2019. október 14. hétfőHelén
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Összeomlott egy 14 emeletes ház Bakuban: eddig 7 holttestet találtak

2007. augusztus 29. 15:49, utolsó frissítés: 15:49

Egy embert élve kiemeltek szerdán délben az azerbajdzsáni fővárosban, Bakuban összeomlott, épülőben lévő 14 emeletes ház romjai alól - közölte a polgári védelem.

A rendkívüli helyzetek minisztériuma ugyancsak szerdán délben kiadott közleménye szerint a kedden történt katasztrófa halálos áldozatainak száma 7, hat sérültet ápolnak kórházban, közülük az egyik állapota súlyos, egyikük pedig már szerdán hazamehet.

A polgári védelem szerint még többen a romok alatt vannak, s velük kapcsolatban állnak a mentésen dolgozók.

Az éjszaka folyamán egy a romok alatt rekedt munkás mobiltelefonon kapcsolatba lépett a mentésen dolgozókkal, s közölte, hogy mellette még többen is vannak, de állapotukról nem tudott beszámolni. A mentésen dolgozók rövid időközönként csendes perceket tartanak - leállítják a munkagépeket is -, hogy esetleg meghallják a bent rekedtek segélykiáltásait.

A hivatalos szervek állásfoglalása szerint a katasztrófát a biztonsági előírások durva megsértése okozta. Ezért még kedden őrizetbe vették az építővállalat két magas rangú vezetőjét. A cégről egyébként az éjszaka folyamán kiderült, hogy nem volt bejegyezve sem az illetékes állami, sem az önkormányzati szerveknél, engedéllyel nem rendelkezett. A cég igazgatója úgy vélekedett, hogy az omlást terrorcselekmény okozta, az ügyészség azonban ezt határozott kétkedéssel fogadta, s annak a nézetének adott hangot, hogy az igazgató így akar kibújni a felelősségre vonás alól.

A helyszínen még kedden kihallgatták az építkezés munkavezetőjét, aki elmondta, hogy szerinte mi és miért történt. Nem tudta pontosan megmondani, hányan dolgoztak az épületben az omlás pillanatában - 14 vagy 16 munkás - ezért nem tudni azt sem, hány embert keresnek még. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS