2019. október 22. keddElőd
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Csempészet és pénzhajhászás okozta a fekete-tengeri környezeti katasztrófát

2007. november 19. 11:17, utolsó frissítés: 11:34

Csempészés és pénzhajhászás okozta a Kercsi-szorosban egy hete bekövetkezett katasztrofális környezetszennyezést - jelentette ki a kercsi halászati és oceanográfiai intézet igazgatója.

A Zerkalo Nyegyeli című ukrán hetilapnak adott interjúban Borisz Panov kifejtette: a szorosban azért torlódott össze mintegy 150 hajó a pusztító vihar idején, mert tulajdonosaik és kapitányaik meg akarják takarítani a kikötői díjakat és el akarták kerülni a szokásos kikötői ellenőrzéseket, s ezért rendszeresen a szorosban rakják át rakományaikat. Elmondta: természetesen járnak határőrök és vámosok a Kercsi-szorosban, de a térség nem szerepel egyetlen megfigyelési programban sem, így ott nincs rendszeres ellenőrzés.

"Ezerszer elmondtuk, hogy megengedhetetlen az átrakodás a szorosban, de az illetékesek a fülük botját sem mozgatták. Hát most felrobbant a bomba. Ha nem lenne a folytonos átrakodás, nem lett volna a helyszínen vagy 150 hajó, és senki nem vesztette volna az életét" - mondta Panov.

Hozzátette: a környezeti katasztrófa mértékéről semmit nem tud mondani, mert egyelőre felbecsülhetetlen a kár.

A lap szerint Viktor Semcsuk, a Krim-félsziget ügyésze megerősítette, hogy a szorosban történő átrakodás a csempészet miatt ilyen népszerű. "A csempészet mértékéről nem tudok semmit mondani, emlékezetem szerint egyetlen hivatalos szervtől sem kaptunk semmiféle bejelentést a szorosban történő átrakodásról, vagy ezzel összefüggő törvénysértésekről. Nem tudom, ki áll a dolgok mögött" - mondta az ügyész.

November 11-én, vasárnap, az utóbbi évtizedek állítólag legsúlyosabb viharában 12 hajó - köztük 8 orosz - szenvedett balesetet a Kercsi-szorosban. Négy hajó elsüllyedt, hat a horgonyról leszakadva zátonyra, illetve partra sodródott, és két hajó súlyos károkat szenvedett. Az elsüllyedt Nahicsevan személyzetéből többen odavesztek.

A Volgonyeft-139 kettétört, és tartályából 1300-2000 tonna pakura, másik két teherhajóból több mint 4000 tonna kén került a vízbe. A rendkívül súlyos környezetszennyezést főleg a pakura okozza: a súlyos következmények felszámolása különböző becslések szerint akár tíz évig is eltarthat és több százmilliárd rubelt is felemészthet. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS