2019. november 19. keddErzsébet
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A háborús bűnösök ügyészének megölését tervezik Szerbiában

2008. szeptember 11. 13:14, utolsó frissítés: 13:14

A szerb biztonsági szolgálatok keményen dolgoznak annak a csoportnak a leleplezésén, amely Vladimir Vukcevicnek, a háborús bűnösök ügyeiben eljáró különleges ügyésznek a megölését tervezi – értesült a Danas című belgrádi újság a nyomozáshoz közel álló forrásból.

A kis példányszámú, komolyságával és megbízhatóságával exkluzívnak számító lap informátora szerint a délszláv háborúk bűnöseinek felelősségre vonását ellenzők – azon kívül, hogy a főügyész életére törnek – folyamatosan kapcsolatot tartanak védenceikkel, elsősorban Ratko Mladic tábornokkal, a boszniai szerb hadsereg egykori parancsnokával, s főleg a médián keresztül üzennek neki. A vizsgálat ezért – leírt és szóban elhangzott – újságírói szövegekre is kiterjed, mert erősen gyanítható, hogy ezekből tudják meg a menekülők, hol tart az üldözésük, milyen közel jutottak hozzájuk, mikor kell búvóhelyet változtatniuk, nehogy elfogják őket.

Ami konkrétan Vladimir Vukcevicet illeti, az általa vezetett ügyészségre már több mint 40 fenyegető, s folyamatosan durvuló hangvételű levél érkezett. Egyes újságok pedig "a legfőbb áruló" névvel illették az ügyészt Radovan Karadzicnak, a boszniai szerbek egykori vezetőjének júliusi elfogása, s Hágának történt kiszolgáltatása után.

A Danast tájékoztató személy szerint figyelemreméltó, hogy a Vladimir Vukcevicet pocskondiázó hírek, tudósítások zöme ugyanazoktól származik, akik oroszlánrészt vállaltak Zoran Djindjic néha szerb miniszterelnök "hazaárulóként" való megbélyegzéséből, az ellene folytatott médiakampányból, mielőtt egy merénylő golyója 2003 márciusában megölte. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS