2019. április 21. vasárnapKonrád
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

"Antiimperialista egységfrontot" erősít Irán és Venezuela

2007. január 15. 13:45, utolsó frissítés: 13:45

Venezuela és Irán vezetői tizenegy kétoldalú megállapodást írtak alá vasárnap Caracasban, hogy "erősítsék imperializmusellenes szövetségüket".

Mahmúd Ahmadinezsád öt hónapon belül már másodszor tesz hivatalos látogatást a dél-amerikai országban, amelynek elnöke, Hugo Chávez az iráni államfőhöz hasonlóan élesen szemben áll az Egyesült Államokkal.

Ahmadinezsád biztosította a venezuelai elnököt, hogy "az iráni nép most is és a jövőben is Venezuela mellett áll", mert Irán "támogatja a forradalmi eszméket" szerte a világon. A felek kölcsönös külpolitikai, diplomáciai segítséget ígértek egymásnak.

Egyebek között a kétoldalú energetikai, ipari, kereskedelmi és lakásépítési együttműködésről kötöttek megállapodást a felek. Abban is megállapodtak: szorgalmazni fogják az olajexportáló országok szervezetében (OPEC), hogy az olajárak védelmében a tagállamok csökkentsék olajkitermelésüket.

Az iráni államfő előző, szeptemberi látogatásán 29 együttműködési megállapodás született. A két állam közös olajtársaságok alapítását tervezi, és közös tulajdonban lévő üzemeket akar építeni a cementipar, a repülőgépgyártás és az autógyártás területén. Szó van egy kétmilliárd dolláros közös pénzalap létrehozásáról is, amelyből azokat az országokat kívánják támogatni, amelyek "ki akarnak szabadulni az imperializmus jármából".

Ahmadinezsád kijelentette Chávez előtt, hogy a nagyhatalmak "rossz irányvonala" okozza a világ minden problémáját. Azért uralkodik a világban szegénység, diszkrimináció és igazságtalanság, mert "a gazdagok csak a haszonra törekednek, és mit sem adnak az emberi méltóságra" - tette hozzá.

Chávez egyebek között azt mondta válaszában: Venezuela és Irán barátsága olyan elmélyült, hogy a két ország esetében szinte "egyetlen közös hazáról" lehet beszélni. Most nem esett szó az iráni atomprogramról, de Ahmadinezsád előző látogatása alkalmával Chávez feltétlen támogatásáról biztosította az irániak nukleáris terveit.

Az iráni államfő Venezuelából Nicaraguába utazik tovább, majd Ecuadorban fejezi be latin-amerikai körútját. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS