2019. szeptember 19. csütörtökVilhelmina
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A kurd területek fejlesztését ígérte a kormányalakító Erdogan

2007. augusztus 06. 15:42, utolsó frissítés: 15:42

Ismét Recep Tayyip Erdogan miniszterelnököt bízta meg kormányalakítással Ahmet Necdet Sezer államfő hétfőn, két nappal az új összetételű török parlament megalakulása után.

A törvényhozásban az eddig is kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) abszolút többséget - 550 képviselői helyből 341 mandátumot - szerzett a július 22-én tartott előrehozott választásokon.

Az ankarai elnöki palotában tartott rövid megbeszélés után Erdogan kijelentette, hogy az előző kormányzási időszak tanulságaiból okulva az új kabinet a mostaninál "erősebb, nagyobb munkabírású" lesz. A politikus az alkotmányban biztosított 45 napos határidő előtt be akarja mutatni csapatát, de sem neveket, sem további részleteket nem volt hajlandó elárulni. Nem válaszolt arra a kérdésre sem, hogy Abdullah Gül külügyminiszter a hadsereggel dacolva ismét megpályázza-e az államfői tisztséget, vagy távozik a kabinetből.

A miniszterelnök az új kormány egyik legfontosabb feladatának az iparosodott nyugati országrész és a hátrányos helyzetű, többségében kurdok lakta keleti területek közötti különbségek további csökkentését nevezte, "a tolerancia és a béke kultúrájának" meghonosításával. Ugyancsak a kiemelt tennivalók közé sorolta "egy fejlettebb demokrácia" megteremtését.

A török média szerint az 53 éves miniszterelnök akár már a héten előterjesztheti az államfőnek új, 2003 óta második kormányának névsorát. Különösen nagy várakozás előzi meg, hogy kit jelöl a politikailag kényes tárcák - az oktatási, az igazságügyi és a belügyi - élére. Gazdasági miniszterként Mehmet Simsek, a Merrill Lynch amerikai befektetési bank volt közgazdászának neve merült fel.

Az új parlamentre váró első feladat - amelyet várhatóan csütörtökön teljesíteni fog - a házelnök, a második legmagasabb közjogi méltóság megválasztása lesz. Ezután gyürkőznek neki a képviselők az államfőválasztásnak, amely a tavaszi belpolitikai válság kirobbantója volt.

Erdogan akkor megpróbálta saját elnökjelöltjét, a jobbkezének tartott volt iszlamista politikust, Gül külügyminisztert egyedüli jelöltként ráerőltetni a parlamentre, összecsapva a Törökország világi berendezkedését védelmező politikai körökkel, köztük a hadsereggel. A patthelyzet feloldása érdekében döntött úgy a kormányfő, hogy hamarabb megtartják a novemberben esedékes parlamenti választásokat.

Gül, kinek felesége a nyilvánosság előtt iszlám fejkendőben mutatkozik, pártja fölényes parlamenti győzelme után nem zárta ki, hogy fenntartja elnökjelöltségét.

A törvényhozásban az AKP-nak nincs meg a kétharmados többsége, amelyre az államfő megválasztásához az első fordulóban szükség van. Deniz Baykal, az ellenzéki, kemalista Köztársasági Népppárt (CHP) vezetője előre elzárkózott mindenféle kompromisszumtól Gül újraindulása esetén. (MTI/APA/AFP/Reuters/AP)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS