2019. szeptember 18. szerdaDiána
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Leszavazták a női kvótát Magyarországon

2007. november 27. 12:37, utolsó frissítés: 12:37

Nem fogadta el a magyar Országgyűlés hétfőn a női kvótáról szóló törvényjavaslatot, melyet Sándor Klára és Magyar Bálint SZDSZ-es képviselők terjesztettek a Ház elé.

A javaslat elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazatára lett volna szükség. A határozathozatal során végül 132-en szavaztak igennel, 97-en nemmel, 118-an pedig tartózkodtak.

A szavazás előtt Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára a kormány nevében támogatásáról biztosította a javaslatot. Ennél a törvényjavaslatnál összesen 32 nő képviselő szavazott igennel, 2 nemmel. Utóbbiak közül az egyik a fideszes Vígh Ilona volt - akinek frakciója lelkiismereti alapon döntött -, másikuk a KDNP-s Hoffmann Rózsa; a kereszténydemokrata frakció eleve nem támogatta a női kvótát.

A nő képviselők közül tartózkodott a fideszes Molnár Ágnes és frakciótársa, Szabó Erika. A Fideszből 32-en szavaztak nemmel, így például Kövér László és Mikola István, a frakció 19 tagja - köztük Orbán Viktor és Navracsics Tibor - megszavazta a javaslatot.

A kereszténydemokratákhoz hasonlóan nem támogatták a női kvótát az MDF jelenlévő tagjai, nem szavazott viszont Dávid Ibolya és Boross Péter.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök támogatta a törvényjavaslatot, csakúgy, mint kormánybeli helyettese, Kiss Péter kancelláriaminiszter. Az MSZP soraiból igennel, nemmel is szavaztak a képviselők, és tartózkodók is voltak.

A törvényjavaslatot előterjesztő SZDSZ képviselői a nemmel voksoló Gulyás József kivételével igennel szavaztak.

Elfogadta viszont az Országgyűlés a jövő nemzedékek ombudsmanjáról szóló törvénymódosítást, melyet 348 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett szavaztak meg a képviselők. Az új ombudsman figyelemmel kíséri, értékeli és ellenőrzi azon jogszabályi rendelkezések érvényesülését, amelyek biztosítják a környezet és a természet állapotának fenntarthatóságát és javítását. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS