2018. november 20. keddJolán
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Guantánamo: vádat emeltek Oszama bin Laden sofőre ellen

2007. május 11. 11:18, utolsó frissítés: 11:18

Az Egyesült Államok vádat emelt összeesküvés és a terrorizmus anyagi támogatása címén egy guantánamói fogoly ellen, aki korábban Oszama bin Laden sofőrje és testőre volt. Szalom Ahmed Hamdan a harmadik olyan guantánamói fogva tartott, aki ellen a tavaly George Bush amerikai elnök által aláírt új törvény ellen vádat emelnek.

A jemeni illetőségű férfi 2001 novemberében esett amerikai fogságba Afganisztánban, 2002 június óta raboskodik a Kubában lévő amerikai támaszponton lévő börtöntáborban. A vádlottal harminc napon belül ismertetik a vádpontokat. A per várhatóan négy hónapon belül megkezdődik – áll az amerikai védelmi minisztérium közleményében.


Hamdant azzal vádolják,

hogy az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat afganisztáni táboraiban vett részt kiképzésen, a nemzetközi terrorhálózat vezetőjének sofőrje és testőre volt, fegyvereket és lőszereket szállított az ázsiai országban.

Oszama bin Ladennel és más al-Kaida-vezérekkel való közeli kapcsolata révén köze volt a kenyai és tanzániai amerikai nagykövetség elleni 1998-as merényletekhez, a Cole amerikai hadihajó elleni, az adeni kikötőben 2000-ben elkövetett robbantáshoz, valamint a 2001. szeptember 11-i New York-i és washingtoni terrortámadásokhoz.

Hamdan amerikai védője, Charles Swift korvettkapitány szerint védence elismeri, hogy Oszama bin Laden sofőrje volt, de tagadja, hogy jelentős szerepe lett volna az Egyesült Államok elleni támadásokban. A védelem várhatóan arra épít, hogy az olyan kisebb kaliberű gyanúsítottakat, mint ő, nem lehet a törvény szerint összeesküvéssel vádolni, a terrorizmus anyagi támogatása pedig nem számított háborús bűntettnek egészen tavalyig.

Swift szerint "nem lehet egy bűncselekményhez utólag igazítani a törvényt." Ugyanakkor a Pentagon szóvivője vitatta azt az állítást, hogy Hamdan csak "alacsony szintű szereplője" lett volna a terrorakcióknak.

2003-ban már vádat emeltek Hamdan ellen összeesküvés miatt, de az amerikai legfelsőbb bíróság tavaly júniusban úgy döntött, nem folytathatja működését az a különleges katonai törvényszék, amelyet a guantánamói foglyok ügyének elbírálására hoztak létre.

A kudarcot követően a Bush-kormány októberre keresztülvert egy új törvényt az amerikai kongresszuson, amelynek értelmében az amerikai szövetségi bíráknak nincs hatáskörük a guantánamói foglyok kifogásainak elbírálására.

Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy mintegy 80 guantánamói fogoly ellen emel vádat. Jelenleg körülbelül 380 embert tartanak fogva a börtöntáborban az al-Kaidához, az afganisztáni tálibokhoz, illetve a hozzájuk kötődő csoportokkal való kapcsolatok gyanújával. (mti/ap)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS