2019. szeptember 19. csütörtökVilhelmina
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Veszélyben a Fekete-tengeri delfinek és ritka madárfajok a pakuraszennyezés miatt

2007. november 14. 16:46, utolsó frissítés: 16:46

Veszélybe került a Fekete-tengeri delfinek és sok ritka madárfaj léte a Kercsi-szorosban a vasárnap kiömlött pakura miatt - hívták fel a figyelmet környezetvédők szerdán Moszkvában, és javasolták, hogy a hasonló esetek elkerülésére Oroszország függessze fel a kontinentális talapzaton lévő új lelőhelyek kiaknázását.

Igor Csesztyin, a Természetvédelmi Világalap (WWF) orosz szervezetének az igazgatója elmondta: szerdán már két delfint találtak a parton, még életben, de olyan állapotban, hogy megmentésükre nincs remény. A delfinekről néhány nap múlva lehet majd felbecsülni, milyen veszélyt jelent számukra a Kercsi-szorosban a vasárnapi viharban kiömlött mintegy 1300 tonna pakura - mondta.

Viktor Zubakin, az orosz madárvédők szövetségének elnöke arról beszélt, hogy 11 olyan madárfaj él a környéken, amely ritka és veszélyeztetett volta miatt szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) által kiadott Vörös Könyvében, a Kercsi-szoros ugyanis a költöző madarak útvonalán terül el. Ugyanakkor úgy vélte: remélhető, hogy nem madarak tízezrei, csupán ezrei esnek majd a környezetszennyezés áldozatává.

Alekszej Kiszeljov, a Greepeace nemzetközi környezetvédő szervezet toxikológiai programjának vezetője szerint a tengervízbe került pakura mintegy negyede az első 24 órában lesüllyed a fenékre, majd az idő és a víz felmelegedésével újra a felszínre kerül. Mindennek a hatása a következő üdülési szezonban is megmutatkozik.

A környezetvédelmi szervezetek képviselői javasolták, hogy Oroszország a hasonló környezetszennyezések elkerülése érdekében függessze fel a kontinentális talapzaton lévő új lelőhelyek kiaknázását a Kaszpi-tengeren, a Szahalinon, Kamcsatkán és az Északi-sarki kontinentális talapzaton, azért is, mert egy hasonló szennyezés következményeinek felszámolása ott még sokkal nehezebb feladat lenne, mint a Kercsi-szoros környékén.

Kiszeljov követelte: tiltsák meg, hogy folyami hajókon szállítsanak kőolajat és kőolaj-származékokat, és vizsgálják át alaposan az ilyen termékeket szállító összes hajót. Szerinte ugyanis a rendelkezésére álló adatok szerint a kettétört Volga-nyefty 123 nevű hajót az úgynevezett párizsi memorandum szerint már le kellett volna írni. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS