2019. szeptember 19. csütörtökVilhelmina
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

360 tonna dollárt szállítottak Irakba a hatalomátadás előtt

2007. február 07. 16:30, utolsó frissítés: 16:30

Több mint háromszázhatvan tonnányi készpénzt - több milliárd dollárt - szállítottak amerikai katonai repülőgépeken az Egyesült Államokból Irakba a 2004. júniusi hatalomátadás előtt - derült ki kedden Washingtonban egy kongresszusi meghallgatáson.

"Ki az, aki szellemi képességeinek a birtokában 363 tonna készpénzt küld egy háborús övezetbe? Kormányunk ugyanis éppen ezt tette" - mondta az ülésen Henry Waxman kaliforniai demokrata párti képviselő, a képviselőház felügyeleti bizottságának elnöke.

2003. december 12-én másfél milliárd dollárt, következő év júniusában pedig két részletben összesen négymilliárd dollárt rakodtak föl katonai szállítórepülőgépekre, és indítottak útnak Irakba. Az összegek az iraki olajexportból, az ENSZ olajat élelmiszerért programjából és a Huszein-rezsim befagyasztott vagyonából származtak.

Paul Bremer, aki a közvetlen harci cselekmények után Irakot kormányzó szövetséges erők ideiglenes hatóságának (CPA) igazgatója volt, a meghallgatáson azt mondta, az iraki pénzügyminisztérium kérésére indították útnak a szállítmányokat. "Egy háború kellős közepén voltunk, nagyon nehéz körülmények között dolgoztunk, és gyorsan kellett cselekednünk, ha azt akartuk, hogy ez az iraki pénz az iraki nép javát szolgálja" - mondta Bremer, emlékeztetve, hogy Irakban nem volt működő bankrendszer, és a modern elszámolási rendszereket sem lehetett alkalmazni háborús körülmények között. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS