2019. május 23. csütörtökDezső
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Irak: merényletsorozat a jazidi szekta ellen

2007. augusztus 15. 12:19, utolsó frissítés: 12:19

Legalább 200 halálos áldozata van annak a merényletsorozatnak, amelyet üzemanyagot szállító tartálykocsikkal követtek el öngyilkos merénylők kedden a jazidi szekta tagjai ellen az északnyugat-iraki Moszul térségében fekvő falvakban - közölte a közeli Szindzsár város polgármestere.

A több mint 200 sebesült ellátásában a térségben állomásozó amerikai erők is segédkeznek. A polgármester szerint az áldozatok száma még tovább növekedhet, mert sokan hevernek még a romok alatt, és legalább 30 épület dőlt össze a robbantásokban. A hatóságok szerdán a körzetben teljes kijárási tilalmat vezettek be, csak a mentési munkálatokban részt vevő gépjárműveket engedik be a területre.

A helyi illetékesek szerint négy robbantás történt helyi idő szerint este nyolc óra körül Moszultól 120 kilométerre nyugatra. A merénylők egy-egy tartálykocsival a város különböző negyedeiben hajtották végre támadásaikat a szekta tagjai ellen, gyors egymásutánban repítve a levegőbe járműveiket.

Az iraki rendőrség szerint egyelőre senki sem jelentkezett, hogy vállalná a felelősséget a terrorcselekmények elkövetéséért, de az elkövetés módszere az al-Kaida terrorszervezetre tereli a gyanút, amely az utóbbi időszakban jelentős átcsoportosításokat hajtott végre Irak északi részében.

A jazidi szekta hívei javarészt a Moszul környéki kurd lakosság köréből kerülnek ki, de kisebb közösségeik előfordulnak Szíriában, Iránban, Örményországban, Törökországban és Grúziában is. Becslések szerint mintegy 500 ezren tartoznak hozzájuk. A közösség három képviselővel rendelkezik az iraki parlamentben.

Ősi gyökerekből táplálkozó monoteista vallásuk egyes elemei az égitestek óbabilóni kultuszára, mások a Mithrász-kultuszra vezethetőek vissza. Hatással volt rá a Zoroaszter-vallás, a kereszténység, sőt bizonyos mértékig az iszlám is. Ennek ellenére a szekta és a muzulmánok között régi ellentétek feszülnek. Április 7-én jazidik egy csoportja halálra kövezett egy 17 éves lányt, aki a hagyományokat megsértve megszökött és férjhez ment egy muzulmán férfihoz. Miután a lincselést mobiltelefonokkal filmre vették és az interneten közzétették, szunnita szélsőségesek hamarosan megtorló akciókat szerveztek: április 23-án Moszul közelében 23 jazidit mészároltak le. (MTI/Reuters/AFP)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS