2019. május 23. csütörtökDezső
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A két Korea összeveszett a közös halászati övezeten

2007. december 14. 16:23, utolsó frissítés: 16:23

Eredménytelenül értek véget pénteken Panmindzsonban a Korea-közi tárgyalások egy közös halászati övezet létrehozásáról - közölte a dél-koreai védelmi minisztérium.

Az Észak- és Dél-Korea között húzódó demarkációs övezetben három napig magas rangú katonai vezetők részvételével folyó tárgyalások kimenetele ismét aláhúzta a kérdésben fennálló éles nézetkülönbségeket.

Észak-Korea nem ismeri el a félsziget nyugati partjainál meghatározott tengeri határt, jóval délebbre akarja azt meghúzni, Dél-Korea viszont ezt a változatot utasítja el következetesen.

Az előző napi tárgyalásokat a résztvevők között kipattant dulakodás miatt kellett berekeszteni. Az egyik észak-koreai tiszt újságíróknak akarta megmutatni a phenjani javaslatot feltűntető térképet, annak ellenére, hogy korábban megállapodtak a zárt ajtók mögötti megbeszélésekről. Amikor egy déli tiszt meg akarta akadályozni az északi demonstrációt, a tárgyalópartnerek szabályszerűen kilökdösték a teremből.

A halászati övezettel kapcsolatos nézeteltérések ellenére a felek megállapodtak arról, hogy egyszerűsítik a vámellenőrzéseket és más határátkelési eljárásokat. Észak-Korea beleegyezett továbbá, hogy egy ipari és egy idegenforgalmi közös vállalatban részt vevő dél-koreaiak a jövő év kezdetétől használhassák a phenjani rendszer által szigorúan szabályozott internetet és a vezeték nélküli telefonokat. (MTI/AP)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS