2019. október 14. hétfőHelén
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Olmert: Izrael kész megvitatni az arab béketervet

2007. május 15. 16:34, utolsó frissítés: 16:34

Izrael kész megvitatni az arab békekezdeményezést és felkutatni a megvalósítás módjait - jelentette ki Ehud Olmert izraeli miniszterelnök kedden a jordániai Petrában.

Olmert, aki a II. Abdalláh királlyal folytatandó tárgyalásokra utazott az Akabai-öböl partján fekvő Akabába, újságíróknak azt mondta, Izrael "kész leülni és gondosan megvitatni" az arab kezdeményezést. Egyúttal izraeli tárgyalásokra hívta meg az arab kezdeményezést jegyző 22 ország vezetőit. Közölte, hogy ha őt akarnák meghívni valahová, kész elmenni.

Az uralkodó "megerősítette Olmertnek, hogy az arabok elkötelezték magukat a béke mellett, és hangsúlyozta, hogy az arab kezdeményezés megfelelő kereteket teremt az izraeli-arab konfliktus rendezéséhez" - mondta egy jordániai illetékes. A király arra is felhívta Olmert figyelmét, hogy új zsidó telepek létrehozása vagy a már meglévők kibővítése ellentétben áll Izrael békevágyával.

Jordánia szerint az első konkrét lépéseket Izraelnek kell megtennie a palesztinokkal való kapcsolatok javítására. Abdalláh kérte az izraeli miniszterelnököt, hogy oldja föl a palesztin területek gazdasági blokádját, könnyítse meg a palesztin dolgozók határátlépését, és szabadítsa fel a befagyasztott palesztin pénzeket. Kérte azt is, hogy Izrael tűzzön ki időkeretet a palesztinokkal való megbékélésre, mivel "az idő szorít, és múlása nem válik sem az izraeliek, sem a palesztinok javára". (MTI/AP/AFP)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS