2019. szeptember 19. csütörtökVilhelmina
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Merénylet-kísérlet az Afganisztánba látogató Göncz Kinga ellen

2007. július 14. 11:13, utolsó frissítés: 11:13

Merényletet próbáltak meg elkövetni egy út szélén elhelyezett robbanószerkezettel Göncz Kinga külügyminiszter ellen Afganisztánban. Odze György külügyi szóvivő elmondta, Göncz Kingát július 11-én, Afganisztánba érkezésének napján értesítették az ISAF, az afganisztáni nemzetközi biztonsági erő hírszerzői, hogy merényletet készültek elkövetni ellene.

Semmilyen részletet nem közöltek velük azon kívül, hogy a merénylet tényére figyelmeztették őket. Így nem tudni, hogy kik, pontosan milyen robbanó szerkezettel és miért akarták a merényletet elkövetni.

Miután Göncz megbeszélést folytatott Hamid Karzai Afgán elnökkel csütörtökön repülővel továbbutazott Mazar-i-Sharifba, ahonnan a tervek szerint a delegáció egyik része gépkocsikonvojjal ment volna a Baglán tartományban lévő Pul-i-Kumriba, ahol a magyar vezetéssel működő Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) állomásozik.

A robbanószerkezetet a két települést összekötő úton találták meg és hatástalanították az ISAF erői. A meghiúsított merénylet hírére egy helyi döntés alapján törölték a gépkocsival való utazást, így a miniszter helikopterrel érte el a magyar katonai bázist, tette hozzá.

A látogatás után tovább bonyolította a helyzetet, hogy a helikopter, amivel Göncz Kinga a magyar táborba érkezett meghibásodott, így a miniszternek autókonvojjal kellett megtennie a mintegy három és fél, négy órás utat vissza Mazar-i-Sharifba. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS