2020. október 30. péntekAlfonz
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Sólyom kiutasítása: ne várjunk csodát a kérdés nemzetköziesítésétől

Antal Erika/Erdély FM 2009. augusztus 26. 09:54, utolsó frissítés: 09:54

Szarka László történészt a Szlovákia és Magyarország közti diplomáciai konfliktus kapcsán kérdezte a marosvásárhelyi Erdély FM.



Múlt pénteken Szlovákia megvonta Sólyom László köztársasági elnöktől az engedélyt, hogy beléphessen az országba. A magyar államelnök Révkomáromban vett volna részt a Szent István-szobor avatásán. A visszautasítás diplomáciai botrányt okozott; a magyar fél példátlannak, megmagyarázhatatlannak és kimenthetetlennek nevezte a gesztust, és nemzetközi fórumokhoz fordul; az Európai Unió illetékesei azonban kétoldalú ügyként tekintenek a problémára. A háttérről Szarka László történészt, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének főmunkatársát faggatta az Erdély FM rádió. Az MTA-ENKI korábbi igazgatója 2009 márciusától a komáromi Selye János Egyetem dékánja. A cseh és szlovák történelmet, a kisebbségi magyar közösségek 20. századi történetét, etnopolitikai konfliktusokat is kutató történésszel készült beszélgetés átiratát az alábbiakban olvashatják.


Többféle véleményt is olvastam azzal kapcsolatban, hogy ki mivel indokolja azt, hogy kiutasították Sólyom Lászlót pénteken Szlovákiából: egyesek szerint belpolitikai problémákról akarják elterelni a figyelmet, de legtöbben azt mondják, hogy magyarellenességről van szó. Mi ennek az előzménye, háttere, oka?

Szarka László: – A szlovák diplomácia valóban az összes előforduló okot megemlítette valamelyik pillanatban, valamilyen formában. Látni lehetett, hogy egyrészt keresték az okokat, másrészt találtak okokat, harmadrészt pedig ezeket igyekeztek hadrendbe állítani.


Alapvetően úgy gondolom, hogy a magyar-szlovák kapcsolatokban az elmúlt 8-10 évben - de ha még nagyvonalúbbak vagyunk, az elmúlt 20 évben - kialakult áldatlan állapotok jelentik azt a sötét hátteret, amiben ilyen rossz megoldások könnyűszerrel előfordulhatnak.

Nem az első ilyen eset, hiszen Szili Katalin is volt már hasonló helyzetben, amikor a Pozsonypüspöki nevű településen némán végighallgatta az ünnepséget, de ő maga nem szólalt meg - ez volt akkor az ő magánlátogatásának a kompromisszuma.

Itt egy olyan megoldásra kell törekedni mindkét ország részéről, amikor a továbbiakban nem a konfliktus kiélezése, hanem a konfliktusforrások azonnali elzárása, egy jól áttekinthető menetrend kialakítása teremthet egy új közeget, ami aztán szép lassacskán megfordíthatja a mostani hangulatot.


Ebben talán az Unió segítségére is szükség lenne, de egyelőre úgy tűnik, hogy eléggé elhatárolódik ettől az ügytől; az Európai Bizottság azt mondta, hogy ez egy kétoldalú ügy, amibe ő nem óhajt beleavatkozni, és a soros elnökségnek sincs egyelőre álláspontja ezzel kapcsolatban.

– Elég furcsa a magyar közvéleménynek az Unióhoz való viszonya. Ez az az általános EU-pesszimizmus, amely időről-időre elhatalmasodik a közép-európaiakon - talán Romániát is ide sorolhatjuk -, miszerint az EU tulajdonképpen nem tud érdemi segítséget nyújtani hétköznapi gyötrelmeinkben.

Túl ezen, Magyarországon kezd kialakulni egy olyan csodaváró hangulat - főleg a kisebbségi ügyekben -, hogy az Uniónak előbb-utóbb meg kell szólalnia. Bibó István jut eszembe, aki mindig azt mondta, hogy legkétségbeesettebb pillanatainkban Európa lelkiismeretére szoktunk hagyatkozni, és ilyenkor kiderül, hogy Európának ilyen értelemben nincs lelkiismerete. Európának nincs kisebbségvédelmi intézményrendszere, a szomszéd országok diplomáciai és egyéb jellegű konfliktusaira is alig van intézményrendszere, tehát szerintem a kérdés nemzetköziesítésétől csodákat nem lehet várni.

Ami természetesen nem jelenti azt, hogy ezeket a csatornákat ki kellene hagynunk, épp ellenkezőleg: én is úgy gondolom, hogy ezeket okosan és mértékkel folyamatosan használni kell. Azt látom, hogy a magyar diplomácia ezt nagyon mértéktartóan és megfontoltan meg is próbálja kihasználni.




Van, aki szerint úgy is magyarázható az elnök kiutasítása, hogy Sólyom László mindig a budapesti kormány képviselőinél egyértelműbben kiállt a határon túli magyarság nyelvi jogaiért, sőt az önrendelkezéséért is.


– Ezzel maximálisan egyetértek, ezt a köztársasági elnök úr is büszkén hirdeti és vállalja, hogy az ő elnökségének egy megkülönböztetően fontos pontja az, hogy a 21. század elejére kialakult nemzetpolitikai helyzetet megpróbálja belülről értelmezni, átértelmezni, másfajta politikai kiindulópontokat teremteni. Ezt szolgálták az ő határon túli magyar konzultációi is, amelyek szakmai konzultációk voltak, és ezt szolgálják szimbolikus, határon túli látogatásai is, amelyeket láthatóan egyetlenegy szomszédban sem vesznek igazából jó néven.

Sólyom László új határon túli megközelítéseinek az egyik eszköze nyilván a magánlátogatások sűrű rendje, amelyre azonban Európa-szerte sok-sok példa van. Ha egy államelnök akár zöld elnökként, akár más témának a kezelőjeként meg akar jelenni a nemzetközi politika színterén, akkor általában a magánlátogatások eszközét használja. Sólyom László szerintem helyesen teszi azt, hogy látogatásaival föl kívánja hívni a két érintett ország és Európa figyelmét egy megoldatlan kérdésre.


Hogyan kommentálja azt, hogy RObert Fico szlovák miniszterelnök azt mondta, hogy provokáció lett volna Sólyom László látogatása, és szélsőséges szervezkedésektől tartott. Van ennek alapja?


– Már ott tartunk, hogy az ember az utcára sem mer kimenni, hogyha tart a szélsőségektől, a szélsőségek hétköznapjaink részévé váltak. Ezt elég szörnyű még kimondani is, de tulajdonképpen bele kell törődnünk, hogy a demokrácia, a demokratikus intézményrendszer gyöngeségének szükségszerű velejárója, hogy a szélsőségek időről időre meg tudnak jelenni, aztán általában a demokrácia ezeken úrrá tud lenni. Rossz esetben nem tud úrrá lenni.



Mi most abban reménykedünk, hogy Közép-Európa zsenge demokráciái úrrá tudnak lenni a rasszista és más, végletekbe kilengő szélsőségeken. Itt ez egy szerencsétlen egybemosása a dolgoknak, hiszen Szlovákia valóban tarthat attól, hogy Sólyom László a maga tekintélyével és kritikájával a szlovák nyelvtörvény egyik-másik gyenge pontját erősen kritizálja, és ennek a kritikának lehet következménye.

Ez azonban egyáltalán nem függ össze azzal, hogy magyar és szlovák szélsőségesek minden egyes ilyen szimbolikus pillanatot fel tudnak használni a maguk céljaira. Tehát a Gárda épp úgy tud menetelni a komáromi hídon, mint ahogy a szlovák Postpolitos - a két betiltott szervezet egyaránt meg tudna jelenni. Szerencsére nem jelentek meg, legalábbis láthatóan nem voltak jelen a komáromi ünnepségen.

Ennek az érvnek a fenyegetésként való felhozása, felhasználása eléggé szerencsétlen érv volt az egyébként bőséges argumentációban. Nagyon sok érvet használt a szlovák diplomácia a Sólyom-látogatás elhárítására.


Milyen a szlovák, illetve a szlovákiai magyar sajtó visszhangja a kiutasítással kapcsolatban?

– Eléggé diferenciálatlan. Mind a két újságírás beindította a maga imamalmait, egyik oldalon sem láttam nyomát az oknyomozásnak, az esemény háttérelemzésének, nem láttam olyan interjúkat, amelyek a háttér megvilágítását szolgálták volna, inkább mindenki mondja a maga meggyőződését. Ebből megint az következik, hogy a sajtónak ez a kihangosító szerepe rettenetesen súlyos következményekkel jár.

Amikor egyszerűen nem vagyunk kíváncsiak a másik érveire, nem figyelünk oda, nem próbáljuk megérteni a dolgokat, hanem helyette az érveinket petárdaszerűen robbantgatjuk, az államközi konfliktusokban és a belső, kisebbségi konfliktusokban is előbb-utóbb lángra kaphatnak a háztetők.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS