2019. június 18. keddArnold, Levente
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Az izraeliek 85 százaléka szerint vezetőik korruptak

2007. január 11. 13:34, utolsó frissítés: 13:34

Az izraeliek 85 százaléka véli úgy, hogy politikai vezetőik korruptak- ez derült ki a Háárec című napilap csütörtöki számában megjelent közvélemény-kutatásból.

A Dahaf intézet által végzett felmérésben megkérdezettek 94 százaléka szerint a vezetők korrupciója gyengíti az államot, míg 71 százalék úgy látja, hogy ez a rossz példa hozzájárult a korrupció széles körben való elterjedéséhez az izraeli társadalomban.

Ötvenkét százalék nyilatkozott úgy, hogy az ország egyetlen politikai vezetője sem becsületes, 65 százalék pedig megalapozottnak tartja a jelenlegi pénzügyi kormányzat vezetőire vetült gyanút, és csak 18 százaléknak ellenkező a véleménye a kérdésben. Az elmúlt hónapokban számos botrány rázta meg az izraeli közélet legfelsőbb köreit, a hullámok már Ehud Olmert kormányfőt is elérték. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS