2019. június 18. keddArnold, Levente
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Újraírják a Kremlben az orosz történelmet?

2007. november 30. 10:37, utolsó frissítés: 10:38

A Kremlben teljes gőzzel folyik az orosz történelem újraírása - írja a londoni The Economist. Az államszocialista rendszer összeomlását követő évtized a hivatalos ideológia teljes hiányáról volt nevezetes. A grandiózus jelképekbe belefáradt orosz elit


a meggazdagodás mellett mindenekelőtt a pragmatizmus híve volt.

Vlagyimir Putyin orosz elnök még 2004-ben is, amikor arról kérdezték, mit kívánna a legszívesebben országának, így felelt: azt, hogy Oroszország versenyképes legyen.

Az olajeladásból erőre kapott Oroszország azonban, amely a globális játékos szerepére tör, ismét valami diadalmasra, valami felemelőre vágyik. Az elvtársak most azon dolgoznak, hogy a jövő márciusban lejáró második elnöki mandátuma végét taposó, de hatalmát az azt követő időszakra is átmenteni igyekvő Putyin arcmása Oroszország nagy vezetőinek képcsarnokában kapjon helyet, kvázi cárként.

"Minden ideológiának központi eleme a múlthoz való viszony" - írta Jurij Afanaszjev orosz liberális történész a Novaja Gazeta lapban. Az, hogy Oroszország milyen ország lesz, nagyrészt attól függ, milyen történelmet választ. Talán ezért van az, hogy Oroszországban a múltról folytatott viták gyakran nagyobb szenvedélyeket váltanak ki, mint a jelenről vagy a jövőről szóló polémia. A Kreml is ezért dönthetett úgy, hogy


nem hagyja a történelemtanítást a történészekre.

A Kreml szervezésében idén konferenciát rendeztek történelemoktatóknak, s ezen Putyin elnök egy olyan új történeti kézikönyvnek próbált reklámot csinálni, amelyről azt mondta, segít eloszlatni a - mint fogalmazott - tanárok fejében uralkodó zűrzavart. Az államfő így fogalmazta meg üzenetét: "nem engedhetjük meg senkinek, hogy bűntudatot keltsen bennünk".

A kézikönyv - amelynek címe: Oroszország modern története 1945-2006: Kézikönyv történelemtanároknak - az elnöki reklám nyomán az idei év egyik legtöbbet emlegetett kiadványa lett. Jövőre megjelennek az ezen kézikönyv alapján írt tankönyvek. Az orosz iskolák egyelőre szabadon megválaszthatják, melyik tankönyvből tanítanak, de az, hogy a Kreml saját verzióval rukkolt elő az orosz múltról, azt sejteti, ez a szabadság nem tart sokáig.

Már az is sokatmondó, hogy a kézikönyv az orosz történelem melyik korszakáról szól: Sztálinnak a nagy honvédő háborúban aratott győzelmétől a Putyin-éráig terjedő időszakot öleli föl. Ünnepli azokat, akik hozzájárultak Oroszország nagyságához, ugyanakkor elmarasztal mindenkit, akit felelősnek tart a birodalom széthullásáért, függetlenül attól, az érintettek milyen politikát folytattak.

A Szovjetunió 1991-es megszűnése a könyvben nem egy új korszak kezdete, hanem szerencsétlen és tragikus tévedés, amely


visszavetette az orosz fejlődést.

"A Szovjetunió nem volt demokrácia, de szerte a világon emberek milliói számára volt példa a legjobb, legigazságosabb társadalmi berendezkedésre" - így a kézikönyv.

A kiadvány nem tagadja a sztálini elnyomást, s nem hallgat a magyarországi és csehszlovákiai tiltakozó megmozdulások eltiprásáról sem. Ennél sokkal veszélyesebb, amit tesz: igazolja a sztálini diktatúrát, mondván: ami történt, szükséges rossz volt, válaszként az Egyesült Államok által kezdett hidegháborúra.

Mint írja, Sztálin az akkori körülmények miatt volt kénytelen a saját kezében összpontosítani a hatalmat. Ahogy azt Marietta Csudakova, az orosz kultúra történetének alapos ismerője megfogalmazta, a kézikönyv szerzője számára


a totalitárius rendszer olyan, mint "egy meleg fürdő:

lubickol benne, és élvezi, igyekezve meggyőzni az olvasót, hogy nem volt más út, mi több, nem is volt igény másra".

A könyv kritikusan szól Mihail Gorbacsov teljesítményéről. Nem a szovjet rendszer, hanem a glasznoszty és a peresztrojka atyjának a számlájára írja a "XX. század leglassabb gazdasági növekedését". A szerzők Gorbacsov szemére vetik, hogy feladta Közép- és Kelet-Európát. "A Szovjetunió ezzel elveszítette biztonsági övezetét, amely néhány évre rá külföldi befolyás alá került, NATO-támaszpontokkal Szentpétervártól alig egy órányira" - írták.

A dühödt Nyugat-ellenesség az új orosz ideológia egyik vezérmotívuma. Miután befejeződött a hidegháború (amelyet Oroszország a kiadványban szereplő állítás szerint nem veszített el), Amerika oroszellenes politikába kezdett, színes forradalmakat támogatott Ukrajnában és Grúziában, alkalmassá téve e két országot arra, hogy esetleges jövőbeli támadások felvonulási területei legyenek - olvasható a kézikönyvben. A szerzők párhuzamot vonnak Nagy Péter orosz cár és az 1988 utáni Nyugat-párti demokraták között, mondván, ez az irányvonal kudarcra ítélt kísérlet Oroszország elszigetelésére.

A könyv utolsó fejezete a "szuverén demokrácia" címet viseli, s rámutat: Oroszországnak olyan politikai berendezkedésre van szüksége, amely megfelel a nemzeti sajátosságainak, éppen ezért


figyelmen kívül kell hagyni a nemzetközi viselkedési normákat,

mert azokat "a külföld kényszeríti rá". Az orosz politikai kultúrára a hatalom központosítása, idealizálása és a hatalmi intézmények személyekben való megtestesülése jellemző. Egy erős és bölcs vezető sokkal lényegesebb az orosz embereknek, mint az intézmények. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS