2017. november 19. vasárnapErzsébet
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Szúnyoghálókat szállít a maláriavonat a kongói dzsungelben

2007. augusztus 14. 12:43, utolsó frissítés: 12:43

Pointe-Noire atlanti-óceáni kikötővárosából a dzsungelen, szavannákon, dombokon keresztül vezet a vasútvonal Kongó fővárosába, Brazzaville-be. A szúnyoghálókat szállító maláriavonat 500 kilométert tesz meg, hogy a legeldugottabb településekre is eljuttassa az UNICEF és a kongói kormány programja keretében az életmentőnek szánt segélyt. Minden évben egymillióan halnak bele Afrikában a trópusi betegségbe; az UNICEF szerint ez a szállítmány


legalább 15 ezer embert ment meg a köztársaságban.

A malária több áldozatot szed évente, mint az AIDS; a legveszélyeztetettebbek a terhes nők és az öt évesnél fiatalabb gyerekek. Kongóban az elhalálozások egynegyedéért felelős a kisgyerekek között. A kormány célja, hogy év végéig minden veszélyeztetett csoportba tartozó személynek legyen szúnyogirtószerrel ellátott élősködőbiztos moszkitóhálója.

A hálókat a japán kormány és egyesült államokbeli segélyszervezetek adományozták. A vasútvonal legnehezebb szakasza a délen fekvő Mayombe erdőrezervátumon, folyókon átívelő hidakon, dombok alatti alagutakon keresztül vezet.

(fotók: John James/BBC)




A közelmúlt három polgárháborúja alatt az arra haladó szerelvényeket rendszeresen megtámadták és kirabolták a lázadók. A Ntumi pap vezette bandákba tömörült fiatalok a 2003 márciusában aláírt békeszerződést követően is megtartották fegyvereiket, és gyakran fosztogatják a vonatokat; a segélyvonatot ezért


felfegyverzett rendőrségi különítmény kísérte.

A sínek kötik össze Brazzaville és Pointe-Noire városának piacait, de a vonaton is élénk kereskedelmi tevékenység folyik. Ahol megáll, a helyi lakosok felmásznak a szerelvényre, és árusítják portékájukat: helyben termelt zöldségféléket, bivalyhúst és maniókalepényt. A kilencvenes években a polgárháború miatt hat évre megszakadt a kapcsolat a vidékiekkel, súlyos élelmiszerhiányt és infláció okozva városon.

ENSZ-becslések szerint a malária 12 milliárd dolláros kárt okoz évente az afrikai gazdaságoknak, minden évben két százalékkal csökkentve a kontinens gazdasági növekedési mutatóit. (bbc)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS