2019. szeptember 19. csütörtökVilhelmina
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Tabajdi: söpörgethetnénk Európában a nemzeti kisebbségek ügyében

2007. szeptember 06. 17:24, utolsó frissítés: 17:24

A nemzeti kisebbségek ügyének említését hiányolta Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti küldöttségének vezetője abból a jelentésből, amelyet csütörtökön fogadott el Strasbourgban az Európai Parlament (EP) "az emberi jogi párbeszéd" témakörében.

"Megengedhetetlen, hogy az egész jelentésben nincs szó a nemzeti kisebbségek ügyéről, nincs szó a nyugat-európai migráns kisebbségek ügyéről. (...) El kellene mennie az Európai Parlamentnek néhány szemináriumra az Európa Tanács épületébe, hogy megtanulja végre, hogy az emberi jogok és a kisebbségi jogok, az két teljes különálló terület" - fogalmazott Tabajdi.

Az Elena Valenciano Martínez Orozco spanyol szocialista EP-képviselő által készített jelentés "nagyobb koherenciát" vár az Európai Bizottságtól és a Tanácstól a harmadik országokkal folytatott emberi jogi párbeszédben és konzultációban. A dokumentum szerint az emberi jogok védelme során a politikaiak mellett foglalkozni kell a szociális, környezetvédelmi, gazdasági, kulturális természetű jogokkal is. A harmadik országokkal folytatott emberi jogi párbeszéd nem alapulhat geopolitikai, geostratégiai szempontokon - olvasható a jelentésben.

Az EP számos ajánlással fejlesztené az EU emberi jogi tevékenységét. Így például a képviselők világos kritériumrendszer alapján határoznák meg, hogyan lehet kezdeményezni, felfüggeszteni, vagy berekeszteni az emberi jogi párbeszédet az egyes államokkal.

A parlament megvizsgálná a párbeszéd megkezdésének lehetőségét Szíriával és Líbiával, a Kínával való kereskedelmi kapcsolatokat "emberi jogi reformokhoz" kötné, és Oroszország kapcsán is megfelelő mechanizmusokkal ellenőrizné, teljesíti-e Moszkva saját emberi jogi vállalásait.

"Ha az Európai Parlament és az Európai Unió nem vált szemléletet, akkor képtelen lesz a nemzetközi problémák, a nemzetközi konfliktusok kezelésére" - mondta Tabajdi, hozzátéve: "söprögethetnénk a saját házunk táján, a megoldatlan nemzeti kisebbségek ügyében, itt Európában". (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS