2019. szeptember 15. vasárnapEnikő, Melitta
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Mérgező a patkányokra egy emberi fogyasztásra engedélyezett gmo kukorica

2007. március 13. 19:32, utolsó frissítés: 19:32

Vese- és májmérgezést szenvedtek azok a kísérleti patkányok, amelyeket a Monsanto génkezelt kukoricájával etettek - hozták nyilvánosságra független kutatók egy amerikai tudományos folyóiratban. Mérgező hatással volt a MON863 kódjelű kukoricabogarat elpusztító génmódosított (gm) kukorica az állatok belső szerveire, pedig az Európai Unió tavaly állati, majd emberi fogyasztásra is engedélyezte a terméket. A Greenpeace a Monsanto termék azonnali visszahívását valamint az engedélyezési rendszer felülvizsgálatát követeli világszerte.

A Monsanto Kereskedelmi Kft. keddi közleményében cáfolja, hogy ne lenne biztonságos a szóban forgó kukoricafajta. A cég szerint a Greenpeace hasonló alaptalan állításokkal már 2004-2005-ben igyekezett rossz hírbe hozni a most újra kifogásolt kukoricafaját, pedig azt több független európai szakmai szervezet már akkor biztonságosnak találta. Ez a kukoricafajta élelmiszerként és takarmányként is felhasználható az Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban, Koreában, Taiwanon, a Fülöp-szigeteken, Ausztráliában, Új Zélandon, Kínában, az EU-ban, Oroszországban, Szingapurban és Mexikóban.

A kukorica engedélyezése folyamán szakemberek százai tekintették meg a benyújtott tudományos dokumentációkat, és annak alapján azt ugyanolyan biztonságosnak találták, mint a közönséges kukoricát - hangsúlyozza a Monsantó.

A környezetvédelmi szervezet ugyanakkor egy most közölt tanulmányra hivatkozik, amely egy amerikai tudományos szaklapban jelent meg, és a Monsanto saját, az Európai Bizottságnak engedélyezés céljából beadott biztonsági vizsgálatainak adatait elemzi. Az adatok világosan mutatják, hogy a vizsgált kukorica jelentős egészségügyi veszélyt jelent.

A terhelő bizonyítékokat a Greenpeace szerezte meg egy bírósági per végén, majd továbbította azokat független elemzés céljából a francia Caen egyetemen dolgozó Séralini professzor vezette szakértői csoportnak. A független kutatók megállapították, hogy mérgezés jelei mutatkoztak a patkányok veséjében és májában, valamint jelentős súlykülönbség is fellépett a génmódosított kukoricával táplált állatoknál.

A Greenpeace által ma Berlinben kedden szervezett sajtókonferencián Séralini professzor elmondta: "A Monsanto elemzései nélkülöznek minden szigorú, tudományos alapot - kezdve a nagyon gyenge lábakon álló statisztikai jegyzőkönyvükkel. Még rosszabb, hogy a cég elmulasztott megfelelő elemzést végezni az állatok súlykülönbségét illetően."

A Greenpeace követeli a Monsanto MON863 kukoricájának azonnali visszahívását világszerte, és felhívja a kormányok figyelmét, hogy minden eddig engedélyezett génmódosított fajtát újra kell engedélyeztetni, továbbá szigorúan felül kell vizsgálni a jelenlegi tesztelési módszereket.

"Ez volt az utolsó csepp a pohárban, egyértelmű, hogy a mostani engedélyezési rendszer hitelessége teljesen elveszett. Amikor kiderül, hogy az állati és emberi egészség védelme érdekében felépített európai rendszer nem képes kiszűrni egy ilyen veszélyes terméket, annak ellenére hogy teljesen nyilvánvaló jelei voltak a patkányok mérgezésének, minden piacon levő gm-terméket újra kell vizsgálni és a hibás engedélyezési rendszert el kell törölni - mondta Christophe Then, a nemzetközi Greenpeace szakértője.

A kérdéses kukorica engedélyezése már 2003 óta heves vita tárgyát képezte, amikor is megállapították, hogy a MON863 kukoricával etetett patkányok vérösszetétele jelentősen megváltozott. Bár a tagállamok többsége ellenezte a GM kukorica piacra dobását, az Európai Bizottság fittyet hányva az aggodalmakra, mégis engedélyezte a MON863 kukorica szabad forgalmazását. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS