2019. október 14. hétfőHelén
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Hágában folytatódott a Seselj-per

2007. november 07. 15:51, utolsó frissítés: 15:51

A hágai Nemzetközi Törvényszéken (NT) szerdán folytatódott a háborús bűnökkel vádolt Vojislav Seselj szerb ultranacionalista politikus bírósági tárgyalása.

A Szerb Radikális Párt (SRS) háborús bűnökkel vádolt elnökének perét - miután 2003. február 23-án önként adta fel magát Hágában - egy évvel ezelőtt függesztettek fel. A vádlott ugyanis éhségsztrájkba kezdett a Nemzetközi Törvényszék fogdájában, hogy kicsikarja követeléseinek teljesítését, egyebek közt azt, hogy saját magát védhesse; ezt el is fogadta az NT. Ugyanakkor nem teljesült az az igénye, hogy szerb fordításban és papíron kapja meg az ügyészség által előkészített összes dokumentumot, ugyanis számítógépről nem hajlandó olvasni.

A vád szerint Seseljnek nagy része volt a szerbek hírhedt félkatonai alakulatainak toborzásában a kilencvenes évek első felében lezajlott délszláv háborúkban; gyűlölettel átitatott nacionalista beszédei nagyban hozzájárultak az etnikai feszültségek felszításához. Mint szerdán elhangzott vádbeszédében Christine Dahl is kidomborította, a vádlott "Nagy-Szerbia" megteremtéséről, boszniai és horvát területek etnikai megtisztításáról szónokolt rendszeresen.

Dahl kitért a vád egyik tanújának várható vallomására is. Egy muzulmán nőről van szó, akinek férjét és két kisgyerekét meggyilkolták, őt magát megerőszakolták szerb milicisták. Az ügyész szerint e nő sorsa is azt példázza, mihez vezetett a vádlott által hangoztatott nacionalista propaganda.

Az 53 éves Seselj korábban sem cáfolta, hogy nacionalista beszédeket mondott, de szerinte ezzel nem követett el háborús bűncselekményt. Dahl szavait rezzenéstelen arccal hallgatta végig. Ő maga csütörtökön nyilatkozik a bíróság előtt. A vád első tanúját december 11-én hallgatják meg. Jean-Claude Antonetti bíró 120-125 órát engedélyezett a vádnak, illetve az önmagát védő Seseljnek tanúk meghallgatására. Az ügyészek 101 tanút idéztetnek meg. Seselj azt mondta, a maga részéről csak néhány tanú meghallgatását kéri, de tanúskodni kíván saját nevében is. (MTI/AFP)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS