lajos is. Az Orfeo aktivistái számára ezek a klubok többet jelentettek a kísérleti színjátszás művészi és értelmiségi megvitatásának helyszíneinél.
Előadásaik után rendszeresen vitákat rendeztek, melyekbe igyekeztek bevonni a közönséget is. E beszélgetések célja a darabok témájának, valamint a felvetett társadalmi problémáknak a megvitatása volt. A politikus színházi előadásoknak helyet adó klub az együttes számára a politikai és társadalmi aktivizmus tere volt.
A klubok tere az Orfeo számára sajátos társadalmi tartalommal töltődött meg. A Kőbányán meghonosított klub-kultúra reményeik szerint kaput nyithatott a munkásosztály fele. Az Orfeo ebben az időszakában a művészeti tevékenységet a forradalmi tudat kimunkálásához vezető leghatékonyabb útnak tartotta.
A forradalom vezetését társadalmi értelemben a munkásosztályra ruházták, ám úgy vélték, ennek tudata
még nem eléggé érett a vezető szerep betöltéséhez.
Saját tevékenységüket ennek a forradalmi munkás kultúrának a létrehozásához vezető útként képzelték el. A kőbányai ifjúsági klub reményeik szerint munkásokat is vonzhatott. Ezzel párhuzamosan igyekeztek mozgalmi tevékenységüket kiterjeszteni kifejezetten a munkásosztályhoz tartozónak vélt terekre is, ezért több ízben szerveztek műsorokat budapesti munkásszállásokon. „Kárpáti Emese” 1973. november 12-én beszámolt a Duna Cipőgyár Kultúrházában tartott Orfeo előadásokról.
E törekvésükkel nem álltak egyedül a korban. A Kari Híradó, mely a reformszellemű, nonkonformista ELTE Bölcsészkari KISZ Bizottság lapja volt az 1960-as és 1970-es évek fordulóján, az 1969/70 tanévi 7. számában adott hírt a bölcsészek között indult munkásszállás-kutató kezdeményezésről.
A fiatalok a parasztságból éppen kiemelkedő, városi munkássá váló réteg kulturális szintjének emelését tűzték ki célul maguk elé. Tevékenységük terének a budapesti munkásszállásokat választották, ahol álláspontjuk szerint alig voltak meg a művelődés feltételei. Ebből a megfontolásból kiindulva egyszerre kísérelték meg az itt élő emberek szociológiai kutatását, illetve kulturális programokkal való ellátását.
Manapság a laikus és a szakmai közvélemény is hajlamos a késő szocializmusra, mint meghaladandó, felejtésre ítélt korszakra tekinteni. Mintha az ebben az időszakban kialakult értékek, szokások és magatartásminták a mai élethez
semmilyen módon nem kapcsolódó, másik világ részei lennének.
Az egykori Vietnami Szolidaritási Bizottság köré szerveződött csoport tagjainak életútja azonban arra enged következteni, hogy ez mégsincs egészen így. A csoport tagjai változatos életpályát futottak be az elmúlt közel négy évtizedben. Közülük kerültek ki a magyar gazdasági reformfolyamat tevékeny részesei, az 1980-as évek demokratikus ellenzéki mozgalmának fontos alakjai, majd a rendszerváltás meghatározó személyiségei.
Mások az 1989 után felélénkülő anti-globalista, nemzeti hagyományokat újjáteremteni igyekvő értelmiségi-művészi csoportosulások berkein találtak új helyet maguknak, vagy a kritikai szociológia felé tett kitérő után a keleti filozófiák szellemét követítő spirituális eszmevilág elkötelezettjei lettek.
A változatos, ám a társadalomhoz kritikusan viszonyuló magatartást megőrző életutak arra utalnak, hogy az 1960-as és 1970-es évek fordulóján megszülető kritikai szellemiség nem kis mértékben határozta meg a magyar társadalomnak az 1989. utáni új világ kihívásaira adott válaszait, s bizonyára a mai napig jelentős befolyással bír a gyorsan változó világhoz való viszonyunk alakulására.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket
