2019. november 18. hétfőJenő
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Bezárná Guantanamót az amerikai védelmi miniszter. Bush nem hagyja

2007. március 23. 18:20, utolsó frissítés: 18:20

Robert Gates amerikai védelmi miniszter a kubai Guantánamón lévő amerikai börtöntábor bezárását szorgalmazza már decemberi beiktatása óta - írta pénteki számában a The New York Times.

A lap, amely kormányzati forrásokra hivatkozott, úgy tudja, hogy Gates, aki Donald Rumsfeldtől vette át a Pentagon vezetését, elsősorban a táborhoz kötődő, világszerte "beszennyezett imázs" miatt záratná be a tábort és ebben az elképzelésében támogatásra talált Condoleezza Rice külügyminiszter személyében. Ugyanakkor nem sikerült meggyőznie George Bush elnököt.

A The New York Times arról is beszámolt, hogy Gates heteken keresztül próbálta elérni, hogy a Guantánamón fogságban tartott feltételezett terroristák elleni pereket, a nagyobb hitelesség érdekében, az Egyesült Államok területén rendezzék. Alberto Gonzales igazságügy-miniszter és Dick Cheney alelnök azonban kategorikusan elutasította a védelmi miniszter javaslatait.

A Pentagon adatai szerint 2006 végén több mint 400 afganisztáni tálibot, illetve mintegy negyven különböző nemzetiségű, állítólagos al-Kaida-tagot őriztek a kubai bázison. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS