2019. október 22. keddElőd
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Másfél millió lakost kitelepítenek Pekingből az olimpia miatt?

2007. június 05. 17:33, utolsó frissítés: 17:33

Ideiglenesen másfél millió kínait kitelepítenek Pekingből a 2008-as nyári olimpia miatt, sokukat akaratuk ellenére lakoltatják ki - állítja egy emberjogi csoport. Kína tagadja a vádat.

A genfi központú Lakhatási Jogok és Kilakoltatások Központja (COHRE) nevű szervezet keddi közlése szerint már eddig is többször megtörtént, hogy embereket erőszakkal költöztettek ki otthonukból, csekély anyagi kompenzáció mellett, annak a kormányzati átalakító munkának a keretében, amellyel a nagy népességű Pekinget meg akarják feleltetni az olimpiának.

A pekingi olimpia szervezőbizottsága nem kommentált, a kínai külügyminisztérium azonban igen, alaptalannak nevezve az állításokat, s erősen túlzónak a számokat. Csiang Jü (Jiang Yu) szóvivő sajtókonferencián azt mondta, hogy 2002 óta 6037 embert telepítettek ki a fővárosból az Olimpiai Stadion munkálatai miatt. Magyarázata szerint az érintett állampolgárokat kártalanították és egyetlen embert sem penderítettek ki erőszakkal Pekingből. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS