2019. november 13. szerdaSzilvia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

G8: Barroso szerint a környezetvédelem és Afrika megsegítése a lényeg

2007. június 05. 15:27, utolsó frissítés: 15:28

Hatékony környezetvédelmi megállapodásra és Afrika megsegítésére szólította fel a fejlett ipari államokból és Oroszországból álló, G8-csúcs résztvevőit az Európai Bizottság elnöke.

José Manuel Durao Barroso a Deutschlandfunk rádióállomásnak adott, keddi nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy klímaváltozás káros hatásainak mérséklése érdekében a csúcsértekezleten mindenképp előrelépést kell elérni. A bizottság vezetője üdvözölte, hogy az utóbbi napokban mind az Egyesült Államok, mind Kína javaslatokat, illetve programot terjesztett elő a környezetvédelem előmozdítására. Egyben konkrét célokat sürgetett, kiemelve az ENSZ szerepvállalásának szükségességét. Annak a nézetnek adott hangot, hogy a nyolcak vezetőinek erre kötelezettséget kell vállalniuk; mindehhez csatlakozásra szólította fel azokat a gyorsan fejlődő országokat is, amelyek nem tartoznak a G8-csoporthoz. Ezzel összefüggésben elsősorban Kínára és Indiára utalt.

A portugál politikus egyidejűleg arra hívta fel az állam- és kormányfőket, hogy váltsák be az afrikai országok megsegítésére tett ígéreteiket. Barroso úgy vélekedett, hogy nem elegendő az adósságok elengedése, illetve a fejlesztési segélyek növelése; szükség van a beruházások növelésére, a különböző járványok leküzdésének fokozottabb támogatására, valamint a jogállamiság előmozdítására.

Az Európai Bizottság mindenkori elnöke 1976 óta vesz részt a legfejlettebb országok évente megrendezésre kerülő csúcstalálkozóin, amelyeknek 1997 óta Oroszország is állandó és hivatalos résztvevője.

A szerdán kezdődő, heiligendammi csúcskonferencia előtt a G8-csoport elnöki tisztét betöltő Angela Merkel kancellár ismét azt a reményt fogalmazta meg, hogy a klímaváltozás elleni harc érdekében sikerül olyan kompromisszumot elérni, amely biztosítja az előrelépést. Értesülések szerint minderről még közvetlenül a csúcs előtti órákban is folytatják tárgyalásaikat a nyolcak megbízottai.

A kancellár nevében Ulrich Wilhelm kormányszóvivő úgy fogalmazott, hogy Merkel "az utolsó pillanatig harcol" a konkrét megállapodásért. Ehhez hozzátartozik annak lehetősége is, hogy a német kancellár még a csúcs előtt közvetlen egyeztetést folytat a kedden este Heiligendammba érkező George Bush amerikai elnökkel.

Megfigyelők szerint - a német szándékok ellenére - kevés a remény arra, hogy a csúcsértekezleten az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának mérséklése terén sikerül konkrét célkitűzésekben megállapodni. Németország - és az Egyesült Államok kivételével szinte az összes többi résztvevő - ugyanakkor ragaszkodik ahhoz, hogy a 2012 utáni környezetvédelmi intézkedési program megvalósítását az ENSZ felügyelje. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS