2021. december 5. vasárnapVilma
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Tényleg olyan szörnyű a muszlim női viselet?

Gyöngyösi Csilla 2010. augusztus 18. 14:25, utolsó frissítés: 14:52

Bár a Korán nem írja elő egyértelműen a teljes testet és arcot elfedő női viseletet, az utóbbi időben mégis sok nő saját akaratából viseli.


Franciaoszágban és Belgiumban, valamint Európa egyes nagyvárosaiban betiltották a teljes arcot elfedő muszlim női viseletet.

Több nyugati ország tiltja a teljes arcot vagy a fejet eltakaró kendőt az állami adminisztrációban, az iskolákban, ezzel kizárva a vallásos muszlim nőket, lánygyermekeket az állami intézményekből, polgári adminisztrációból.

A Nyugat hajlamos a muszlim öltözködési szokásokat a beilleszkedésre való képtelenség jelének tekinteni. Mások a szekuláris állammal összeférhetetlen vallási elnyomás jelképét látják benne, a kendő tiltását pedig a nők felszabadítására irányuló mozgalomként látják. A muszlim világ országaiban a teljes testet elfedő viselet


sokkal inkább kulturális, mint vallási örökség,



és ez az időjárással valamint a nemi szerepekről alkotott felfogással van összefüggésben. Mohamed előtt és utána még hosszú ideig a fátyolviselés a gazdagok kiváltsága volt: ezzel jelezték, hogy a nők nem kell dolgozzanak, és hogy nem elérhetők. Mindez nagyon hasonló Közép-Kelet Európa kendőviselési szokásaihoz, ahol a kendő nem csak a nő státusát jelezte (hajadon, férjezett), hanem sok esetben az életkorát és társadalmi rangját is. Emellett a Közel-Kelet időjárási viszonyai igencsak indokolják, hogy az, aki ott él, teljes testet elfedő ruhát hordjon.




Bár a muszlim világban sincs egyetértés arra nézve, hogy kötelező-e vagy sem a nők számára a fejkendő, a teljes testet és arcot elfedő női viselet nem tartozik a Korán előírásai közé. A Korán, mint minden szent irat, ebben a kérdésben arra koncentrál, hogy próbálja társadalmi keretek közé szorítani a nemi vágyat. A Korán meghatározza, hogy kik tartoznak abba a belső körbe, akik között nem létesülhet nemi kapcsolat, valamint a Próféta feleségeinek szigorúbb viselkedési szabályokat ír elő, mint a többi nőnek. Muszlim tudósok közül sokan egyébként úgy értelmezik, hogy a szabályozás, miszerint a nők üljenek otthon, csak a Próféta feleségeire vonatkozik.



A kendőviselési szokások az elmúlt ötven évben változtak meg radikálisan. Ennek két nagyon fontos oka van: egyrészt


a politikai iszlámmal áll kapcsolatban,

amelynek a Nyugattól való független identitás kialakítása a célja. Nem véletlen, hogy néhány muszlim országtól eltekintve, ahol törvényben szabályozzák a férfi-női viseletet, mindez távolról sem akkora társadalmi horderejű a kérdés, mint épp Európában.



Másrészt a muszlim nők az utóbbi ötven évben aktívabban kiveszik a részüket a társadalmi életből, mint addig. Egy muszlim nőnek ugyanis nem kötelező dolgozni, a család fenntartása teljes egészében a férfi feladata. A nő keresetét nem kell hazaadja, azt megtarthatja saját céljaira. Éppen ezért, ha egy család megengedheti magának, a nők nem dolgoznak: nem azért, mert nem tehetnék meg, hanem mert nincs rá szükségük. Ugyanakkor ma már a legtöbb országban mégis dolgoznak a nők, ezáltal felborul a hagyományos családközpontú értékrend, és ebben a közegben kell a mai muszlim nőnek megtalálnia a maga sajátos, egyszerre hagyományos és modern stílusát.

A kendőviselés másik aspektusa a női emancipációval áll kapcsolatban. Az iszlám korábban nem törődött túl sokat a nők vallásosságával, még a pénteki imára sem kellett eljárniuk, ha nem akartak. Az iszlám megerősödése és a feminizmus a női vallásosság megerősödését is jelentette, aminek a kifejeződése a modest dressing, azaz a hidzsáb. A muszlim nők jelentős része egyre inkább igényli, hogy részt vegyen az iszlámban, ezzel fejezve ki egy kultúrához, vallási közeghez való tartozását; muszlim kultúrkörben a vallás és társadalom sokkal inkább egységet alkot, mint Nyugaton. A muszlim nők jelentős része


önként, saját akaratából hord

teljes testet eltakaró öltözéket, ezzel fejezi ki Istenhez, kultúrájához való tartozását; ez a vallási téren történő emancipálódás az 1950-es években fellángolt muszlim pietizmus egyik legjellemzőbb aspektusa.

A muszlim többségű államok különbözőképpen viszonyulnak ehhez a társadalmi jelenséghez. Irán törvénykezése előírja a nők részére hidzsáb viseletét minden közterületen. Ez erős ellenállásba ütközik a nők részéről, akik inkább lazán megkötött kendőt hordanak, kitéve ezzel magukat az esetleges letartóztatásnak. A csador, ami speciálisan perzsa hagyományos viselet, a vallási elkötelezettség jelképe.

Kuvaitban kötelező a muszlim nők számára a hidzsáb, a niqab viszont Szaúd-Arábiában gyakori, noha itt nincs pontosan törvényben meghatározva, mit is kellene egy nőnek hordania. Afganisztánban a tálib rezsim írta elő a nők számára a burka viselését. Azóta, amióta ez megbukott, nincs erre törvény, mégis erőteljes társadalmi nyomás nehezedik a nőkre, hogy viseljék. A másik oldalon ott áll Törökország, ahol a


hivatalokban tilos a hidzsáb viselete,

valamint Tunézia, ahol 1981-ben betiltották az iskolában és a kormányhivatalokban való viselését, illetve elveszették állásukat azok, akik mégis hidzsábot hordtak.

Szíriában és Egyiptomban csak a niqab van betiltva, és az is csak az egyetemeken. A legtöbb liberálisabb muszlim országban hidzsábot, azaz fejkendőt hordani inkább divat- és nem vallási kérdés, politikai kérdéssé sokkal inkább a nyugati társadalmakban vált, hol elkezdték tiltani a hagyományos muszlim viseletet, bátorítva ezzel az ellenállást.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS