2019. május 19. vasárnapIvó, Milán
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Erős földrengés Indonéziában, legalább hetvenen haltak meg

2007. március 06. 16:53, utolsó frissítés: 16:53

Legkevesebb hetven halálos áldozata van annak az erős, a Richter-skálán mért 6,3-as fokozatú földrengésnek, amely kedden rázta meg az indonéziai Szumátra szigetét. Az első földmozgás után két órával újabb erős rengést mértek a szigeten.

Hivatalos jelentések és szemtanúk arról számoltak be, hogy a szigeten több száz épület omlott össze, köztük egy állami bank. Az epicentrumnál fekvő Solok település kórháza alig győzte fogadni a sérülteket. A szomszédos Padangban legalább egy kórházból ki kellett menekíteni az embereket: orvosok és ápolók a betegekkel együtt fejvesztve hagyták el az épületeket.

Helyszíni beszámolók szerint sok helyi lakos pánikba esve az utcára menekült, de az áldozatok többsége összedőlt épületek alatt lelte halálát. Solok városában kilenc ember halt meg, sokan megsebesültek. Legalább öten akkor vesztették életüket, amikor lángra lobbant romba dőlt házuk. A Padang melletti Batusangkarnál két gyerek tanárukkal együtt egy játszótéren halt meg, amikor rájuk dőlt egy épület. Payahkumbuh fő utcáján több kétemeletes bolt dőlt össze, katonák és rendőrök kutatnak a túlélők után.

A rengést érezni lehetett az epicentrumtól 430 kilométerre fekvő Szingapúrban is, ahol számos középületet kiürítettek. Riadalmat keltettek a földmozgások Malajzia déli részén, ahol hasonlóképpen sietve hagyták el az épületeket a megrémült lakosok.

Az amerikai földrengéstani intézet mérése alapján a földmozgás epicentruma a Padang városától 50 kilométerre fekvő Solok településnél, 33 kilométerrel a föld felszíne alatt volt. Az első földmozgás után két órával újabb, 6-os fokozatú rengés következett be ugyanott, Szumátra nyugati részén.

2004 decemberében erőteljes földrengés rázta meg Szumátrát, a földmozgás miatt szökőár keletkezett, amelynek következtében több mint 230 ezer ember vesztette életét. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS