2019. aug. 22. csütörtökMenyhért
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Rutin lett a civilek elleni amerikai támadás, mondja az iraki kormányfő

2006. június 02. 13:18, utolsó frissítés: 13:19

"Szinte már rutinszerűen" támadnak meg civileket amerikai katonák Irakban, az agresszió mindennapos jelenséggé vált – idézi a The New York Times Núri al-Máliki iraki miniszterelnököt. "Az amerikai katonák hol járműveikkel taposnak el iraki civileket, hol már puszta gyanú alapján is megölik őket" – mondta.

Egy másik nyilatkozatában Máliki közölte, hogy kormánya el fogja kérni az amerikai illetékesektől az ügyben zajló amerikai vizsgálat aktáit. Kijelentette, hogy ha megfelelnek a valóságnak a hadíszai vérengzésről szóló jelentések, "borzalmas bűncselekményről" van szó.

Nyugati tudósítók megkérdezték az Egyesült Államok bagdadi nagykövetét, Zalmay Khalilzadot, hogy az Egyesült Államok hajlandó lesz-e átadni a vizsgálat dokumentációját az iraki kormánynak. A nagykövet annyit mondott válaszul, hogy ezt a kérdést még nem vitatták meg.

A vizsgálattal megbízott amerikai szakértők exhumáltatni akarják a múlt év novemberében Hadíszában talált iraki holttesteket, hogy megállapíthassák, milyen távolságból, milyen szögből, milyen kaliberű fegyverekből adták le rájuk a halálos lövéseket. Ezekből az adatokból próbálnak majd következtetni arra, miként zajlott le a véres hadíszai eset – írta pénteki számában a The Washington Post, a vizsgálóbizottsághoz közel álló védelmi minisztériumi illetékesekre hivatkozva.

Az illetékesek hangsúlyozták, hogy a haditengerészet bűnügyi vizsgálati szolgálatához csak ez év márciusában érkezett először jelzés a hadíszai ügyről, tehát mintegy négy hónappal a történtek után. Ez nagyon megnehezíti a vizsgálóbizottság feladatát, mert a tárgyi bizonyítékok nagy része már eltűnt – hangsúlyozták a lapban idézett szakértők. (mti/dpa)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS