2021. október 19. keddNándor
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Járóka Lívia: hiába mindenféle szlogen, ha a szegénytelepen nincs változás

Bakk-Dávid Tímea kérdezett:Bakk-Dávid Tímea 2011. április 04. 15:24, utolsó frissítés: 16:14

20 év alatt csak papíron történt valami romaügyben. Az Európai Parlament most konkrét lépéseket vár a tagállamoktól; az első eredmények 5-6 év múlva várhatók.


Magyarország hat hónapos EU elnökségének prioritásai között egy közös európai romastratégia kialakítása is szerepel. Az Európai Parlament (EP) március 9-én fogadta el elsöprő többséggel Járóka Lívia fideszes EP-képviselő előterjesztését, amely a romák társadalmi beilleszkedését célzó, most készülő uniós keretstratégiához nyújt szempontokat. Az Európai Bizottság április 5-én ismerteti az EP-állásfoglalás alapján készülő romaintegrációs tervezetet, majd a tagállamok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács a június 24-i ülésén fogadhatja el a romák integrációjának uniós keretstratégiáját.

>> Járóka Lívia jelentésének szövege letölthető az Európai Parlament honlapjáról >>


Járóka Lívia, az EP egyetlen roma származású tagja 2004 óta képviselő. Az antropológus és szociológus végzettségű képviselő hetedik éve dolgozik a Fidesz európai romapolitikáján. 2006-ban ő kapta az Év Európai Parlamenti Képviselője díjat az Igazságosság és Alapvető Emberi Jogokért kategóriában. 2009-ben az Európai Néppárt EP-választási kampányának arca volt. Interjúnk az uniós roma keretstratégiáról március 29-én készült a képviselő brüsszeli irodájában.


Mi a menetrendje annak, hogy az EP által elfogadott jelentésedből végül egy működő, tagállami vállalásokat számonkérő uniós jogi eszköz legyen?



Járóka Lívia: – Két csapásiránya van annak, amit az Európai Parlament szorgalmaz: az egyik arra vonatkozik, hogy a létező antidiszkriminációs jogi eszközöket – amelyeket eddig csupán papíron implementáltak – végre valóban alkalmazzák a tagállamok. Emellett véleményünk szerint egy mikroregionális mélységű, nem etnikai, hanem gazdasági megközelítést kell alkalmazni, ezért kérem az EU-t, hogy rajzoljon egy krízistérképet a laekeni indikátorok alapján, és az uniós pénzalapokat oda csoportosítsuk át. Nem is kéne igazából átcsoportosítani, mert ezek az alapok mindig nyitva álltak, csak a tagállamok nem használták őket.

Szeretnénk ösztönözni a pénzalapok ilyen irányú felhasználását, és ehhez egy nagyon-nagyon jó ellenőrzési rendszer kell, hiszen tudjuk, hogy a roma integrációra vagy egyéb, a szegénység felszámolására szánt összegek eddig nem megfelelően érték el a célcsoportot. Ezen kívül teljes intézményes átalakításra van szükség, hiszen ez egy 27 tagállamot érintő, egységes jogalapon működő stratégia lesz.

A jelentésem első három oldalán amellett érvelünk, hogy az összes vonatkozó európai jogszabály, az Európai Alapjogi Charta mind abba az irányba mutatnak, hogy egy ilyen 27 tagállami összekapaszkodás megvalósítható, és meg is kell csinálni.



A jelentésem március 8-án fogadta el a parlament, 380 módosító javaslattal, 40 kompromisszummal, 27 tagállam 6 pártjának a közreműködésével. Az öt, téma szempontjából legfontosabb szakbizottság tárgyalta fél éven keresztül; külső szakvéleményt is használtunk, a tagállamokkal egyeztettünk rendszeresen a képviselőkön keresztül. Így elmondható, hogy ez már egy mindenki által szerethető verzió. Innentől kezdve egyértelműen erős üzenetet fogalmaztunk meg az EP részéről. Nagyon ritkán történik meg, hogy egy saját kezdeményezésű EP-jelentés elemei ilyen mértékben bekerülhetnek egy tanácsi dokumentumba, és azután pedig egy 27 tagállamot érintő, jogalappal bíró stratégiába.

Ezért is van óriási jelentősége annak, hogy ebből az Európai Bizottság április 5-i anyaga mit vesz át. Az egy érdekes mérföldkő lesz. Ezt követően természetesen az EP nem hagyja ki azt a lehetőséget, hogy rendszeresen reagáljon arra, ami a Tanácsban zajlik ebben a témakörben. Az is nagy dolog egyébként, hogy soha ilyen magas – európai tanácsi – szinten még nem volt a roma ügy. Körülbelül 50 év a kiteljesedési ideje annak, amit a jelentésemben leírtam, és az első eredmények 5-6 éven belül mutatkoznak csak.

A romastratégiát a 27 tagállamnak meg kell vitatnia és el kell fogadnia június 24-ig. Remélem, a Bizottság is minél több elemet felhasznál a jelentésemből. Tulajdonképpen a szakmai minimumnak tartom, amit ebbe a jelentésbe belefoglaltam: ezeknek a minimális követelményeknek a rendezésével tud működni ez a szegénységfelszámolási program. Ami egyébként Magyarországon kétharmad részben nem is romákat érint! Romastratégia a neve, de ez csak egy szimbolikus név.

Júliustól azt várjuk a Bizottságtól, hogy vegye kezébe a folyamatot, a tagállamoktól kérje be az akcióterveket, kezdjen el velük dolgozni. A különböző bizottságok és pénzügyi szervek nézzék meg, milyen pályázati lehetőségek vannak, a tagországok kezdjenek el pályázni, bólintson rá a nemzeti akciótervekre az EU.

Komoly párbeszéd kell, hogy legyen a tagállamok és az EU között, hogy ezekre a programokra szánt összegek tényleg ne ablakon kiszórt pénzek legyenek, hanem komoly, szegregációt elő nem idéző, éppen hogy az ellen küzdő, komplex fejlesztési tervek, amelyek hosszú távon kivitelezhetők, és amelyekbe bevonják a romákat. Nagyon erős civil és európai monitoring kell a pénzek elszámolása és a programok megvalósulása tekintetében. Azt is kérjük, hogy a kohéziós alapok fel nem használt részéből tartsunk bent egy bizonyos százalékot egyfajta teljesítménytartalékként, és adjuk oda a tagállamoknak, hogy tovább tudják fejleszteni a sikeresnek bizonyuló projekteket, amelyeket elkezdtek.

Nemzeti szinten ez úgy néz ki, hogy a polgármester összedolgozik a helyiekkel: kitalálják, mi kell ahhoz, hogy megszűnjön a cigánytelep, hogy ne is legyen ilyen típusú különbség ember és ember között a faluban. Közösen kitalálják, mi kell ahhoz, hogy ez a falu újjá tudjon éledni, ne vándoroljanak el a fiatalok, és mit kell tennie ennek érdekében a kormánynak, az önkormányzatoknak, az egyházaknak, a civileknek. Ezeket a helyi stratégiákat bele kell foglalni a nemzeti akciótervbe, el kell fogadtatni az EU-val, le kell hívni rá a pénzt, és meg kell csinálni.



Azt várom a tagállamoktól, hogy végre lépjenek, mert ami az elmúlt 20 évben történt romaügyben az annyi, hogy a tagállamok ígéretet tettek papíron, de semmi nem valósult meg. A cigánytelepeken, a szegénytelepeken Európában nem érezni a változást, miközben mindannyian európai uniós állampolgárok vagyunk.


Mennyiben segít a jelentésben foglalt elképzelések érvényesítésében, hogy most magyar EU-elnökség van?


– Már hetedik éve dolgozom a Fidesz európai romapolitikáján, ezáltal a magyarországin is, írtam egy hazai programtervezetet, amelyben két területet dolgoztam ki, oktatás és foglalkoztatás, és már ez is hatvan pontból áll. Arról szól, mit kell tennie a kormánynak, mit kell tennie a felállítandó nemzeti kapcsolattartóknak, mik a hiányzó láncszemek, például hogyan kellene teljesen megreformálni a védőnői hálózatot, a korai gyermekfejlesztéstől az idősebbek képzéséig és újraképzéséig.

A Fideszben mi ezen régóta dolgozunk. Az Európai Néppárton belül Orbán Viktor vezette azt a munkacsoportot, amit hat éve indítottunk ennek ügyében. Most fejeztük be az utolsó dokumentumunkat, amely 35 néppárti képviselőtársam közreműködésével készült. Ez arról szól, mit tehetnek a politikai pártok annak érdekében, hogy a civil szervezetek politikamentesen létezhessenek, és generációváltás történhessen romaügyben. Főleg a civilszervezetek tekintetében lehetővé kell tenni az alulról történő építkezés beindulását.

Nagy segítség volt, hogy a Néppárt és a magyar elnökség végig támogatott. De annak idején is, amikor a Fidesz ellenzéki párt volt, az egyetlen volt egész Európában, amely hajlandó volt egy romát tenni befutó helyre. Ez már eleve egy olyan atmoszférát teremtett, amelyben azt a fajta paradigmaváltást, amit én meg akartam, meg is tudtam csinálni. Így már könnyű volt a többi pártot erre ösztökélni.

Minden soros elnökséggel volt erről tárgyalás, és az EP már korábban 4-5 dokumentumban fejezte ki igényét arra, hogy legyen egy európai roma keretstratégia. Mégis, eddig egyetlen elnökség sem vállalta föl, egészen addig, míg az Orbán-kormány meg nem tette. Ez hatalmas előny, hiszen én már ebben a tudatban írtam ezt az anyagot, és tárgyaltam a lehetséges szereplőkkel. Több száz szervezetről van szó, akikkel hat éve dolgozunk; rengeteg minden a civileken múlik, nagyon sokan látták ezt az anyagot, nagyon sokan hozzátettek.

Örülök annak, hogy egy olyan elnökség vállalta fel, amely érti a témát, érintett is, voltak már tapasztalatai, volt miből tanulni, és elkötelezettnek mutatkoznak, már csak azért is, mert Európában elsőként létrehozták a társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkárságot, amelyet Balog Zoltán vezet. Ez már egy fontos kapcsolódási pont, segít, hogy egységes, a tárcaközi egyeztetéseken is túlnyúló munkafolyamat induljon el. Az volt a célunk az Európai Bizottsággal kapcsolatban is, hogy mind a nyolc érintett biztos dolgozzon a romaügyön, ne csak egy elkülönült „roma office”.

A „romaügy” elsősorban a szakpolitikát jelenti: foglalkoztatás- és oktatáspolitika, egészségügy, szegregált lakóhelyek felszámolása, munkához juttatás stb. Ezen kívül persze van még az identitás, a kultúra kérdése, a közös történelem, a diszkrimináció – ezek romaspecifikus ügyek, ezt lehet is ilyen keretben tárgyalni, de az összes többit nem érdemes.

A cél: a teljes integráció felé haladni. S olyan projekteket megtalálni, amelyek teljesen közösségből jövők, amelyekhez a kormányoknak, polgármestereknek csak asszisztálni kell. A kiteljesítést, egymásratalálást gazdasági, morális, mentális értelemben elő kell segíteni, ez az állam feladata.





Milyen jó gyakorlatok léteznek Európában, amelyek alkalmazása segíthetne a leszakadó térségek és közösségek felemelésében?

Magyarországi és erdélyi, romániai jó gyakorlatként mindenhol megemlítem Böjte Csaba szerepvállalását. Amit ő tesz, az az, amit én európai romastratégiaként leírtam. Kevés pénzzel, de annál több szeretettel és hozzáértéssel csinálja, helyi érintettek bevonásával, az amerikai magyar szponzoroktól az utolsó cigánytelep utolsó házában élő anya meggyőzéséig, hogy gyere a gyerekedért, és minden rendben lesz. Vagy viszem a gyerekedet és minden rendben lesz, és gyere te is.

Nagyon jó olasz projekttel is megismerkedtem, amelynek a népszerűsítését vállalom. Van egy teljesen magánemberekből szerveződő csoport Rómában: egyházi emberek, városrendészet, egyetemisták, szociális munkások, antropológusok, romák, nem roma hajléktalanok bevonásával egy régi gyárépület átalakításán dolgoznak. 200 ember él ott, megoldották a gyerekeik iskoláztatását, saját hulladék-újrahasznosítójuk van, azaz egy vállalkozás, amely által el tudják magukat tartani, nulla EU-s és nulla állami pénzből. Óriásinak tartom.

De sokra értékelem azokat a tehetséggondozó intézményeket is, ahol a romák jövő generációit képezik. Jó lenne, ha az a nyolcezer nővér, aki ma hiányzik Magyarországon, azon roma asszonyok közül kerülne ki, akik nagyon szeretnének ilyennel foglalkozni, de soha nem volt megadva nekik az esély. Egy két-hároméves átképzőn vehetnének részt, ennek ideje alatt a gyerekek ellátását egy jó iskola, óvoda biztosítaná, a délutáni programot teszem azt egy egyházi segítőszervezet, ahol foglalkoznak a diákokkal, hogy a szülő tudjon tanulni. Hogy három év múlva tényleg nővér lehessen.

És akkor már mindjárt ott vagyunk, hogy az előítéleteket nem kell kampányokkal, üres meneteléssel, mások megfélemlítésével gerjeszteni, hanem teret teremtünk arra, hogy romák és nem romák egymásba kapaszkodva tudjanak boldogulni.


A jelentésedben vázolt szempontok egyike, hogy európai roma keretstratégiának a földrajzilag koncentrált falusi és külvárosi mélyszegénységgel kell felvennie a harcot. De hogyan működik majd ez tagállami szinten, melyek lennének egy-egy tagállam tennivalói konkrétan? A válságterületek egyelőre láthatatlanok, mert egy kisebb régión belül is létezhetnek a régióközponttól nem is olyan távol elszigetelt, peremre szorult települések. Hogyan lehet mégis feltérképezni ezeket a területeket?

– Le kell menni más statisztikai tervezési szintekre az EU-ban, mint ami eddig volt. A 17 laekeni indikátorral jól be lehetne ezeket a láthatatlan mikrorégiókat célozni, ezek nagyon jól mutatják, hol van a legnagyobb szegénység. Ezeket lehet használni kisebb régiók bemérésére is.

Eddig az EU-ban nagyobb régiókban gondolkodtunk. Minden régiónak volt egy statikus minősítése, hogy gazdag vagy szegény; kapott egy pénzösszeget, és a legnagyobb városban felépítették a szökőkutat, ahelyett, hogy mondjuk a cigánytelepre vezető utat kikövezték volna. Ezt el kell kerülni.

Ezért javasoljuk olyan regionális fejlesztési központok létrehozását, ahol a projektek tervezői, civilek, önkormányzatok információkat és a pályázatíráshoz állandó segítséget kapnának. Ezek a központok arra is alkalmasak lennének, hogy állandó ellenőrzés alatt tartsák a projekteket. 50 éves időszakról beszélünk, ez azt jelenti, hogy rengeteg hibát fogunk elkövetni. Hibát ejthetnek majd a helyi kivitelezők, vagy éppen a romák, akik nem jól mérik föl, hogy nekik mire lenne szükségük.

Rengeteg embernek kell majd komplex módon együtt dolgoznia, nagyon sok tényező játszik együtt, és fontos, hogy mindenki a legjobbat adja bele. Csak akkor garantálható a siker. De van rá európai akarat, ugyanakkor – a mi régiónkban főleg – egy demográfiai és gazdasági kényszer is. Fontos tudni, milyen munkaerő lesz 20 év múlva, abból mennyi roma származású, és hányan járnak közülük jelenleg is szegregált iskolába. Innentől kezdve lesz érdekes a kérdés.

Nagy öröm számomra, hogy Erdélyben ezzel a stratégiával az erdélyi magyarok – romák és nem romák egyaránt – ugyanúgy fognak boldogulni. Vagy akár a lengyelországi bányászok. Ne higgyük, hogy a szegénységnek csak roma-arca van. Ne felejtsük el, hogy nemcsak a romák migrálnak gazdasági okokból. Nézzük meg azt az sok-sok lengyelt, akiket tavaly utasítottak ki Angliából ugyanazon okok miatt, amiért a romákat Franciaországból. Sokkal szélesebb spektrumú a kérdés.

S akkor még nem beszéltünk arról, hogy a cigány közösségeken belül micsoda változásokat kell elérni... Most lesz egy konferencia április 7-én Budapesten a roma nők helyzetéről. Végre lehet arról beszélni, hogyan kellene a közösségeket átszervezni, illetve hogyan lehet bennük a reményt tartani, és elfogadtatni velük, hogy valamiféle változás mindenképpen elengedhetetlen a gyerekek érdekében.


Az a gond, hogy Romániában nagyon visszavágták a szociális, egészségügyi, oktatási kiadásokat, és ezt pont a legsérülékenyebb rétegek szenvedik meg.

– Mindenhol Európában ez történt. De sokkal jobb EU-pályázási gyakorlatot kell bevezetni. Nem megengedhető az, hogy ilyen alacsony az uniós források lehívási aránya, amikor az írek ennél sokkal-sokkal többet hívtak le, és meg is tudták oldani a problémát.

Rengeteg uniós pénzalap van, amit nem kimondottan romaügyre szántak, és mégis használható lenne gazdaságilag hátrányt szenvedő kisebbségek támogatására, az általuk lakott régiók fejlesztésére. Ez megoldaná nemcsak a szegénytelepek kérdését, hanem sokkal szélesebb körben, egészen a középosztályig megállítaná a kisrégiók visszacsúszását. Egy-egy országnak 4-6 százalékos GDP-növekedést jelentene a romák integrálása ugyanolyan szintre, ahol a gádzsók vannak. Ezt kell látnia mindenkinek.

Az emberjogi és gazdasági érvek mellett az is fontos, hogy az országok csak akkor lesznek versenyképesek, ha elfogadják, hogy ez a szegénységben élő réteg, romák és nem romák együtt, egy óriási lehetőség. Nem „probléma”, ezt a kifejezést kimondottan utálom. És aki ezt a lehetőséget nem használja ki, az le fog maradni.

Persze, az emberek közti megértés, kohézió a legfontosabb, de látjuk, hogy ez teljesen megrepedezik, mihelyt két olyan csoport van szembeállítva, amelyek mindegyike szegény. Ezt kell megakadályozni.

Jöhet mindenféle jó szlogen, ha a szegénytelepen nincs változás az emberek mindennapi életében, ha nem látják azt, hogy napról napra építkezve, fokozatosan el lehet jutni valahova, hogy érdemes a gyerekekért végigcsinálni a nagyon nehéz meccseket az elkövetkező 50 évben. A szlogen nem ér semmit, ha nem tudnak ők is felállni, és vállalni, hogy nagyon sok falat le kell még bontani, nagyon sok tekintetben, a közösségen belül is. És az lesz a nagy feladat. Az én fejem már azon jár.

Szerzőnket Sógor Csaba EP-képviselő hívta meg Brüsszelbe az Árvák, szülőkkel című díjnyertes riport kapcsán, Sibianu Adél és Rákos Zsolt szociális munkással, a riport szereplőivel együtt. Az interjú a látogatás ideje alatt készült.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS