2019. szeptember 18. szerdaDiána
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Gallup: mélyponton a Gyurcsány-kormány megítélése

2007. szeptember 22. 10:42, utolsó frissítés: 10:42

A társadalom széles körében mélyponton van a Gyurcsány-kormány politikai-gazdasági tevékenységének megítélése a Magyar Gallup Intézet pénteki közlése szerint.

A Gallup kutatása kimutatja, hogy a miniszterelnökről szeptember elején száz ember közül csak húsz látta úgy, hogy inkább jól, mint rosszul kormányoz. Egy évvel balatonőszödi beszédének nyilvánosságra kerülése után a korábbi méréseknél is többen, a lakosság 68 százaléka véli úgy, hogy a miniszterelnök inkább rosszul kormányoz.

A Gallup honlapján szereplő felmérés szerint a miniszterelnök tevékenységével elégedettek leginkább a szocialista szimpatizánsok közül kerülnek ki, az őszi politikai szezon kezdetén a teljes népesség 16 százaléka tartozik ide.

Az SZDSZ a teljes népességen belül kétszázalékos támogatottsággal bír, ám támogatóinak fele ugyancsak inkább rossznak ítéli meg a kormányfői teljesítményt.

A nagyobbik ellenzéki párt, a Fidesz támogatói változatlanul kétszer annyian vannak, mint a szocialisták, szeptember elején a teljes népesség egyharmadát tették ki a Gallup felmérése szerint. A biztos pártválasztóknál ez a különbség ennél is nagyobb, az MSZP 27 százalékával szemben a Fidesz 60 százalékkal rendelkezik.

A biztos szavazó pártválasztók között a Fidesz 59,6, míg az MSZP 26,6 százalékkal rendelkezik. A két kisebbik párt közül az MDF 4,7, az SZDSZ pedig 3 százalékos támogatottsággal bír a Gallup szerint. A gazdasági közhangulat mélyponton van: az elmúlt év során még soha sem volt ilyen magas - 36 százalék - azok aránya, aki az ország gazdasági helyzetét kifejezetten nagyon rossznak ítélik.

A Medián a Heti Világgazdaság megrendelésére végzett közvélemény-kutatása viszont arra a következtetésre jutott, hogy a Magyar Gárda megalakulása és az azt követő viták hozzájárulhattak ahhoz, hogy az MSZP támogatottsága elmozdult a mélypontról. A Medián szeptember közepi kimutatása szerint a választani tudó szavazók között a Fidesz vezet 53 százalékkal, az MSZP 34, az MDF 5, az SZDSZ 4 százalékot tudhat magáénak. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS