2019. aug. 24. szombatBertalan
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Pokolgép robbant a madridi repülőtér parkolójában. Az ETA-nak tulajdonítják

2006. december 30. 16:49, utolsó frissítés: 16:49

Gépkocsiba rejtett pokolgépet robbantottak az ETA baszk szakadár szervezet nevében szombat reggel 9 órakor a Madrid-Barajas repülőtér parkolójában, két vagy három embernek kisebb sérülést okozva - jelentette a Cadena Ser rádióadó, illetve a baszk belügyminisztérium.

Alfredo Pérez Rubalcaba spanyol belügyminiszter közölte, hogy egy személynek nyoma veszett a robbanás helyszínén, utána még kutatnak a romok között.

Rubalcaba elítélte a merényletet, amellyel szavai szerint az ETA megsértette az év elején kihirdetett tűzszünetet, kilenc hónapja tartó erőszakmentes időszaknak vetve véget. Spanyolországban egy évtizede nem fűztek olyan nagy reményt deklarált tűzszünethez, mint ehhez.

A robbanás a repülőtér 4-es termináljának parkolójában történt, és fültanúk szerint több kilométeres távolságból is hallani lehetett. A detonációt két baszkföldi névtelen telefonos figyelmeztetés előzte meg. A telefonálók közölték, hogy a robbantást a Baszk Haza és Szabadság (ETA) szervezet hajtja végre, és a pokolgép egy Renault Traffic típusú kisteherautóban van elrejtve a repülőtérnél - tette hozzá a minisztérium.

A spanyol rendőrség az első hívás után azonnal kiszállt a telefonáló által megjelölt helyre, és kiürítette a környéket, a repülőtér légi forgalmát pedig felfüggesztették - mondta el a madridi rendőrség szóvivője. December 30-a az egyik legforgalmasabb napja az évnek a légikikötőben.

A spanyol média értesülése szerint a robbanásban két rendőr könnyebben megsérült. A hatóságok három könnyebb sérültről tettek jelentést, de arról nem szóltak, hogy rendőrök lennének-e az illetők. A robbanás után a repülőtérre vezető összes közutat lezárták. (MTI/AFP/Reuters/AP)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS