2020. aug. 13. csütörtökIpoly
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Győzött a Fidesz. Mi lesz ezután?

2010. április 19. 08:26, utolsó frissítés: 2010. április 21. 16:56

Az első forduló nem szolgált meglepetésekkel, bár felborult a teljes magyarországi pártrendszer. De mi is az LMP, és van-e a Jobbiknak jövője?


Értékelnétek röviden a magyarországi országgyűlési választások első fordulóját?

Szász Alpár Zoltán: – A közvélemény-kutató intézetek majdnem egybehangzóan négypárti parlamentet jósoltak, és ez be is következett. Hasonlóképpen megjósolták a Fidesz győzelmét, és a többi párt esetén is nagyjából pontosak voltak a felmérések. Az LMP-t és a Jobbikot többnyire alulmérték, de ezek az eltérések vagy a statisztikai hibahatáron belül vagy annak a közelében voltak. A választások első fordulójával kapcsolatban talán csak az volt nyitott kérdés, hogy a felfelé ívelő pályán levő LMP bejut-e, illetve hogy az MDF-nek és az SZDSZ-nek sikerül-e átlépni a küszöböt.

Bognár Zoltán: – Az országgyűlési abszolút többséghez 194 mandátum szükséges; a Fidesz jelenleg 206 mandátummal rendelkezik, ez pedig 12 képviselővel több, mint az abszolút többség. A kétharmados többség 258 mandátumot jelent – a Fidesznek tehát további 52 mandátumra van szüksége ehhez. A választások második fordulója előtt magyarországi elemzők szerint úgy tűnik, hogy a legrosszabb forgatókönyv is 258 mandátumot hozna a Fidesznek – a maximális teljesítmény 265 mandátumot jelentene.

Azért valószínű hogy a Fidesz jól fog teljesíteni a második fordulóban, mert más párt nehezen rúg labdába. A Jobbik elérte választói maximális számát – aki eddig nem szavazott a Jobbikra, az valószínűleg már ezután nem fog. Ugyanígy várható hogy azok akik nem MSZP-re szavaztak az első fordulóban, a második fordulóban sem gondolják meg magukat. Az MSZP visszalépett az LMP javára néhány körzetben, ott viszont azt lehet várni, hogy az MSZP nem fogja tudni az első fordulóban elért arányban mobilizálni szavazóit.


Székely István: – Azért tartjuk eseménytelennek ezt a választást, mert ami most történt, az teljes mértékben előre látható volt. Azonban vissza kell menni az időben, ezt a választást az utolsó választáshoz kell mérni: így látható, hogy négy év alatt milyen típusú elmozdulások történtek a politikai palettán.

Hogyha a mostani eredményeket a 2006-os eredményekhez hasonlítjuk, akkor igen jelentős elmozdulást látunk. A 2002-ben és 2006-ban beállt egyensúly, a két nagy párt-két kis párt képlet teljes egészében megbomlott. Négy évvel ezelőtt a parlamenti választások első fordulójában a most 52 százalékos Fidesz 42 százalékon végzett. A most 19 százalékon végzett szocialisták 43 százalékot kaptak. 2006-ban bekerült még az SZDSZ 6,3 százalékkal, illetve az MDF 5,04 százalékkal – a MIÉP-Jobbik pedig 2 százalékot kapott.

Már a parlamenti ciklus legelején, az őszödi beszéd alkalmával, illetve az önkormányzati választásokkor látszott, hogy az MSZP szavazótábora megbomlott. A Fidesz pedig világosan felmérte, hogy neki ebből a széteső baloldali szavazótáborból részeket kell lehasítania, másképp többsége nem lesz.

Így tehát zárójelbe tette azt a két hívószót, amivel addig a jobboldal egységét próbálta megtartani: az antikommunizmust, illetve a határon túli magyarok ügyét. Ehelyett pedig nyitott a baloldal klasszikus hívószavai fele, elsősorban a mindennapi gondokra és az életszínvonal meredek zuhanására koncentrálva.

Érdekes a Jobbik fejlődése: a 2006-os 2 százalék után az EP-választásokon 15 százalékot, majd a parlamenti választásokon 16,5 százalékot szerzett. Sokféle értelmezést láttunk arról, hogy minek köszönhető a Jobbik előretörése: én azt gondolom, ez összefüggésben van az őszödi beszéddel, illetve ennek körülményeivel. Természetesen strukturális problémák is vannak, gazdasági válság, romakérdés, leszakadó régiók, de politikailag mindenféleképpen az őszödi beszéd momentumát tartom jelentősnek.

Azt gondolom, hogy az őszödi beszéd egy teljesen korrekt helyzetértékelés volt. Az igazság pillanatát képezhette volna abban az esetben, ha másnap a miniszterelnök benyújtja lemondását. A Jobbik egyik felhajtóerejét a demokrácia azon gyermekbetegsége képezte, hogy egyrészt kiderült: a király meztelen, másrészt azonban a parlamenti többséggel rendelkező kormány kitöltheti mandátumát.

Ekkor következett a televízió székházának ostroma, majd a rendőri brutalitás. Emlékezzünk vissza, a Fidesz egy adott pillanatban visszaparancsolta aktivistáit az utcáról – tulajdonképpen a Jobbik az így keletkezett űrt töltötte be. Azt se felejtsük el, Morvai Krisztina a rendőri brutalitások napirenden tartásával futott be politikai karriert.

Nagy kérdés volt, hogy az europarlamenti választásokkor elért 15 százalék után mi lesz a Jobbikkal? A választási kampány idején azt láttuk, a Jobbik dinamikáját tekintve egy lendületben levő párt – ilyen szempontból a most elért 16 százalék csalódást jelenthet számukra. Láttatja azt, hogy ez egy behatárolt politikai közeg, mely konjunkturálisan ugyan elérhet egy ilyen magas támogatottságot, azonban ennek a politikai vonalvezetésnek hiányoznak a tartalékai.

Más kérdés, hogy miért mérték pontatlanul az EP-választások előtt a Jobbikot, és most miért bizonyultak pontosaknak ezek a mérések? Úgy gondolom, az a különbség, hogy mostanra megteremtődött valamiféle legitimitása azoknak a gondolatoknak és annak a politikai vonalvezetésnek, amit a Jobbik képvisel.

A Jobbikhoz vonzódó választók az EP-választások előtt vonakodtak pártpreferenciájukkal kapcsolatos kérdésekre válaszolni, úgy gondolván, hogy ezek nem bevett politikai nézetek. Most azonban úgy tűnik, megtörtént egyfajta elfogadása ezeknek a nézeteknek, mely kétségtelenül a magyar demokrácia gyengeségét mutatja.


Miért annyira fontos a Fidesz számára a kétharmad?

Székely István: – Mivel most a kétharmados többség a tét, azt hiszem, először ezt a kérdést szükséges tisztázni, ugyanis erről mindenki mást mond: megjelennek félelmek és pozitív várakozások is. Várható, hogy a Fidesz a fennmaradó időszakban azokról a kétharmados törvényekről fog beszélni, amelyeket mindenféleképpen újra kell gondolni a radikális államreformhoz: ilyenek a közigazgatás karcsúsítása, a kisebb parlament, az önkormányzatok számának csökkentése.

A Fidesz ellenfelei azzal érvelnek, hogy kétharmados többség birtokában hozzá lehet nyúlni a választási-, illetve a médiatörvényhez. Előbbit egyébként a parlament létszámának csökkentése miatt lesz elkerülhetetlen megváltoztatni. Kétharmad birtokában megváltoztatható a gyülekezési és az állampolgársági törvény, kétharmaddal nevezik ki az alkotmánybírákat és a legfelsőbb bíróság tagjait.

Kétharmad birtokában teljessé válhat egy olyan jobboldali berendezkedés, amelyben a Fidesz gyakorlatilag bármit megtehet. És – mivel a Fidesz túl sokat nem árult el terveiről – meglehetősen sok bizalom szükséges egy ilyen mértékű felhatalmazás megadásához.

Így megfogalmazódik az az alternatíva, miszerint ha el lehet érni, hogy a Fidesznek ne legyen meg a kétharmada, akkor egy további párt akarata lesz szükséges ahhoz, hogy ezeket a jogszabályokat módosítani lehessen. Így tehát elképzelhető egy demokratikus kontroll a Fidesz fölött.

Az is látható ugyanakkor, hogy a kétharmados többség jelentősége kissé túl van értékelve: Magyarországnak jelenleg az a legnagyobb problémája, hogy a kiadások nincsenek összhangban a bevételekkel. Az egészségügy átalakítása, a nyugdíj- vagy az adórendszer megváltoztatása olyan döntéseket igényel, amelyekhez egyszerű többség is elegendő.

Bognár Zoltán: – Lehet kissé cinikus felvetés, de ha jól tudom, a képviselők mentelmi jogának a felfüggesztése is kétharmados. A Fidesz tehát megteheti hogy felfüggeszti az MSZP-képviselők mentelmi jogát, ha kivizsgálás alá kerülnek valamilyen ügyben. Ez fontos szempont lehet annak megértéséhez, hogy miért tiltakoznak annyira hevesen a szocialisták.


Tehát számíthatunk ilyesfajta el- vagy leszámolásokra?

Székely István: – Én azt hiszem hogy mindenképpen lesznek felelősségre vonások. Úgy vélem, korábban volt egy ki nem mondott norma arra vonatkozóan, hogy nem kell az egyes kormányok különböző ügyeit túlságosan piszkálni. Azt látom, ez a helyzet Gyurcsánnyal változott: ettől kezdve a győztes mindent visz, már nincsenek olyan alkuk, amelyekben valamilyen formában mindenki benne lenne.



Ugyanakkor jól látni, hogy ezen a lassan húsz éve tartó mutyizáson nőtt fel a Jobbik. Hogyha a Jobbik növekedésének valaki elejét akarja venni, akkor ezen a “csak mikrofon előtt bántjuk egymást, gyerekek” magatartáson változtatni kell. A korrupcióellenes harcot az Európai Unió országaiban levő normákhoz kell igazítani. Korrupció mindenhol van, csak az a kérdés, hogy ezt ki hogyan reagálja le, illetve ennek szintjét milyen mértékig sikerül leszorítani.

Szász Alpár Zoltán: – Én nem tekintem lejátszott játszmának a második fordulót. Az igaz hogy az összesen megszerezhető mandátumok száma 258 és 265 között mozog, ehhez azonban jól kell szerepelni. Megértem a Fidesz visszafogott ünneplését: okultak az előző két választási vereségből, abból, hogy 2002-ben és 2006-ban is jól álltak, mégis elvesztették a választást.

Éppen ezért a Fidesz valamilyen módon minden bizonnyal mozgósítani fog. Nem biztos hogy médiakampánnyal, hiszen azzal lehet hogy elriasztana egyeseket. Hanem inkább ajtóról ajtóra kampányolva próbálja majd megszólaltatni a választókat: ez a módszer nem túl látványos, de igen hatékony és olcsó.


Mi az amit a Fidesz szándékairól tudni lehet?

Szász Alpár Zoltán: – Az biztosra vehető, hogy a korrupciós ügyek valamilyen úton-módon terítékre fognak kerülni. Komolyan kell venni Orbán Viktor kijelentését, miszerint nem személyek vannak, hanem ügyek.

Ugyanígy valószínűsíthető hogy átfogó államreformra kerül sor, és ez megszorító intézkedéseket fog jelenteni. Véleményem szerint az önkormányzatok számának lecsökkentésével nem lehet túl sokat spórolni: nagyjából ugyanannyiba kerül két, egyenként 3000 emberért felelő önkormányzat, mint egy olyan önkormányzat, melynek 6000 ember van a hatáskörében. Nem a bürokrácia a legnagyobb költségtétel, hanem az, hogy hány személyre kell a szolgáltatásokat méretezni.

Ami a parlament létszámának a csökkentését illeti, én nem fogadom el azt az érvet, hogy itt az a legfontosabb, hogy csökkentsük a politikusok létszámát. Magyarországon van egy nagyon bonyolult választási rendszer, amit átláthatóbbá kell tenni – persze a rendszert az arányosság vagy a többségiség irányába is lehet egyszerűsíteni. Ez egy nyitott játszma, nehéz eldönteni, hogy mi lesz.

Székely István: – Az egész történet visszavezethető 1956-ra: ekkor született egy egyezség a párt és a társadalom között, ami arról szólt, hogy a párt biztosítja a társadalomnak a növekvő életszínvonalat, cserébe a társadalom nem kérdőjelezi meg a párt vezető szerepét és Kádár személyét, és nem tesz fel kérdéseket 56-al kapcsolatban. Ezt a politikai logikát, miszerint az államhatalom legitimitását az évről évre növekvő életszínvonal adja meg, a ’80-as években is fenntartották – annak ellenére, hogy ennek már nem volt gazdasági alapja. Ebből lett az ország eladósodása. Az az aránytalanság, miszerint bejön a kincstárba 100 forint, és kimegy 104-105, de van amikor 109, a rendszerváltás után sem szakadt meg.

Eddig fiskális módszerekkel próbálták kezelni ezt a hiányt, tehát több bevételt igyekeztek szerezni, és megnyirbálták a kurrens kiadásokat – lényegében ez volt a Bokros-csomag, meg Gyurcsány és Bajnai kiigazítása is. Most körvonalazódik egy megoldás a kiadásoknak strukturális reformmal történő csökkentésére. A 200 fős parlamentnek, az önkormányzatok egyharmaddal való csökkentésének, valamint a kormányapparátus radikális csökkentésének nem az a lényege, hogy ezzel hihetetlenül sokat lehetne megspórolni. Ennek az intézkedésnek elsősorban üzenetértéke van: a politikum saját magán kezdi azt a reformot, amelynek során kisebb, olcsóbb államot hoznak létre. Így tudják egyensúlyba hozni a bevételeket a kiadásokkal, hogy ne kelljen az emberek zsebében kotorászni.

Szász Alpár Zoltán: – Én nem adó- és pénzügy-politikai szempontból érzek problémát. A gond az, hogy ha lecsökkentem az államot, akkor mi történik a leépített hivatalnokokkal? Nem lehet megbecsülni hány személyről lehet szó, de valószínűleg tízezres nagyságrendet jelent. Remélhetőleg ezt a gazdaság élénkítése esetén fel tudja szippantani a gazdaság, a legrosszabb forgatókönyv esetén azonban a közalkalmazottak megélhetési költségeit – munkanélküli segély formájában – az államnak kell majd állnia.

Székely István: – Korábban a Fidesznél volt egy furcsa ellentmondás. Miközben a konzervatív politikai berendezkedés mindig olcsó, kicsi, éjjeliőr államban gondolkozik, és jellemzően a bal oldal próbál minden problémát az állammal megoldani, addig a magát konzervatív jobboldali entitásnak tartó Fidesz 1998 és 2002 között az állam bűvöletében élt. Úgy gondolom, ilyen szempontból most helyére kerülnek a dolgok, és jelentős elmozdulás lesz egy olcsó, kicsi, ugyanakkor hatékony állam fele.


Korábban azt mondtátok, a magyarországi pártrendszer gyakorlatilag felborult. Mit lehet erről elmondani?

Bognár Zoltán: – A korábbi magyarországi pártrendszer bipoláris volt: két nagy, illetve két kisebb pártból állt. A négyévente megrendezett választások a két nagy tömb közötti versengést mutatták. Most az egyik nagy párt közepes nagyságú párttá vált, a semmiből megjelent egy másik középpárt, és emellett van még egy kis párt.

Szász Alpár Zoltán: Mivel most nagyon nehéz megjósolni hogy az MSZP milyen irányba tart, nehéz látni, mely irányba fog elmozdulni a pártrendszer. Kérdés, képes-e az MSZP újból megerősödni? Hiszen a szocialisták most már több rosszat nem tehetnek maguknak.



Nagy kérdés, hogy az LMP hogyan fogja fel a saját szerepét. Mindenképpen lesz egy játszma a Fidesz és LMP között, de kiderülhet, hogy az LMP tulajdonképpen saját magán kívül senkinek nem szövetségese – ez a politikába természetesen belefér.

Székely István: – Próbáljunk az egyes pártok fejével gondolkodni. A Fidesznek jelenleg 53 százaléka van, így célja egy olyan hegemón pártrendszer kialakítása lehet, ahol ő stabilan 50 százalék feletti eredményt hoz, és nincs koalíciókötésre kényszerítve. Tulajdonképpen ez Băsescu és a PD-L álma is – más kérdés, hogy a jelenlegi romániai választási törvénnyel ez nem lehet megvalósítani.

A hegemón pártrendszer lényege, hogy van egy hatalmas párt, és mellette próbál létezni egy vagy több kis pártocska, mérsékelt sikerrel. Ha valamilyen váltás történik, az nem kiegyensúlyozott struktúrát, hanem ismét hegemón pártrendszert hoz létre.

Ami az MSZP-t illeti, teljesen világos, hogy padlót fogott. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy az MSZP társadalmi beágyazottsága, gazdasági és média-háttere nem 20 százalékos szintnek felel meg – nem fér kétség hozzá, hogy Magyarországon mindig lesz egy erős baloldal.

Hogyha végignézzük a különböző európai országokban a szélsőséges pártok választási eredményeit, akkor azt látjuk, hogy létezik egy történelmi csúcs, egy nagyon jó eredmény, majd ezek a pártok valahol 10% alatt stabilizálódnak.

A Jobbik most elért 16 százalékából nem lehet arra következtetni, hogy Magyarországon ilyen támogatottsága lenne a neonáci, antiszemita, cigányellenes nézeteknek – vannak olyan leszakadó térségek és közbiztonsági problémák, amelyek egy meglévő neonáci maghoz taszítanak elkeseredett embereket, de ez konjunkturális hatás.

Egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy a Jobbik elsődleges ellenszere nem a gyűlöletbeszédet vagy a Holokauszt tagadását tiltó törvény, hanem a jó kormányzás. Úgy gondolom, jó kormányzással a Jobbikot stabilan 10 százalék alá lehet nyomni. Emlékezzünk arra, hogy 1998-ban, amikor a Fidesz kormányt alakított, bekerült a MIÉP is – majd a következő választásokon ki is esett.

A másik nagy kérdés az LMP. Velük kapcsolatban a magyar médiában beindult a találgatás, most ez a párt mennyire tekinthető a széteső SZDSZ utódszervezetének? Ennek oka az, hogy amikor az emberek egy ismeretlen dolgot próbálnak elhelyezni egy értelmezési hálóban, akkor az általuk ismert kategóriákhoz kötik.

Az LMP-vel kapcsolatos találgatás nagyjából olyan, mint a baloldali újságírók jobboldallal kapcsolatos gondolatsora: a Fidesz tulajdonképpen egy őszintétlen Jobbik. A Jobbik egy náci párt – a nácikat pedig ismerjük.

Azt hiszem, az elitek politikai szocializációjának vizsgálatával lehet a legpontosabban beazonosítani, miben is különböznek ezek a pártok egymástól. Azt látjuk, hogy az SZDSZ vezető garnitúrája a '40-es évek végén, '50-es évek elején született. Ők '68-ban 18-20 évesek, és akkor mondanám a témákat: Vietnam, párizsi diáklázadás, prágai tavasz. Nyugat-Európában az eurokommunizmus, euroszocializmus térnyerése, keleten a brezsnyevi pangás. EBESZ, Helsinki Záróokmány, emberi jogok, záróakkord: Charta 77, Magyarországon kádári konszolidáció és nyitás. Az SZDSZ induló csoportja tehát egy baloldali rendszer-kritikában nő fel.

Ehhez képest jön egy körülbelül 15 évvel fiatalabb generáció, amelyik induláskor szintén liberálisként határozza meg önmagát, a Fidesz. Afganisztáni bevonulás, a moszkvai olimpia bojkottja, a Szolidarítás megalakulása, lengyel szükségállapot – a „kis hidegháború”. Ők már azzal nőnek fel, hogy a szocializmus kiélte tartalékait, nem reformálható, rendszert kell váltani. Az ők attitűdjüket a '80-as évek történései határozzák meg, benne a határon túli magyarokkal, Erdély-tüntetéssel, falurombolással.

Most megjelent egy újabb politikai elit, két típusú szocializációval. Az LMP a kitárulkozó világ lehetőségeiről, a globalizációról, posztmateriális, ezen belül hangsúlyosan zöld értékekről, globális felmelegedésről, kommunikációs forradalomról, világfaluról meg hasonló témákról szól – ők a fiatalok szerencsésebbik társasága.

A másik társaság meghatározó témái a tartós munkanélküliség, létbizonytalanság, olyan oktatási rendszer, amelyből kikerülve nem lehet jól fizető munkát találni, kilátástalanság, leszakadó régiók, romák. Mindez bűnbak-kereséssel társul, hiszen nem lehet, hogy ők a hibásak helyzetükért, ők csupán áldozatai a rendszernek.

Mindezt arra akarom kihegyezni, hogy azon találgatások, miszerint Kóka pénzeli-e az LMP-t, egyszerűen értelmetlenek. Az LMP-nek semmi köze azokhoz a toposzokhoz, amelyek az SZDSZ alapgondolatát jelentik.


Milyen hatással lehet a Magyar Gárda Székely Szakaszára, a Hatvannégy Vármegye erdélyi szárnyára a Jobbik parlamenti párttá válása? Itt is számítani kell arra, hogy lesz egy 10-15%-os, vagy akár 8%-os stabil választórétege ennek a fajta élet- és világszemléletnek?

Szász Alpár Zoltán: – Biztosan vannak Erdélyben olyanok, akik örülnek a Jobbik előretörésének. Azonban nehéz elképzelni, hogy az erdélyi magyarság politikai palettájának jelenlegi négy szereplője mellett hol lenne helye még egy ötödiknek. Volt egy év, amikor a Jobbik népszerűsége egyre nőtt – azonban ezt nem kell túldimenzionálni. Nem látom, hogy Erdélyben hogyan lehetne a Jobbikot lemásolni.

Bognár Zoltán: – Ahogy a Jobbik egyfajta legitimitást nyert, a romániai magyar szimpatizánsok felé ez úgy jelenik meg, hogy már nem ciki felvállalni a szimpátiát. Ezzel párhuzamosan el is indulhat azoknak az intézményeknek, informális hálózatoknak a kiépítése, mely könnyebbé teszi mondjuk az EMI-táborok szervezését. Egy magyarországi politikai párt számára a saját érdeke a legmeghatározóbb, azonban imázs-szempontból mindenképpen jól mutat, ha a Jobbiknak vannak Erdélyben is bástyái.

Székely István: – Az egyik nagy kérdés, hogy a parlamenti sáncok mögé bekerült szélsőjobb mit kezd a saját mozgalmával. Eddig az a tapasztalat, hogy a parlamentbe bejutott szélsőséges pártok kénytelenek elsajátítani a minimális parlamenti játékszabályokat. Ilyen szempontból a párt mozgalmi részének folyamatos akciózása egy idő után vállalhatatlanná válik, és megpróbálják leépíteni.

A másik kérdés, hogy van-e a szélsőséges mozgalmaknak lehetősége valamilyen exportra? Az erdélyi magyaroknak durván a fele olyan többség-kisebbségi helyzetben él, ahol a Jobbik által kínált alternatívák kevésbé járhatóak. Nem hiszem, hogy Aradon lesz az első bázisa az erdélyi szélsőjobbnak.

Székelyföld egy kis magyar világ, amely megengedi magának a politikai pluralizmust, és abba beletartozhat akár a Jobbik is. Ellenben Romániában olyan a helyzet, hogy ezeket a mozgolódásokat órák alatt megoldják. Kolozsvár főteréről percek alatt el lehet vinni még azt is, aki csak gyanús, és ezt bárhol, bármikor meg lehet tenni. Egy ilyen mozgalom tehát nem fejlődhet fel – természetesen csak abban az esetben, ha a mindenkori hatalom politikai szándéka nem épp az, hogy megerősödjön.


Hallgatóság: – Ezzel egyet lehet érteni, de hiába mondjuk hogy csak egy szűk réteget érint a szélsőjobboldali irányzat Erdélyben, azt lehet látni, hogy fiatalok körében többszörösére nőtt ennek az irányzatnak a támogatottsága. Hihetetlenül nagy tömegeket mozgat meg – esti kocsmázáskor azt lehet látni, hogy a kocsma 90 százaléka ilyen emberekkel van tele. És kultúrkocsmáról beszélek.

Székely István: – Sok mindenre van társadalmi igény. Azonban egy más kérdés, hogy ezek köré a társadalmi igények köré hogyan, milyen csatornákon keresztül, milyen külső feltételek mellett szerveződik egy politikai relevanciájú mozgalom.

Egy példát mondok: felmérésekben láttunk már 90 százalékos igényt a halálbüntetés bevezetésére. Ennek ellenére a pártok között létezik egy hallgatólagos egyezség, hogy ne legyen halálbüntetés, ha már egyszer Európában nem lehet. Hogy maguk a politikusok mit gondolnak a halálbüntetésről, az más kérdés.

Azt látom, az RMDSZ sosem fog ebbe az irányba elmozdulni. Az EMNT környékén előfordulnak ilyen típusú gondolkodásmódok, azonban ezek a személyek sosem fognak itt meghatározóak, programalkotóak lenni. Tőkés Lászlóban van egy jó adag távolságtartás az ilyen gondolatok iránt.

Lehet, hogy az MPP tagságának jelentős része szimpatizál a Jobbikkal, de Magyarországon a Fidesz és a Jobbik között a következő években hentesbárddal fognak választóvonalat vonni. Az MPP pedig praktikus okokból azt hiszem elsősorban egy magyarországi kormánypárttal ápolna jó kapcsolatokat, minthogy az örök ellenzékiek barátságát keresse.

Ha tovább keresgélek, talán az SZNT környékén találkozhattunk az elmúlt években ilyen típusú megnyilvánulásokkal, ezek azonban inkább naftalinszagú, két világháború közti hívószavak, nem pedig a mai huszonévesek neonáci gondolatvilága. Így tehát nem látom, hogy ebből az amúgy meglévő politikai kultúrából hogyan lesz egy artikulált, képviselettel rendelkező politikai valóság.

Bognár Zoltán: – Szerintem túlságosan magas fokú racionalitást tulajdonítasz ezeknek az embereknek. Én azt látom, hogy a magyarországi szélsőséges mozgalmakkal szimpatizáló csoportok egyáltalán nem gondolkoznak romániai politikai integráció kérdéseiről. Azt gondolom, hogy most, hogy a Jobbik bekerült a parlamentbe, olyan intézményeket fog tudni kiépíteni, melyek át fognak nyúlni Erdélybe is. Lesz egy olyan csoport, mely ezen intézmények körül tömörül majd – és ők nem gondolkoznak annyira racionálisan, hogy egyáltalán felmerüljön bennük, hogy ez jó vagy rossz a romániai magyarság politikai integrációja szempontjából, illetve a többség-kisebbség viszonyainak alakulása szempontjából.

Szász Alpár Zoltán: – Ezek szerint kerül majd pénz az EMI-tábor szervezéséhez. Én egy adott pontig és életkorig el tudom fogadni, hogy ezek a csoportok nem valamiféle politikai integrációban gondolkoznak. Viszont ez csak akkor történhet meg, ha egy generáció vagy bizonyos személyek úgy érzik, a jelenlegi politikai erők az erdélyi palettán nem kínálnak alternatívákat.


Hallgatóság: – Szélsőséges fiatalokkal való beszélgetésekből az jön át, hogy ők nem követik a híreket. Csak mi látunk ebbe bele olyanfajta tudatosságot, miszerint ők egyik vagy másik párttal szemben határozzák meg magukat. Egy fekete pólós srác sosem fogja kifejteni, mely kérdésekben nem ért egyet Markó Bélával, ilyen szinten őt nem érdekli a politika. Történelmi zűrzavar és a politikai kultúra teljes hiánya – így lehet jellemezni azt, ami a fejükben van.

Szász Alpár Zoltán: – Azt mondod tehát, hogy a Jobbik egy szubkultúra, életérzés, anélkül, hogy a divatos szlogeneket artikulálná a politika nyelvezetén, és kifejezne egy többé-kevésbé koherens gondolatvilágot.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS