2019. június 18. keddArnold, Levente
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A demokrata szenátorok vezetője szerint elvesztették az iraki háborút

2007. április 20. 15:13, utolsó frissítés: 15:13

Harry Reid, az amerikai szenátus demokrata párti többségének vezetője csütörtökön úgy ítélte meg, hogy elvesztették az iraki háborút, amit a Fehér Ház visszautasított.

"Úgy vélem, hogy, hogy ezt a háborút elvesztettük, és a csapaterősítés semmire sem vezet, mint arról a héten Irakban tapasztalt rendkívüli erőszak is tanúskodik" - közölte Reid újságírókkal tartott találkozóján, amelynek az volt a célja, hogy megindokolja, miért követeli a Demokrata Párt az iraki csapatkivonás menetrendjének felállítását. "Ezt a háborút csak diplomáciai, politikai és gazdasági eszközökkel lehet megnyerni" - tette hozzá a demokrata párti politikus.

Szerdán 190 halálos áldozatot követelő véres merényletsorozatot követtek el az iraki fővárosban, amely súlyos csapást mért a Bagdadban indított amerikai biztonsági terv hitelére.

Harry Reid elmondta: George Bushsal tartott előző napi találkozóján álláspontjukat ismertette az elnökkel.

Dana Perino fehér házi szóvivő reagálásában visszautasította a szenátor véleményét. "Megdöbbentő, hogy a Capitoliumban (a törvényhozás székhelyén) úgy vélik, hogy többet tudnak (az iraki helyzetről), mint a harctéri parancsnokok" - fűzte hozzá a szóvivő.

George Bush és a Demokrata Párt vezetői, Harry Reid és Nancy Pelosi képviselőházi elnök szerdai találkozóján nem született megállapodás az iraki hadműveletek finanszírozása körüli vitában, a demokrata párti vezetők az amerikai csapatok kivonását célzó menetrend elfogadására ösztönözték az államfőt. A találkozó után a demokrata párti politikusok elmondták: rövidesen beterjesztenek Bush elnöknek egy olyan törvényjavaslatot, amely a hadműveletek költségeinek fedezésére szánt újabb 100 milliárd dolláros kiadás mellett a csapatkivonás időpontját is tartalmazza majd. A Fehér Ház és a republikánusok ellenzik hasonló menetrendek kitűzését. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS