2019. december 14. szombatSzilárda
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A franciáknak már csak fele katolikus. A katolikusoknak csak a fele hisz Istenben

2007. január 10. 12:55, utolsó frissítés: 12:55

Franciaországban, a valaha egyik leginkább katolikusnak számító európai országban ma már az állampolgárok alig 51 százaléka tartja magát katolikusnak, míg a kilencvenes években nyolcvan, az ezredfordulón pedig 69 százalékos volt az arány - derül ki a CSA közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet a Le Monde des Religions című folyóirat kedden megjelenő száma ismertetett.

Az ismertetett felmérés a magukat katolikusnak valló franciák vallási szokásait vizsgálta. Az 51 százalék alig nyolc százaléka gyakorolja vallását és jár rendszeresen templomba, de még így is nagyobb közösséget alkotnak, mint a többi valláshoz tartozók együttesen. Franciaország 63 milliós lakosságának négy százaléka muzulmán, három százaléka protestáns és egy százaléka tekinti magát zsidónak.

A francia katolikusok 55 százaléka azért tekinti magát katolikusnak, mert katolikus családban született, 21 százalékuk a hite miatt és 14 százalékuk azért, mert a katolicizmusban találta meg az önmaga számára fontos értékeket. A francia katolikusok 16 százaléka mindennap imádkozik, kilenc százalékuk hetente egyszer, 26 százalékuk időnként, 17 százalékuk kivételes alkalmakkor és 29 százalékuk soha.

A francia katolikusok 88 százaléka a papok házassága mellett foglalt állást és 79 százalékuk támogatná, hogy nők is lehessenek papok. XVI. Benedek pápáról 64 százalékuk inkább jó, míg hét százalékuk nagyon jó véleménnyel van.

A legmeglepőbb adat az, hogy a felmérés alapján a magukat katolikusoknak tartó franciák alig 52 százaléka hisz Istenben: 26 százalékuk biztos a létezésében, 26 százalékuk pedig valószínűnek tartja Isten létét. Tíz százalékuk szerint nem valószínű, hogy Isten létezik, hét százalékuk szerint nincs Isten, harminc százalékuknak pedig "fogalma sincs a kérdésről". (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS