2019. szeptember 19. csütörtökVilhelmina
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Nem indítják újra a nyomozást a Malina Hedvig mellett tett tanúvallomás miatt

2007. július 04. 11:21, utolsó frissítés: 11:21

A szlovák rendőrség szerint a Malina Hedvig mellett nyilatkozó férfi által elmondottak nem indokolják a lezárt nyomozás újraindítását - számolt be róla szerdán a pozsonyi Új Szó.

"Semmi olyasmit nem tudtunk meg tőle, amiért újra kellene indítani a lezárt nyomozást, befejezett ügyben pedig senkit sem lehet tanúként meghallgatni" - mondta a lapnak Martin Korch, Szlovákia országos rendőr-főkapitányságának szóvivője. Az Új Szó úgy tudja, hogy a Zdeno K. nyilatkozatában tettesként megjelölt 22 éves bőrfejű, Robert B. családja azt fontolgatja, hogy becsületsértés miatt feljelenti a fiuk ellen és Malina Hedvig mellett nyilatkozó férfit.

Malina Hedvig, a Nyitrán tanuló magyar nemzetiségű csallóközi lány tavaly augusztusban véresen, összeverve ment be az egyetemre, és azt állította, hogy két ismeretlen bőrfejű azért verte meg, mert magyarul beszélt. A külsérelmi nyomok alapján több orvosi látlelet bizonyította, hogy a lányt bántalmazták, de a nyitrai rendőrség két hét múltán azzal zárta le a nyomozást, hogy a lány csak kitalálta a megveretését.

Az ügyet a június 18-án Pozsonyban tárgyaló Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök is felvetette szlovák kollégája, Robert Fico előtt. A találkozóról szóló beszámolót szerdán hallgatja meg a szlovák kormány. Az Új Szó szerint "a szlovák miniszterelnök elmondta magyar partnerének, hogy Malina Hedvig esetén kívül nem jegyeztek fel hasonló", a nemzetiségek együttélését érintő panaszt.

A lány ügyvédje, Roman Kvasnica májusban a nyitrai kerületi és járási ügyészek elfogultságának gyanúja okán panaszt emelt. Már tudni lehet, hogy Dobroslav Trnka legfőbb ügyész a panaszt alaptalannak találta és elvetette, ezért Malina Hedvig ügyében a jövőben ismét a nyitrai ügyészek illetékesek eljárni. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS