2019. október 19. szombatNándor
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Egyre többen csempésznek nukleáris anyagokat

2006. december 27. 14:40, utolsó frissítés: 14:40

A nukleáris anyagok adásvételéről és a velük való visszaélésről szóló hírek száma kétszeresére nőtt az elmúlt öt évben – derül ki a washingtoni belbiztonsági minisztérium helyi idő szerint kedden kiadott jelentéséből.

A minisztériumhoz 2005-ben 215 olyan jelentés érkezett a világ minden tájáról, amely a nukleáris anyagok kereskedelméről és a hozzájuk kapcsolódó bűncselekményekről szólt, míg 2000-ben csak száz esetről szereztek tudomást – közölte a minisztérium szóvivője.

"A nukleáris és radioaktív anyagokkal kapcsolatos bűncselekmények közül csak néhány esetben fordult elő, hogy fegyverek előállításához szükséges radioaktív anyaggal éltek vissza" - mondta Jarron Agen. A vizsgált időszakban ismertté vált csempészési ügyek a legtöbb esetben nyereségorientált, hamisított anyagokkal elkövetett csalások voltak – tette hozzá. A minisztérium adatai szerint kétszer több visszaélés történt, míg a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) augusztusi jelentésében csak 103 esetről számolt be a 2005-re vonatkozóan.

A belbiztonsági minisztérium jelentése az IAEA adatain és más hírszerzési adatokon alapul. Jarron Agen szerint az eseményekről érkezett jelentések kétszereződtek meg, és ez a szeptember 11-i terrortámadás utáni fokozott biztonsági intézkedéseknek tudható be, valamint annak, hogy a nukleáris anyagok kiszűréséhez használt berendezések száma is emelkedett. (mti/reuters)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS