2019. június 18. keddArnold, Levente
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Cáfolta Erdogan, hogy lezárták a légteret a Kurdisztánba induló repülők elől

2007. november 01. 15:22, utolsó frissítés: 15:22

Cáfolta Recep Tayyip Erdogan török kormányfő csütörtökön azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint Törökország lezárta légterét az iraki Kurdisztánba irányuló polgári repülők előtt. A légtér lezárásáról szóló információt az NTV török hírtelevízió röppentette fel, de nem sokkal utána egy nevének elhallgatását kérő polgári repülési illetékes már tagadta az értesülést.

Ugyanakkor Ali Babacan török külügyminiszter egy sajtókonferencián arról beszélt, hogy ha a török katonák behatolnak Irak területére, akkor a szakadár fegyveresek és támaszpontjaik ellen indítanak támadást, és "nem lesz invázió".

Közben az Észak-Irakba menekült kurd lázadók egyik magas rangú vezetője felszólította a török kormányt: álljon elő egy béketervvel, amelynek nyomán a kurdok véget vethetnek a török állam elleni harcuknak. Abdurrahman Cadirci, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szóvivője, egyben a külkapcsolatokért felelős vezetője a francia hírügynökségnek nyilatkozva ismét követelte: Törökország ismerje el a kurdok nemzeti, kulturális, nyelvi, politikai és szabad véleménynyilvánítási jogait, továbbá bocsássák szabadon vezetőjüket, az 1999 óta bebörtönzött Abdullah Öcalant.

"Így lépésről lépésre haladhatunk előre, és találhatunk megoldást minden problémánkra, és nem kell a katonai erőhöz folyamodnunk, ami soha nem volt sikeres" - tette hozzá Cadirci. (MTI/AFP/Reuters)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS