2019. június 18. keddArnold, Levente
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Moszkva szerint jogellenes az EU tervezett koszovói missziója

2007. december 17. 14:31, utolsó frissítés: 14:31

Jogellenes az Európai Uniónak az a terve, hogy jelentős rendőri és igazságügyi missziót küld Koszovóba az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélkül - jelentette ki hétfőn Alekszandr Bocan-Harcsenko, a Koszovó ügyében eddig közvetítő nemzetközi trojka orosz tagja.

"Szükség van jogi alapra" - mondta az orosz diplomata, aki szerint az ENSZ BT Koszovóra vonatkozó 1244-es számú határozata "nem ad felhatalmazást" a jelenlegi koszovói nemzetközi jelenlét "összetételének szabad megváltoztatására".

Az Európai Uniós országok kormányait képviselő Európai Tanács pénteken nyilvánította ki, hogy kész mielőbb missziót küldeni a koszovói nemzetközi civil jelenlét megerősítésére.

Oroszország újra azt javasolta, folytassák a dél-szerbiai tartomány státusáról szóló párbeszédet. A koszovói helyzet ellenőrizhetetlen válság kialakulásával fenyeget - hangoztatta hétfőn kiadott nyilatkozatában az orosz külügyminisztérium. A nyilatkozat azzal vádolja a Nyugatot, hogy támogatja a koszovói függetlenség egyoldalú kikiáltásának elképzelését.

"Ahelyett, hogy engedve a felhívásoknak, véget vetnének a provokatív nyilatkozataiknak, azt látjuk, hogy országok egy csoportja cinkosságot vállal ezzel a törvénytelen akcióval, amely súlyosan negatív hatást gyakorolhat a regionális és a nemzetközi egyensúlyra" - olvasható a moszkvai diplomáciai állásfoglalásban. Egyúttal hozzáteszik: Oroszország "képtelen" állításnak tartja, hogy Pristina és Belgrád között "kimerült a tárgyalások lehetősége". (MTI/AFP)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS