2019. május 24. péntekEszter, Eliza
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A két legjelentősebb darfúri lázadócsoport nem vesz részt a béketárgyalásokon

2007. október 27. 11:01, utolsó frissítés: 11:01

A két legjelentősebb darfúri lázadószervezet bejelentette pénteken, hogy nem vesz részt az ENSZ és az Afrikai Unió közvetítésével Líbiában rendezendő béketárgyalásokon, ami végleg szertefoszlatja a négy és fél éve tartó nyugat-szudáni válság gyors rendezésének reményét.

Ahmad Tugod Lisszan, az Igazságosság és Egyenlőség Mozgalma (JEM) nevű lázadószervezet főtárgyalója közölte, hogy a távolmaradásról pénteken hozták meg a döntést közösen a Szudáni Felszabadítási Hadsereg-Egység lázadófrakcióval.

Lisszan sérelmezte, hogy a konferencia közvetítői nem hívták meg a szombaton kezdődő líbiai béketárgyalásokra a "hiteles" szervezeteket, s ehelyett a szudáni kormány pártját fogva, a Kartúm által megjelölt embereket hívták meg. Lisszan szerint ezt tovább fogja bonyolítani a helyzetet ahelyett, hogy megnyitná az utat a komoly tárgyalások előtt.

Korábban más jelentős lázadóvezérek is elutasították a részvételt a líbiai béketárgyalásokon, mások pedig már pénteken a megbeszélések helyszínére érkeztek. Szakértők arra figyelmeztettek, hogy a kulcsfontosságú lázadóvezérek részvétele nélkül a líbiai béketárgyalások olyan sorsra jutnak, mint a tavalyi abujai békemegállapodás, amelyet csak egy darfúri lázadószervezet írt alá, és amely béke helyett újabb erőszakhullámot gerjesztett a térségben.

A Szudán nyugati részén fekvő Darfúrban csaknem négy és fél éve polgárháborús viszonyok uralkodnak, sokak szerint szabályos népirtás folyik. A bonyolult konfliktusban a fő frontvonal a kormányhű és gyakran a hadsereg támogatásával operáló szabadcsapatok, illetve különböző felkelő csoportok között húzódik. A polgári áldozatok száma az ENSZ becslése alapján legalább 200 ezerre tehető, és két és fél millió a menekültek száma. (MTI/Reuters)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS