2019. október 16. szerdaGál
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Iszlám egyetemi tanulmányokat támogatna a brit kormány

2007. június 05. 13:21, utolsó frissítés: 13:21

A brit kormány fontosak tartja, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt kapjanak az iszlámmal foglalkozó tanulmányok a felsőoktatásban. Részben az a szándék vezérli ebben, hogy ellensúlyozza a szélsőségességtől való félelmet a társadalomban.

Az iszlámmal foglalkozó kurzusok tananyagát megvizsgálva az oktatási minisztérium úgy találta, hogy jelentős részük elavult, illetve túl szűken tárgyalja a témát. Gyakran előfordul, hogy csak a Közel-Keletre összpontosítanak, miközben nem foglalkoznak a brit társadalmi jelenségekkel.

Szerepet játszik a kezdeményezésben az a szándék is, hogy csökkentsék a 1,7 millió fős brit muzulmán lakosság és a többség között kialakult feszültséget. Ez a feszültség különösen azóta éleződött ki, hogy 2005. július 7-én muzulmán vallású fiatal britek 52 halálos áldozattal járó öngyilkos merényleteket hajtottak végre londoni tömegközlekedési eszközökön.

Ezért a kormány a jövőben "stratégiai szerepet" szán az iszlám tanulmányok fejlesztésének, különösen annak, hogy változatosabb legyen a hallgatói kör, és hogy az eddiginél több muzulmán vallású diák válasszon ilyen tantárgyakat. "Ez elősegítené az iszlám nevében fellépő erőszakos szélsőséges cselekmények megelőzését és javítaná a közösségi összetartozás érzését" - írta az oktatási minisztérium egy közleményében.

A kezdeményezés mellett lépett fel Tony Blair brit miniszterelnök is, aki egy londoni konferencián többek között hangsúlyozta: meg kell hallani "az iszlám igazi hangját".

Megfigyelők rámutatnak: a kezdeményezéshez csak viszonylag kis összeg, egymillió font társul. Egy politikailag független muzulmán ifjúsági szervezet, a Ramadan Alapítvány visszafogottan üdvözölte a kezdeményezést, hangsúlyozva, hogy a szavak nem elegendőek, a kormánynak tettekkel kell bizonyítania elkötelezettségét. Úgy vélik, a kormány több olyan jogszabályt hozott, amely a muzulmánokra nézve hátrányos megkülönböztetést jelent, Nagy-Britannia iraki és afganisztáni katonai jelenléte pedig a terrorizmust táplálja. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS