2019. október 19. szombatNándor
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Újabb tömegsír került elő a srebrenicai mészárlás áldozataival

2006. november 08. 18:03, utolsó frissítés: 18:03

Tizenegy évvel a srebrenicai vérengzés után Bosznia északkeleti részén újabb tömegsírra bukkantak, amely feltehetően további áldozatok földi maradványait rejti – közölte szerdán az Eltűntek Boszniai Bizottságának egyik szóvivője. A tömegsírra a várostól ötven kilométerre északra fekvő Snagovo falu mellett akadtak rá, névtelen bejelentés alapján.

A buldózerek számos összeroncsolódott koponyát emeltek ki a kilencszer három méteres üregből, ami a szóvivő szerint arra enged következtetni, hogy a holttesteket először máshol földelték el, majd később gépekkel kihantolták és átszállították a mostani helyszínre. "Biztosak vagyunk benne, hogy itt sebrenicai áldozatok vannak" – mondta a szóvivő a sírról, amelyben feltételezések szerint több tucat embert hantoltak el.

Az 1992 és 1995 közötti boszniai háború utolsó évében történt srebrenicai mészárlást a második világháború utáni legsúlyosabb európai háborús bűncselekményként tartják számon. A boszniai háború alatt az ENSZ védelme alatt álló srebrenicai muzulmán enklávét 1995. július 11-én boszniai szerb csapatok lerohanták, majd július 19-ig mintegy nyolcezer, 15 és 78 év közötti muzulmán férfit és fiút végeztek ki a városban és környékén. Eddig több mint hatvan, az áldozatok maradványait tartalmazó tömegsírt találtak. (mti/afp)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS