2019. október 22. keddElőd
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Nem biztos, hogy Hillaryre szavaznak a feministák

2007. november 06. 16:11, utolsó frissítés: 16:11

Amerikai feministák nem szavaznak Hillary Clintonra csak, mert nő
Amerikai feministák hétfőn jelezték, hogy nem hajlandók Hillary Clintonra, a 2008-as elnökválasztás demokrata párti jelöltségére pályázó szenátor asszonyra szavazni csak azért, mert nő.

A CNN beszámolója szerint a közvélemény-kutatások arról tanúskodnak, hogy Bill Clinton volt felesége biztosan számíthat a női szavazatok jelentős hányadára. Faye Wattleton, a Központ a Nők Helyzetének Javításáért nevű szervezet vezetője azonban leszögezte: több tízmillió nő olyan elnököt szeretne, aki a legnyitottabb a problémáik kezelésére, és Hillary Clinton támogatásáról is ennek fényében fognak dönteni.

"Nőnek lenni önmagában nem elegendő a széles körű támogatás megszerzéséhez" - jelentette ki, hozzátéve, hogy még nem határoztak arról, hogy melyik politikus mögé állnak az előválasztásokon és a jövő novemberi elnökválasztáson.

A Ms Magazine című női folyóirat társalapítója úgy fogalmazott: az, hogy Hillary nő, csak "köret", önmagában nem érv a támogatásra. A New York-i szenátor múlt héten alma máterében, a Wellesley College-ban a nők támogatását kérte a "politikus srácok klubja" ellenében. Több férfi politikus bírálta, amiért Hillary Clinton "visszaél" a nemi kártyával. Pártbeli vetélytársa, az afro-amerikai Barack Obama szenátor megjegyezte: amikor az ő nézeteit bírálták, ő sem védekezett azzal, hogy azért támadják, mert más (a bőrszíne).

Sok feminista máig elítéli Hillaryt, amiért hűtlen férjével maradt, mások szerint csak saját érdekei miatt tartott ki Bill Clinton mellett. S bár Hillary felkarolni látszik a nők ügyeit, például az egyenlő fizetés, az abortuszjogok vagy a gyermekgondozási segély terén, kiállását sok nő nem érzi elég határozottnak.

A Nők Országos Szervezete mindenesetre már állást foglalt: a volt first ladyt támogatják. Kim Gandy elnök szerint egyetlen céljuk, hogy egy feminista kerüljön a Fehér Házba. Ha egy nő lesz ez a feminista, akkor minden céljuk teljesült - mondta, hozzátéve, meggyőződése, hogy Hillary hisz a nők társadalmi, politikai és gazdasági esélyegyenlőségében és minden más politikusnál jobban küzd annak eléréséért. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS