2019. november 13. szerdaSzilvia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A NAÜ megerősítette: Észak-Korea bezárta atomreaktorát

2007. július 16. 14:25, utolsó frissítés: 14:25

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrei megerősítették, hogy Észak-Korea valóban leállította jongbjoni atomreaktorát - közölte hétfőn a NAÜ főigazgatója.

A reaktor leállítása az első gyakorlati lépés, amelyet Phenjan az elmúlt öt évben tett atomfegyverprogramja felszámolása érdekében.

Mohamed el-Baradei, az atomsorompó-szerződés betartásán őrködő ENSZ-ügynökség főigazgatója hétfőn Bangkokban elmondta: a NAÜ ellenőrei az addig Észak-Korea egyetlen működő atomreaktoraként számon tartott jongbjoni létesítményben tartózkodnak, s vasárnap ellenőrizték a reaktor leállítását. Baradei úgy fogalmazott, hogy a folyamat elég jól halad, Észak-Korea pedig megfelelő együttműködést tanúsított.

Az ENSZ szakosított intézményének ellenőreit Észak-Korea az atomprogramja körüli válság kezdetén, 2002-ben kiutasította az országból. A NAÜ tízfős szakértői csoportja a múlt hét végén azonban visszatérhetett a külvilágtól elszigetelten élő, sztálinista vezetésű távol-keleti országba az ellenőrző misszió lebonyolításához szükséges, közel egy tonna összsúlyú berendezésekkel.

Phenjan múlt szombaton tájékoztatta az Egyesült Államokat a reaktor leállításáról, néhány órával azután, hogy megérkezett Észak-Koreába az első adagja annak a fűtőolaj-szállítmánynak, amelyhez a létesítmény leállítása és atomprogramjának feltételezett feltárása fejében jut hozzá a kommunista állam. A fűtőolajat Dél-Korea küldte, amely hétfőn bejelentette egy második segélyszállítmány útnak indítását is.

A jongbjoni reaktor alkalmas atombomba alapanyagául szolgáló plutónium termelésére. A létesítmény bezárása része annak a februári hathatalmi megállapodásnak, amelynek értelmében Észak-Korea 50 ezer tonna fűtőolajsegélyt kap a reaktor leállításáért cserébe. Phenjan a februári egyezség alapján összesen egymillió tonna olajsegélyre számíthat, ha teljesen felszámolja atomprogramját. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS