2019. szeptember 17. keddZsófia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Török-iraki terrorellenes memorandum a kurdok ellen

2007. augusztus 08. 09:44, utolsó frissítés: 09:44

Törökország és Irak megállapodott, hogy minden erővel igyekeznek véget vetni a törökországi kurd szakadárok iraki jelenlétének - jelentette be kedden Recep Tayyip Erdogan török kormányfő Núri al-Máliki iraki miniszterelnökkel közösen tartott ankarai sajtóértekezletén.

E törekvés jegyében írtak alá emlékeztetőt a terrorellenes együttműködési egyezmény kimunkálásának felgyorsításáról - tette hozzá bejelentéséhez. Egy iraki tisztségviselő Máliki kíséretéből elmondta újságíróknak, hogy a török és az iraki belügyminisztérium már régebb óta tárgyal egy ilyen egyezményről. Mindazonáltal Málikit nagyon váratlanul érte, amikor felkérték Ankarában az egyezmény aláírására. Az iraki kormányfő azzal hárította el a dolgot, hogy túllépné felhatalmazását, ha rátenné kézjegyét az egyezség okmányára a kabinet és a parlament előzetes megkérdezése nélkül.

Másrészt viszont arra is célzott, hogy az elé tett szöveg szerint az egyezmény olyan kötelezettségeket is róna az iraki kormányra, amelyeket az nem tudna teljesíteni - mondta a névtelenül nyilatkozó iraki tisztségviselő. Végül a felek (a nemzetközi jogilag semmire sem kötelező) memorandum aláírásában egyeztek ki.

Az iraki illetékes nem tért ki rá, milyen kötelezettségeknek nem tudna eleget tenni az iraki kormány, de megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy Bagdadnak kevés tényleges befolyása van az ország északi részén létesült kurd autonómia területén, a helyi kurd vezetők pedig vonakodnak szembeszállni törökországi testvéreikkel.

Ankara több tízezer katonát vont össze Irakkal határos területén, hogy elrettentse a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyvereseit törökországi fegyveres akcióiktól. A török hadsereg többször is felhatalmazást kért az ankarai kormánytól a határ átlépésére, hogy megsemmisíthesse a törökországi kurdok önállóságáért küzdő PKK iraki területen lévő támaszpontjait. A török kormány eddig nem adott zöld utat a hadseregnek egy ilyen akcióra, tekintettel annak várható nemzetközi következményeire, elsősorban a fő szövetséges Egyesült Államok biztosra vehető rosszallására.

Núri al-Máliki látogatásán megállapodás született a két ország közötti energetikai együttműködés kiszélesítéséről. Hilmi Güler török energiaügyi miniszter közölte, hogy Törökország és Irak közösen épít majd néhány hőerőművet. Ezek pontos számáról a bilaterális tárgyalásokat követően döntenek, annyi azonban máris bizonyos, hogy közösen épül egy-egy erőmű a határ mindkét oldalán. A megállapodás értelmében a felek bővítik és felújítják elektromos távvezeték-rendszerüket, és együttműködnek az olajkutatásban. (MTI/Reuters/AP)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS