2019. december 6. péntekMiklós
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Mit gondolnak az elnökjelöltek Iránról? "Túl sok ostobaságot"

2007. október 31. 10:06, utolsó frissítés: 10:16

Az iráni atomdosszié immár az amerikai elnökválasztás vezető témái közé tartozik; a kormánypárti és ellenzéki elnökjelöltségre pályázó politikusok eltérő módon képzelik megakadályozni, hogy Teherán atomfegyverre tehessen szert - hangzott el a Fox News keddi összefoglalójában.

A republikánusok nyíltan és egyre gyakrabban emlegetik az Irán elleni katonai csapás lehetőségét, jóllehet, mint mondják, támogatják a diplomáciai nyomásgyakorlást. A demokrata elnökjelölt-aspiránsok a több ország bevonásával történő diplomáciát részesítenék előnyben, amelyet gazdasági ösztönzőkkel és szankciókkal párosítanának. Bírálják George Bush elnököt, amiért elutasítja a tárgyalásokat Teheránnal, és a katonai erő alkalmazását csak minden egyéb eszköz után tartják elfogadhatónak.

A korábban republikánus és demokrata párti elnökök nemzetbiztonsági tanácsadójaként egyaránt dolgozó Rand Beers úgy látja: a Republikánus Párt politikusai sokkal szívesebben beszélnek a külpolitikai kérdések között Iránról, mint Irakról. A demokrata oldalon kevesebb a kardcsörtetés, inkább igyekeznek elhatárolódni a Bush-kormánytól és párbeszédet kezdeményezni Iránnal.

A saját bevallása szerint békés célú nukleáris programjához ragaszkodó Irán ellen a Fehér Ház újabb büntetőintézkedéseket vezetett be, Bush a harmadik világháború rémével fenyegetett. Ezt visszhangozta és erősítette fel több republikánus pályázó.

Rudy Giuliani volt New York-i polgármester hangsúlyozza: ha Irán az ő elnöksége alatt fejlesztene ki atomfegyvert, megelőző csapást rendelne el. Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó azt szeretné, ha Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök ellen eljárás indulna népirtásra való felbujtás vádjával. John McCain arizonai szenátor kevésbé harcias, de ő is kijelentette: az Irán elleni katonai akciónál egy dolog rosszabb, az atomfegyverrel felszerelt Irán.

Hillary Clinton New York-i szenátort több támadás érte pártbeli vetélytársai részéről, amiért megszavazta, hogy az iráni Forradalmi Gárdát nyilvánítsák terrorcsoportnak. Barack Obama illinois-i és John Edwards volt észak-karolinai szenátor szerint a döntést Bush a katonai fellépés kongresszusi jóváhagyásaként értelmezheti.

Cinton válaszul közölte, hogy az erőteljes diplomácia és a gazdasági szankciók híve. Szerinte Obama "személyes diplomáciai" javaslata - Obama azt mondta, feltételek nélkül személyesen találkozna Ahmadinezsád elnökkel és más nem baráti államok vezetőivel - arra bizonyíték, hogy nincs kellő tapasztalata az ország vezetéséhez a veszélyes világban. A volt first lady felelőtlenséggel és naivitással vádolja Obamát, aki a második mögötte a demokrata politikusok népszerűségi listáján.

Paul Pillar, a Georgetown Egyetem biztonságpolitikai professzora szerint Irán kérdésében nem tündökölnek az elnökaspiránsok. A demokrata oldalon szerinte "túl sok ostobaság" hangzik el a tárgyalás feltételeiről, a republikánusok pedig egy sor fontos tényezőt figyelmen kívül hagynak kezdve az iráni reakciótól, Amerika térségbeli és globális helyzetén keresztül addig, hogy az amerikai-iráni viszony több nemzedékre sérülhet. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS