2019. szeptember 15. vasárnapEnikő, Melitta
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Irán egy éven belül atombombát gyárthat egy ellenzéki szerint

2007. szeptember 28. 10:04, utolsó frissítés: 10:04

Irán egy éven belül képes lesz atombombát előállítani, ha továbbra is háborítatlanul folytathatja a munkálatokat - figyelmeztetett egy iráni ellenzéki vezető a News című osztrák hetilapban közölt interjújában.

Ali Reza Dzsafarzadeh, aki 2002-ben azzal vált ismertté, hogy a világ elé tárta Irán nukleáris programjának kulcsfontosságú részleteit, a magazin csütörtökön megjelent számában közölte, hogy a rendelkezésére álló információk nem támasztják alá a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (NAÜ) azt a véleményét, amely szerint az iráni atomprogram végrehajtásának üteme lelassult.

"Ellenkezőleg, értesüléseim szerint legalább hat olyan nukleáris kutatórészleg működik a közép-ázsiai országban, amelyről a NAÜ-nek nincs is tudomása, és a natanzi urándúsítóban sem 2000, hanem 5000 centrifuga üzemel - fűzte hozzá az Ellenállás Nemzeti Tanácsa nevű szervezet szóvivője.

A NAÜ látószögén kívül eső létesítmények között említette a Huszein imám nevét viselő egyetem kutatólaboratóriumát, amely közvetlenül a Forradalmi Gárda ellenőrzése alatt áll.

Arra a kérdésre, hogy becslése szerint Irán mikorra lesz képes atomfegyvert előállítani, az ellenzéki vezető úgy vélte, hogy ha "háborítatlanul folytathatja a munkálatokat, akkor egy éven belül".

Úgy vélekedett, hogy a legrosszabb megoldás az iráni atomtörekvések megfékezésére egy katonai csapás lenne, amely "nagyon veszélyes következményekkel járna". Fontosnak nevezte ugyan a NAÜ tevékenységét, mégis "arra lenne leginkább szükség, hogy az iráni ellenzéki mozgalom az eddiginél nagyobb támogatást kapjon külföldről a rendszer megváltoztatását célzó tevékenységéhez". Közlése szerint csupán tavaly több mint ötezer tüntetést zajlott le a rezsim ellen. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS